Christoph Ransmayr

Cox vagy az idő múlása


Kiadó: Kalligram Könyvkiadó
ISBN: 9789634680796
Megjelenés: 2018-11-25 15:00:00
vásárlás ►
"A császár fehérarannyal, platinával és vörösarannyal, ezüsttel, briliánsokkal és rubinokkal és minden egyébbel elhalmoztatta angol vendégeit, ami munkaanyagot kívántak, ők pedig, még idegenül ebben a bőségben, azt gondolták, e kincsáradat azzal a kötelességgel jár, hogy minden erejükkel egy legfelső kívánság teljesítésén dolgozzanak. Közben alighanem elkerülte a figyelmüket, hogy valaki, aki mindent birtokolt, a legdrágább kincsekről is könnyen megfeledkezhetett anélkül, hogy bármi hiányérzete lett volna, sőt olykor megfeledkezett még magáról az időről is, amely pedig egy halhatatlan számára is visszahozhatatlanul elmúlik."

A világ leghatalmasabb embere, Qiánlóng kínai császár meghívja udvarába Alister Coxot, kora leghíresebb angol órásmesterét. A birodalmát vaskézzel irányító uralkodó minden reggelt versírással kezd, a Tiltott Városban elszállásolt londoni mestertől pedig olyan óraműveket rendel, amelyek mérni tudják az emberi élet különböző szakaszainak változó időérzeteit, s ekképp a boldog gyerekkor gyorsan röpülő percei és egy halálraítélt kínok közt vánszorgó órái egyaránt leolvashatók róluk. Cox három társával leleményesnél leleményesebb szerkezeteket, a korabeli finommechanika csúcsteljesítményeit találja ki és készíti el, mígnem lehetetlennek tetsző kihívással szembesül: az örökkévalóság mérésére alkalmas órát kell megépítenie. A 2018-ban Kleist-díjjal kitüntetett, világhírű osztrák szerző regénye Adamik Lajos fordításában kerül a magyar olvasók kezébe.


Musil, Brecht és Kehlmann után Ransmayré a Kleist-díj.
Christoph Ransmayrnek ítélték a rangos Kleist-díjat, melyet az osztrák szerző ünnepi ceremónia keretében november 18-án vett át. A díjátadón az írót, az ismert magyar Kleist-kutató, esztéta Földényi F. László laudálta.
Olvassa el a teljes cikket a Mindennap Könyv oldalon! >>



Mándy, Ransmayr, Szöllősi Mátyás és Csepelyi Adrienn az Írók Boltjában.
Az Írók Boltjában az irodalomra fókuszálnak decemberben. Szó lesz az egykori Japán Kávéház helyén üzemelő könyvesbolt galériáján a Kleist-díjas Ransmayr legújabb regényéről, Mándy Ivánról, valamint a fiatal magyar próza két tehetséges írójáról Szöllősi Mátyásról és Csepelyi Adriennről is. Az Írók Boltja decemberi programját ajánljuk!
Olvassa el a teljes cikket a Mindennap Könyv oldalon! >>





Ez is érdekelhet:

HÍREK
2018-11-26 10:15:56

Christoph Ransmayr Kleist-díjas

Tovább
HÍREK
2018-12-04 16:01:56

Magyar és világirodalom decemberben az Írók Boltjában

Tovább
HÍREK
2019-12-02 07:08:09

„Megpirulni, megfőni, kiszállni a nyers időből.” – Kiss Noémi prózája az ÉS-ben

Tovább