Szekfü András

Így filmeztünk 2. Válogatás fél évszázad magyar filmtörténeti interjúiból


Kiadó: MMA Kiadó Nonprofit Kft.
ISBN: 9786155869631
Megjelenés: 2020-01-22 13:30:11
vásárlás ►
Szekfü András nagysikerű Így filmeztünk című könyvének második kötete sok tekintetben hoz újdonságokat a 2018-ban megjelent interjúkötethez képest. Nemcsak a filmtörténeti időben lép előre az elsőhöz képest, hanem megváltozik a fókusza is: egyrészt a (kultúr)politika mellett több szó esik benne a filmekről, a filmek stílusáról, a forgatás módszertani kérdéseiről; másrészt a felülről, adminisztratív eszközökkel irányított folyamatok leírásáról a hangsúly áthelyeződik azok belső dinamikájára, önmozgására. Mindez pontosan körvonalazza a mostani kötetben előtérbe kerülő korszakokat, a magyar új hullámét, majd az azt követő hetvenes évekét, rövid kitekintéssel a rendszerváltásig terjedő időszakra. A magyar filmtörténet olyan páratlan hatású művészei elevenednek meg e könyv lapjain, mint Szabó István, Sára Sándor és Kósa Ferenc - hogy a teljes névsort ne idézzük.
Fontos különbség és egyben a kötet érdekessége, hogy megszólaltat több ma is élő vagy a közelmúltban elhunyt alkotót, így az évtizedes retrospekció még izgalmasabb és tanulságosabb síkokat tár az olvasó elé.

vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9786156434746
Megjelenés: 2023-05-31
méret: 228 mm x 157 mm x 24 mm




Ez is érdekelhet:

MINDENNAPI
2018-06-27 09:37:48

Budapest Book Pride – Könyvek homoszexualitásról és LMBTQ emberekről

Tovább
SZERINTETEK
2018-12-15 23:28:35

Dr. Seuss: A ​Grincs

Tovább
SZERINTETEK
2018-12-18 16:47:32

John Hughes: Reszkessetek, ​betörők!

Tovább