DR. LUKÁCS LIZA

A terapeuta esetei - Lenyelt vágyak


Kiadó: HVG Könyvek
ISBN: 9789633044681
Megjelenés: 2017-10-03 12:30:00
vásárlás ►
Mit üzen a túlsúly?
A legtöbben azt hiszik, a fogyás csak akaraterő kérdése. Edina is így volt ezzel, amikor 22 év szélmalomharc után felkereste a pszichológust. A kötetből megtudhatjuk, hogyan derült fény a koplalás és túlevés mögött meghúzódó lelki okokra és hogyan ismerte fel saját vágyait, igényeit és miként tanulta meg artikulálni őket.
"A kliens a túlsúlyával jelezni akar valamit a környezete felé, így számomra is üzenete van, amit fontos megértenem ahhoz, hogy a közös munkánk sikeres legyen. Fontos, hogy beszéljünk az evésről is, arról a témáról, ami őt régóta és sokat foglalkoztatja. Fontos, hogy valaki most máshogy hallgassa, hogy elmondhassa azokat a gondolatait is, amelyeket a szomszéd, a munkatárs vagy a szerelme nem értene meg. Hogy feltárhassa az ételekhez és az evéshez fűződő különleges, ámbár sok szenvedést okozó viszonyát minden szégyenérzet nélkül és megbotránkozástól mentesen."

Hogyan és miben tud segíteni a pszichoterápia? Melyek lehetnek a túlsúly és az onkológiai betegségek lelki okai? Mi a szerepe a terápiás kapcsolatnak a gyógyulásban?
Dr Lukács Liza is részt vesz a következő HVG Extra Pszichológia Szalonon (2017. október 10., 18 óra, MOMkult).
A program első részében Dr. Lukács Liza, Nógrádi Csilla és Dr. Szondy Máté előadásában a túlsúly és az onkológiai betegségek lelki hátterével, valamint a terápiás kapcsolat gyógyulásban betöltött szerepével ismerkedhetünk meg.
Az este második felében részesei lehetünk a három szakember beszélgetésének, aminek során feltehetjük a saját kérdéseinket is. További részletek és jegyvásárlás itt.

Mi történik a terápiás rendelő zárt ajtaja mögött?
Még ma is sokan hiszik, hogy aki pszichológushoz jár, az őrült vagy gyenge. A terapeuta esetei köteteiben egy-egy pszichoterápia történetét követhetjük nyomon az első találkozástól a lezárásig. Miközben betekintést nyerünk a terápia folyamatába és különböző módszerek működésébe, megérthetjük, hogyan segít a pszichoterápia teljesebb életet élni. A rendkívüli szaktudással és empátiával megírt esetek olyan, mindnyájunkat érintő élethelyzeteket mutatnak be, mint a felnőtté válás, párkapcsolati problémák, életközepi válság, betegséggel való küzdelem vagy a gyász. A szakemberek és laikus olvasók számára egyaránt érdekes kötetekben nemcsak egy-egy személyes sors bontakozik ki előttünk, a terapeuta gondolkodásmódját is megismerhetjük, és saját kérdéseinkre is válaszokat kaphatunk.


A legtöbben azt hiszik, a fogyás csak akaraterő kérdése...
Megtudhatjuk, hogyan derült fény a koplalás és túlevés mögött meghúzódó lelki okokra és hogyan ismerte fel saját vágyait, igényeit és miként tanulta meg artikulálni őket. Oláh Andrea Dr. Lukács Lizával, a szerzővel beszélgetett.
Olvassa el a teljes cikket a Mindennap Könyv oldalon! >>





Ez is érdekelhet:

INTERJÚ
2017-12-06 12:14:49
Tovább

Dr. Lukács Liza: A terapeuta esetei – Lenyelt vágyak

Megtudhatjuk, hogyan derült fény a koplalás és túlevés mögött meghúzódó lelki okokra és hogyan ismerte fel saját vágyait, igényeit és miként tanulta meg artikulálni őket. Oláh Andrea Dr. Lukács Lizával, a szerzővel beszélgetett.



trend fm

MINDENNAPI
2017-11-20 09:46:26

„sötét van nélküled / szemem ki sem nyitom”

Tovább
HÍREK
2020-03-30 16:52:08

Sorsfordító történetek – Novellaíró pályázat

Tovább