Bühnagy székely szótár
Kiadó: Előretolt Helyőrség Íróakadémia
ISBN: 9786155814044
Megjelenés: 2018-01-30 09:00:18
2004-ben, mikor megjelent a mostani kötet elődje, a Székely szótár, a szerző arra számított, két éven belül elő tud állni egy javított, bővített kiadással.
Ezzel szemben tizenhárom esztendőbe telt feldolgozni azt az óriási szó- és adatmennyiséget, amellyel a székelyek elárasztották a gyűjtőt. Megérte várakozni: az új kötet szócsaládok szerint csoportosítja a sok esetben először nyomdafestéket látó székely szavakat, így azok nemcsak önmagukban ragyognak, hanem együttesen a székely nyelvi régmúlt sötét foltjait is bevilágítják.
A Bühnagy székely szótár több mint egyszerű szószedet: sok-sok szócikkből álló elbeszéléskötet - vagy regényfolyam -, mely a világ legkülönlegesebb és legképlékenyebb nyelve - a magyar - születésének csodáját is feltárja, és amelyet bárhol ütünk fel, Tündérországba röpít minket. Arra a helyre, melynek lelke Ádám Gyula és Fodor István zseniális fotóiba költözött.

ISBN: 9786155814495
Megjelenés: 2019-06-18
Megjelenés: 2019-06-18
ISBN: 9786155814310
Megjelenés: 2019-03-22
Megjelenés: 2019-03-22
Ez is érdekelhet: