MÁRAI SÁNDOR

A teljes napló 1943 - 1944


Kiadó: Helikon Kiadó
ISBN: 9789636200718
Megjelenés: 2023-05-24 11:30:00
méret: 183 mm x 121 mm x 0 mm
vásárlás ►
"Negyvenhárom évet éltem eddig. S ha még egyszer ennyi időn át élek? S nyolcvanhat leszek? Többet tudok majd? Boldogabb leszek? Biztosabbat gyanítok Istenről, emberekről, természetről és természetfölöttiről? Nem hiszem."

Márai az egységes, az egyetlen kultúra tudatában él, lényegében minden értéket átszármaztat az egyetemes európai polgári kultúra önkörébe, illetve minden érték alárendelt hierarchikus viszonyba kerül ezzel a körrel, sőt az író esztétikai ízlése minden késő modern fejleményt elhárít. Ugyanakkor a mindennemű diktatúrákkal, totális háborúval szétesett Európa-képzettel szemben a nemzeti meghasonlást látja a legnagyobb tragédiának, amelyben a szellem elveszíti szükséges kollektív közegét. A mindig csonkán idézett aforizma szerint az "alanyban-állítmányban" gondolkodó író kötelessége Márainál ekkor is, korábban és később is a nemzet (a nemzeti liberalizmus szellemi) fogalmához kötődik.
Reményi József Tamás

"Bele lehet halni; ez is megoldás. De el is lehet viselni; s ez is megoldás."

vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789636201500
Megjelenés: 2023-06-12
méret: 183 mm x 121 mm x 0 mm
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789636200411
Megjelenés: 2023-04-17
méret: 180 mm x 110 mm x 0 mm
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789634798286
Megjelenés: 2021-10-13
méret: 188 mm x 128 mm x 25 mm
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789634797159
Megjelenés: 2021-06-02
méret: 187 mm x 128 mm x 20 mm
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789632273501
Megjelenés: 2020-07-24
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789634790488
Megjelenés: 2019-05-28
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789632276878
Megjelenés: 2019-05-04
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789634790556
Megjelenés: 2019-04-02
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789634792291
Megjelenés: 2018-11-14
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789632279930
Megjelenés: 2017-11-13
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789632279688
Megjelenés: 2017-09-21
méret: 208 mm x 167 mm x 16 mm
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789632277486
Megjelenés: 2017-04-12
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789632278292
Megjelenés: 2016-09-22
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789632276694
Megjelenés: 2016-06-07
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789632277387
Megjelenés: 2016-02-19
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789632276939
Megjelenés: 2015-10-09
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789632276656
Megjelenés: 2015-06-01
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789632276335
Megjelenés: 2015-05-07
méret: 189 mm x 129 mm x 44 mm
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789632275468
Megjelenés: 2015-04-21
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789632276137
Megjelenés: 2015-04-16
méret: 189 mm x 129 mm x 39 mm
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789632275833
Megjelenés: 2015-02-17
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789632275970
Megjelenés: 2014-11-07
méret: 189 mm x 132 mm x 45 mm
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789632275987
Megjelenés: 2014-11-06
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789632273747
Megjelenés: 2014-10-14
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789632275390
Megjelenés: 2014-06-05
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789632275130
Megjelenés: 2014-05-30
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789632275611
Megjelenés: 2014-04-10
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789632275628
Megjelenés: 2014-04-10
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789632275314
Megjelenés: 2014-02-14
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789632273983
Megjelenés: 2013-11-21
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789632274256
Megjelenés: 2013-11-04
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789632274034
Megjelenés: 2013-11-04
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789632274232
Megjelenés: 2013-10-14
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789632273860
Megjelenés: 2013-05-30
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789632273815
Megjelenés: 2013-05-29
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789632273754
Megjelenés: 2013-04-11
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789632273518
Megjelenés: 2012-11-30
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789632273419
Megjelenés: 2012-06-06
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789630966528
Megjelenés: 2011-05-31
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789632271910
Megjelenés: 2009-10-30
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789632271812
Megjelenés: 2009-05-27
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9630645361
Megjelenés: 2008-04-02
méret: 150 mm x 120 mm x 12 mm
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 36197394
Megjelenés: 2007-09-27
méret: 1 mm x 1 mm x 1 mm
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789881487087
Megjelenés: -0001-11-30
méret: 1 mm x 1 mm x 1 mm




Ez is érdekelhet:

MINDENNAPI
2017-11-20 09:46:26

„sötét van nélküled / szemem ki sem nyitom”

Tovább
HÍREK
2020-03-26 07:20:05

Kihirdették a 2020-as Libri-díj tízes jelöltlistáját

Tovább
MINDENNAPI
2020-03-30 08:20:39

15. nap otthon – Medgyes Péter - Varga Koritár Pál: Diplomaták mesélik

Tovább