SZENDI GÁBOR

Isten az agyban

Kiadó: Jaffa Kiadó
ISBN: 9789639604681
Megjelenés: 0000-00-00 00:00:00
méret: 210 mm x 125 mm x 20 mm

vásárlás ►

A női nem evolúciós megközelítése (A nő felemelkedése és tündöklése) után az isten-élmények állnak a tudományos gondolkodás középponjában.
"Nem a nyelv és az eszköz, hanem a hit különbözteti meg az embert az állattól. A könyv a hitmodult elemzi az epilepsziától a parajelenségeken át a stigmákig." Mint előszavában utal rá, a hitszükséglet alapvető emberi hajtóerő, de egyben a manipulálhatóság forrása is. A könyv első részében a vallásos élmény és a halántéklebeny különös kapcsolatát mutatja be. Hogyan tért meg Saul a damaszkuszi úton, s lett belőle Pál? Miféle isteni hangok indították el Jean D’Arcot Franciaország felszabadítására? Miért oly gyakori a szentek, vallásalapítók, hirtelen megtértek közt a halántéklebeny epilepszia?
Az ember hitkereső lény, agyában előrehuzalozottan ott található a "hitmodul". A szerzőt nem foglalkoztatja, vajon a hitmodult Isten vagy az evolúció "építette-e be" az emberi agyba – szerinte ez eldönthetetlen világnézeti kérdés -, hanem a modern agykutatás új irányzatának, a neuroteológiának az eredményeire koncentrál. Mi történik az agyban az Istenélmény alatt és a meditatív állapotokban? Van-e ateista hitélmény? Mi a jelenlétérzés? Milyen a mesterségesen generált istenélmény? Hogyan befolyásolja a Föld mágneses tere hitünket és mindennapjainkat? Mi a közös a kábítószerélményben és az istenélményben? Milyen volt az ókori emberek istenhite? A hit és a jobbfélteke szoros kapcsolatából kiindulva Szendi napjaink számos izgalmas kérdését elemzi, úgymint a halálközeli élményeket, az UFO elraboltatási élményeket, a kísértetjárta kastélyok titkait, és más paranormális jelenségeket. A könyvet a stigmatizáció jelenségének elemzése zárja. Kiknél és hogyan jelennek meg Krisztus sebei? Szendi ismerteti a híres stigmatizáltak, mint Assisi Szent Ferenc, Sienai Szent Katalin, Gemma Galgani és Pio atya történetét, majd felvázolja a stigmák keletkezésének lehetséges tudományos magyarázatát. Csodák mindig voltak, és csodák mindig lesznek. A csodák olykor az emberben magában rejlenek.


Szendi Gábor

---

1954-ben születtem, vészterhes időkben, s családom azok közt volt, akik nem jól jöttek ki a kádári konszolidációnak nevezett bosszúhadjáratból. A családunk közös rögeszméje volt, hogy velünk nem lehet kiszúrni. Így aztán végülis felnőttem, és programozó matematikusként máris azon törtem a fejem, valójában mi is akarok lenni.

Végül úgy döntöttem, hogy elnyomott író szeretnék lenni. Mint eddig életemben mindig, közbeszólt a szerencse, és felvettek a MAFILM forgatókönyv iskolájába. Az iskola végeztével megint jött a szerencse, és kikötöttem az akkori filmgyártás mindenki által utált legprogesszívebb stúdiójában, a Társulás Stúdióban, amely szorgosan munkálkodott a rendszer kikezdésén. Dramaturg-íróként dolgoztam, s már nem akarom végleg kompromittálni a szerencsét, de találkoztam két nagyszerű rendezővel, akiknek írtam három filmet (egy nagyjáték, két tv). Közben a stúdió annyira belejött a rendszerbírálatba, hogy végül a Párt megszüntette, és én az utcára kerültem. Pironkodva írom, de ez is szerencse volt. Pár évvel ezután ugyanis a filmgyártás széthullott, de igazából én már kitoloncolásom előtt is kezdtem unni a kontraszelektív környezetet. Akkoriban mindenki azt kérdezte, miért rosszak a magyar filmek. Én tudtam. Ekkor régi hobbimból kifejlődött az új szakmám, könyvkötő lettem.

Egy ilyen helyzetben nagy szerencse, hogy a hobbim nem banáncímke gyűjtés volt. Részben antik könyveket kötöttem antikváriumoknak, részben egyfajta földalatti kiadóként háború előtti pszichológiai könyveket adtam ki. Aztán 32 évesen úgy döntöttem, én inkább pszichológus szeretnék lenni. Akkoriban 15 embert vettek fel, s köztük lehettem én is. Ekkoriban házasodtam, s az anatómia vizsgáról mentem az apás szülésre. Kitűnővel végeztem el a pszichológus szakot, nagyon megbecsültem az élet adta nagy lehetőséget. Aztán megint ez a szerencse. Még meg sem száradt a tinta a diplomámon, már irigyelni való állásom lett. Csak pár órát kellett oktatni s onnantól élhettem a tudománynak. Éltem is a lehetőséggel, rengeteg mindent összeolvastam. Tanultam hipnózist, neurolingvisztikai programozást, majd elvégeztem a klinikus szakpszichológus posztgraduális képzést. Aztán megint kitoloncoltak. Nem akarom ismételni magam, megint szerencsém volt, mert már kezdtem nagyon unni a körülöttem folyó áltudományt.
Nem vagyok tagja semmiféle szakmai szervezetnek, szerintem be sem fogadnának. Egyetlen szervezetnek vagyok büszke tagja: a Nemzetközi Napóleon Társaságnak. Van egy webszájtom, www.tenyek-tevhitek.hu. Ez a szabad véleménynyilvánításom helye. És most jó sokáig szeretnék pszichológus és szabadon gondolkodó ember lenni.