Váli Dezső

A. Napló


Kiadó: HTSART - ÚMK
ISBN: 9786158041164
Megjelenés: 2018-11-27 11:00:00
vásárlás ►
A Váli-ikonográfia kipreparálása látszólag egyszerű. Az 1960-as évek első felében leginkább építészetet fest (rajzol). A hatvanas évek közepétől a hetvenesek elejéig a figurális szürrealizmus irányába tesz félénk kísérletet. A hetvenes évek eleje-közepétől a nyolcvanas évek eleje-közepéig kőkemény absztrakcionizmust művel. (¡mi nem azonos a nonfiguratívval.) Közéjük tartoznak az úgynevezett "üres képek" is, amelyek már-már eljutnak a "lét és a semmi" peremvidékére. A nyolcvanas évek közepétől három és fél évig - zárt ciklus ez - a zsidó temetők foglalják el a képmezőt. 1988-tól mindmáig egyetlen téma marad számára: a műterembelső, illetve, ha a művészetre nem utal semmi, akkor csak a szobabelső. Tehát: az eddigi közel hat évtizedes festői pályának az első felében van még néhány szertelenebb kísérlet. A második felében a fölkínált, tudatos, elkötelezett monotóniát kell szálára szedni ahhoz, hogy jobban értsük e művészet velejét. Külön kiemelendő, hogy mi nincs az ábrázolások között. Mindenekelőtt mellőzi az antropomorf alakot. Bár a beválogatott művek között szerepel néhány angyalos kompozíció (A/1969/12, A/1970/04 és gyanúba keverhető az A/1971/11 festmény is), de azokon olyan elvontak a figurák, hogy a fölismerésük a fantázia mozgatta belelátás képessége nélkül aligha menne. Olyanok, mint Polonius felhői a Hamletben.






Ez is érdekelhet:

HÍREK
2020-02-12 09:36:28

Asztali beszélgetések… – Beszélgetés a művészetről

Tovább
MINDENNAPI
2017-11-20 09:46:26

„sötét van nélküled / szemem ki sem nyitom”

Tovább
SZERINTETEK
2019-01-14 19:00:53

Cixin Liu: A sötét erdő (Háromtest-trilógia 2.)

Tovább