Szerényi Szabolcs

Éhség - ÜKH 2017


Kiadó: Fiatal Írók Szövetsége
ISBN: 9786155729041
Megjelenés: 2017-06-08 11:31:00
"Korog az agyunk, ha Szerényi Szabolcs szövegeit olvassuk. A test és lélek homályos kategóriák, egyetlen hatalmas bendő leszünk, mindenünk a vágy. Vágyunk arra, hogy mediterrán cserjét ültessünk magunkba, hogy daganatos szerveket együnk, vagy, hogy penészes mosogatószivaccsá változzunk. Mert az éhség az új vallás. A kisprózák steril és embertelen világát felrobbantja az abszurd vágy, melyet a túlfogyasztás mámora hajt. Szerényi látványkonyhája kellemetlen attrakció, hiszen a konzumgépek megvadulnak, szétélveznek és végül önmagukat is feltálalják. Szegény agyunk mégis habzsol tovább, mert egyetlen kincsünk az éhség." Nemes Z. MárióSzerényi Szabolcs 1986-ban született Nyíregyházán, majd az ugyancsak nyírségi Újfehértón nőtt fel. Budapesten él, a reklámmal és médiával foglalkozó Kreatív magazin főszerkesztő-helyettese. 2015 óta jelennek meg versei és novellái irodalmi lapokban. A Fiatal Írók Szövetsége alkotói pályázatának második helyezettje próza kategóriában. Szabadidejében forgatókönyvírással, fotózással és plakáttervezéssel is foglalkozik. Állandó szerzőtársa Artúr, a szálkásszőrű tacskó. Az Éhség az első kötete.Szerinted kik a legjobb fiatal írók? – A Margó-díj rövidlistájaősszel, ahogy a sárguló falevelek, úgy potyognak az irodalmi díjak is. Nemcsak a az irodalmi Nobel-díj, a Német Könyvdíj, a Man Booker-díj vagy Goncourt-díj zsűrijének döntését várjuk izgatottan, hanem a Margó Irodalmi Fesztivál és Könyvvásár keretében a legjobb magyar elsőkönyvesnek járó Margó-díj átadását is.Olvassa el a teljes cikket a Mindennap Könyv oldalon! >>Felolvasás és open mic zenei aláfestéssel – FISZ a Budapest100-on.Május első hétvégéjén, 5-én és 6-án ismét megrendezésre kerül a Budapest100. A rendezvény idei jelmondata: Nyissunk a térre!, ezért május 5-én, 14 és 18 óra között a FISZ a Rákóczi tér 11. szám alatti házban irodalmi felolvasást szervez. A rendezvény keretében nemcsak a meghívott alkotók, hanem bárki felolvashat.





Ez is érdekelhet:

HÍREK
2017-11-27 11:51:53
Tovább

A tíz legjobb pályakezdő

Ősszel, ahogy a sárguló falevelek, úgy potyognak az irodalmi díjak is. Nemcsak a az irodalmi Nobel-díj, a Német Könyvdíj, a Man Booker-díj vagy Goncourt-díj zsűrijének döntését várjuk izgatottan, hanem a Margó Irodalmi Fesztivál és Könyvvásár keretében a legjobb magyar elsőkönyvesnek járó Margó-díj átadását is.

A győztes kihirdetésére még októberig várnunk kell, de a jelöltek szűkített listáját már megkaptuk. A zsűri huszonnégy kötetből az alábbi tízet válogatta a rövidlistára.

 

Gulyás Péter: A végtelen térségek örök hallgatása

Gyurkovics Tamás: Mengele bőröndje /Josef M. két halála
Pető Péter: Leshatár

Storno Milán: Földalatti nyár

Szabó Borbála: Nincsenapám, seanyám

Szerényi Szabolcs: Éhség

Szirmay Ágnes: Szerelemre castingolva Szappanopera 1.

Szöllősi Mátyás: Váltóáram

Tóth Kinga: Holdvilágképűek
Veres Attila: Odakint sötétebb


Az 500 ezer forinttal járó Margó-díj kiemelt támogatója a Főváros, a Bookline, a Balassi Intézet és az Aegon-díj. A zsűri tagjai idén Gaborják Ádám, Gács Anna, Antal Nikolett, Korpa Tamás, Szabó Zsuzsa valamint Valuska László voltak.


FORRÁS:  konyves.blog.hu

HÍREK
2018-05-03 12:14:57

Nyissunk a térre! – Pop-up felolvasás és open mic a Budapest100-on

Tovább
SZERINTETEK
2019-01-14 19:00:53

Cixin Liu: A sötét erdő (Háromtest-trilógia 2.)

Tovább