BÖSZÖRMÉNYI GYULA

Rontásűzők 3. A tündérköd - KEMÉNY BORÍTÓS


Kiadó: KÖNYVMOLYKÉPZő KIADÓ
ISBN: 9789632457307
Megjelenés: 2013-12-18 00:00:00
vásárlás ►
2007-ben a rajongók nagy szomorúságára véget ért Réti Gergő, a sámántanonc kalandsorozata, melyből azóta sikeres musical is készült. Ám az új sorozat, a RONTÁSűZőK éppúgy az olvasók kedvencévé vált, mint nagy elődje. Az első kötetben, mely Az időkút címet kapta, Angelina és Endzsi, a különös ikerpár arra ébredt, hogy üldözött idegenné vált saját hazájában! A gyásznémber című folytatásban viszont a Pannon-tenger árasztotta el Magyarországot, s ráadásul az ikreknek Batu kán seregével, és a szerelem sokszor zavaros, érthetetlen és fájdalmas nehézségeivel is szembe kellett nézniük! Most pedig itt a sorozat befejező része, melyben: "Endzsiék már csupán kétháznyira voltak a Bazalt utca 14-től, mikor a soron következő földrengés leverte őket a lábukról. Mély moraj, sivalkodó szirénák, sikoly, üvöltés, vonyítás, robajló és recsegő hangok töltötték be a világot. Az egyik villanyoszlop kifordult a helyéből, és szikrát hányó vezetékeit magával rántva az úttestre zuhant. A magasfeszültség eleven kígyókként rángatta-tekergette a fekete drótokat, míg végül a sarkon álló transzformátor iszonyú csattanással ki nem sült. A ragacsos, átláthatatlan, piszkossárga Köd lassan mindent elnyelt..." S hogy mindehhez mi közük a tündéreknek, arra a választ a kezedben tartod!

vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789633999752
Megjelenés: 2017-06-09
méret: 136 mm x 204 mm
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789639820555
Megjelenés: 2014-11-14
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789639492790
Megjelenés: 2012-06-13
méret: 204 mm x 136 mm
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789632453071
Megjelenés: 2011-12-06
méret: 204 mm x 136 mm x 3 mm
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789632451879
Megjelenés: 2010-11-01
méret: 204 mm x 136 mm x 3 mm
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789638857576
Megjelenés: 2010-06-04
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789632450
Megjelenés: 2009-12-16
méret: 204 mm x 136 mm
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789632451251
Megjelenés: 2008-01-01
méret: 204 mm x 136 mm
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9635490224
Megjelenés: -0001-11-30
méret: 215 mm x 139 mm x 43 mm
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789639708310
Megjelenés: -0001-11-30
méret: 204 mm x 136 mm




Ez is érdekelhet:

MINDENNAPI
2018-05-02 11:28:36

Anya csak egy van, könyv viszont számtalan – 9 könyv anyák napjára

Tovább
INTERJÚ
2019-02-13 09:54:37

„Én sem egy tündérmesében cseperedtem” – Interjú Ozsgyáni Mihállyal

Tovább
INTERJÚ
2020-01-06 16:30:29

Károlyi Csaba kedvenc könyveinek listája

Tovább