Várady Szabolcs

De mennyire


Kiadó: Magvető Kiadó
ISBN: 9789631438383
Megjelenés: 2019-04-05 09:30:00
méret: 170 mm x 100 mm
Várady Szabolcs a legjelentősebb mai magyar költők egyike, régóta várt új kötetének megjelenése a kortárs hazai líra nagy eseménye.
A De mennyire végig nagyon személyes könyv. Gyerekkori emlékekről, baráti kapcsolatokról és ezek kényszerű elmúlásáról szól elsősorban. Négy ciklusra tagolódik. Az első (Vagy megvolt valóban) az emlékek felidézésén keresztül azok bizonyosságát vagy bizonytalanságát érzékelteti. A ciklusban helyet kapnak a dolgok romlását, a halál közeledését, az elhunyt barátok gyászolását megörökítő versek is. Ennek szerves folytatása a második egység (Ha ott is: itt), amely a címben említett ott-itt tengelyén pályatársakra emlékezik és ünnepel.
A kötet harmadik szakasza a modernségtradicionalista Várady lírájában kísérleti szövegnek is tekinthető. Az Egy év cserepei egyetlen hosszú vers, amelynek minden strófáját mások írták: egy év beérkező e-mailjeiből van összemontírozva csekély igazításokkal és a szerkesztéssel saját versszöveggé. A negyedik, záró ciklusban (Ameddig, addig) az álom is kiemelt szerepet kap. A szövegek formálásában helyenként megnő a ritmikai elemek szerepe és bizonyosfajta zenei szerkezetre való törekvés - a Ritmuspróbák és a Dob című versekben például. A kötet első verse egy kérdéssel zárul ("Hová tegyem, ha majd eszembe jut?"), amire az utolsó hosszú vers végén megérkezik a válasz, egyúttal egy régebbi, Horác című vershez is kapcsolódva.
Ferencz Győző a készülő kötetet olvasva ezt írta Várady Szabolcsnak: "Van valami a versekben, amit (persze nem klasszika-filológusként) horatiusi vonásnak érzek. Ezt egyszer jobban ki kellene fejtenem. Imre Flórát és Kőrizs Imrét mindenesetre folyton azzal gyötröm, árulják már el, jól gondolom-e, hogy az antik költők másféle poétika szerint írtak verset, mint a későbbiek. Nálad is ott van ez, ami Horatiusban annyira izgat: a hang és a téma közvetlenségének távolságot ad a tökéletes formai kidolgozottság, sajátos feszültség alakul ki ettől. Persze ez csak egy kis része a versek bonyolult rétegezettségének."
A De mennyire összegzéskötet, benne megcsillannak a Várady-líra jellegzetes erényei: irónia, intellektualitás, intonálás, és kiegészül egyfajta hűvös szenvedélyességgel, elegáns és intenzív életfilozófiával.








Ez is érdekelhet:

HÍREK
2019-03-25 09:02:26

Költészet napja a Magvető Caféban

Tovább
MINDENNAPI
2019-04-10 15:33:05

Várady Szabolcs: EP-vel Vilenciában

Tovább
HÍREK
2019-08-16 11:36:09

„Aztán úgy múlt el a görcs, azzal a váratlansággal, ahogy jött.” – Németh Gábor tárcája a legújabb ÉS-ben

Tovább