Az igazán fontos történeteknek mindössze két témája lehet: a szerelem és a halál. René Barjavel velünk élő klasszikusa, A nagy titok e két világerő összecsapását mutatja meg nekünk. Az igazán fontos történeteknek mindössze két témája lehet: a szerelem és a halál. René Barjavel velünk élő klasszikusa, A nagy titok e két világerő összecsapását mutatja meg nekünk.
A hidegháború legzordabb, 50-es éveiben egy indiai rákkutató professzor olyan élettani folyamatokat fedez fel, mintegy véletlenül, amelyek létezése addig csupán a mesevilágokban volt lehetséges. Forradalmi tudományos eredmény, ami azonban pánikot kelt a világ vezetőinek körében.
Rejtélyes tüzek gyúlnak hamarosan, minden és mindenki elég, nyomtalanul eltűnik, aki a nagy titokkal kapcsolatba került. A fiatal párizsi orvosnő, Jeanne Corbet is egy ilyen tűzben veszíti el szerelmét, Roland-t. Elkezdődik az évtizedeken és az egész világon átívelő nyomozás, amelyben a halált elfogadni képtelen nő az ő örök szerelmét keresi.
A regényből készült, azonos című filmsorozatot Magyarországon is milliók kísérték figyelemmel hétről hétre.
Egy üde színfolt ez a regény az irodalom egén. Stílusában és történetvezetésében teljesen más, mint amihez hozzászoktam.
A fülszöveg alapján az ember azt hinné, hogy egy romantikus kémregénybe csöppen, ami tele van misztikummal.
Olvassa el a teljes cikket a Mindennap Könyv oldalon! >>

Ez is érdekelhet: