MÁRAI SÁNDOR

Föld, Föld!...


ISBN: 9789632275970
Megjelenés: 2014-11-07 10:30:06
méret: 189 mm x 132 mm x 45 mm
vásárlás ►
Márai Sándor egyik főművének, az Egy polgár vallomásainak kapcsán az irodalomtörténet eddig két dologban értett egyet: az 1934-35-ös keltezésű szöveget 1940-ben Márai cenzúrázta, és csonkán jelentette meg, illetőleg a vallomások közvetlen folytatása az 1949-ben lejegyzett Föld,föld!... emlékirat. Az előbbi a gyerekkortól a 30-as évekig követi az "életrajzot", utóbbi 1944-el indít, és 1948-ig, az emigrációig vezet el. A kérdéskör betonfalán ágyúgolyóként ütött rést a 2013-ban megjelent Hallgatni akartam című írás, majd ezt követően, fél év múlva a helyreállított Egy polgár vallomásai cenzúrázatlan változatának kiadása, mely szinkronszövegként mindkét változatot megjelenítette. A torzónak tűnő (valójában az is) Hallgatni akartam azonban sok tekintetben átfedést mutat a Föld, föld!... eredeti, kéziratos fejezeteivel (ismétlések, témák újra kibontása stb.), melyeket Márai eleinte gondosan félretett, majd újra elővett, végül pedig elhagyott az ismertté vált Föld, föld!... lapjai közül. És mindenki úgy vélte, hogy a naplófeljegyzésekben is fel-felbukkanó Egy polgár III. maga az ismert Föld, Föld!..., pedig nem így van. Az új kiadás pontot tesz a fontos irodalmi kérdésre, miközben újabb irodalmi szenzációval szolgál az ismeretlen tíz fejezet közreadásával. Márai ugyanis valóban megírta az Egy polgár vallomásai harmadik részét, tette mindezt 1949-ben, Posillipóban, csak ebben a formában soha nem adta ki. E kézirat eredetileg tartalmazza a Hallgatni akartam néven megjelent kötet anyagát, illetőleg az eredeti Föld, föld!... első fejezetét, majd egy ismeretlen második fejezetet, ami 1948-al zárja az élettörténetet. 1970-ben Márai visszatért a kéziratokhoz, kiemelte a papírok közül az első fejezetet, átírta, kihagyta a Hallgatni akartamot és a második fejezetet, majd megtoldotta két újabb fejezettel: ez lett az ismert Föld, föld!... című kötet,miközben a köztes fejezetekről nem tudott senki semmit. Eddig. A jelen kiadás közreadja a hiányzó részeket, amivel teljessé válik a Márai-vallomás.

vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789636201500
Megjelenés: 2023-06-12
méret: 183 mm x 121 mm x 0 mm
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789636200718
Megjelenés: 2023-05-24
méret: 183 mm x 121 mm x 0 mm
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789636200411
Megjelenés: 2023-04-17
méret: 180 mm x 110 mm x 0 mm
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789634798286
Megjelenés: 2021-10-13
méret: 188 mm x 128 mm x 25 mm
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789634797159
Megjelenés: 2021-06-02
méret: 187 mm x 128 mm x 20 mm
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789632273501
Megjelenés: 2020-07-24
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789634790488
Megjelenés: 2019-05-28
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789632276878
Megjelenés: 2019-05-04
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789634790556
Megjelenés: 2019-04-02
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789634792291
Megjelenés: 2018-11-14
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789632279930
Megjelenés: 2017-11-13
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789632279688
Megjelenés: 2017-09-21
méret: 208 mm x 167 mm x 16 mm
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789632277486
Megjelenés: 2017-04-12
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789632278292
Megjelenés: 2016-09-22
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789632276694
Megjelenés: 2016-06-07
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789632277387
Megjelenés: 2016-02-19
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789632276939
Megjelenés: 2015-10-09
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789632276656
Megjelenés: 2015-06-01
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789632276335
Megjelenés: 2015-05-07
méret: 189 mm x 129 mm x 44 mm
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789632275468
Megjelenés: 2015-04-21
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789632276137
Megjelenés: 2015-04-16
méret: 189 mm x 129 mm x 39 mm
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789632275833
Megjelenés: 2015-02-17
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789632275987
Megjelenés: 2014-11-06
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789632273747
Megjelenés: 2014-10-14
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789632275390
Megjelenés: 2014-06-05
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789632275130
Megjelenés: 2014-05-30
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789632275611
Megjelenés: 2014-04-10
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789632275628
Megjelenés: 2014-04-10
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789632275314
Megjelenés: 2014-02-14
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789632273983
Megjelenés: 2013-11-21
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789632274256
Megjelenés: 2013-11-04
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789632274034
Megjelenés: 2013-11-04
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789632274232
Megjelenés: 2013-10-14
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789632273860
Megjelenés: 2013-05-30
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789632273815
Megjelenés: 2013-05-29
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789632273754
Megjelenés: 2013-04-11
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789632273518
Megjelenés: 2012-11-30
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789632273419
Megjelenés: 2012-06-06
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789630966528
Megjelenés: 2011-05-31
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789632271910
Megjelenés: 2009-10-30
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789632271812
Megjelenés: 2009-05-27
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9630645361
Megjelenés: 2008-04-02
méret: 150 mm x 120 mm x 12 mm
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 36197394
Megjelenés: 2007-09-27
méret: 1 mm x 1 mm x 1 mm
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789881487087
Megjelenés: -0001-11-30
méret: 1 mm x 1 mm x 1 mm




Ez is érdekelhet:

MINDENNAPI
2017-11-20 09:46:26

„sötét van nélküled / szemem ki sem nyitom”

Tovább
INTERJÚ
2019-12-17 18:25:38

Finy Petra karácsonyi könyvajánlója

Tovább
HÍREK
2023-02-09 19:18:05

Jane Austen - Emma

Tovább