A lélek és a nyelv
Kiadó: AKADÉMIAI KIADÓ
ISBN: 9789630593656
Megjelenés: 2013-04-30 10:27:00
Az Akadémiai Kiadó új ismeretterjesztő sorozatának célja rövid, lényegre törő, fogyasztható, ugyanakkor a tudomány mai állását tükröző, megalapozott, kiegyensúlyozott és tárgyilagos áttekintést adni egy-egy tudományágról, részterületről vagy éppen aktuális kérdésről. A sorozat enciklopédikus jelleggel, a tudományok teljességét átfogó módon kíván egy-egy zsebkönyvbe sűrítve alapvető ismeretekkel szolgálni elsősorban a laikus olvasó számára. A kötetek hazai szakértő szerzői garanciát jelentenek a megbízható és naprakész tudásra, miközben a modern arculat és az egységes, könnyen áttekinthető belső szerkezet a mai olvasó igényeihez igazodik. A Pont könyvek egyszerre támpont a tájékozódásban és kiindulópont az ismeretek elmélyítéséhez. Egy biztos pont korunk információözönében. Hogyan lesznek a hangokból szavak? Tényleg megértünk három szót másodpercenként? De akkor miért értjük félre egymást? Mert a pillanatnyi lelkiállapotunk alapján beszélünk? Mit hallunk a mondatok mögött? Mi a társalgás logikája? Hogyan bővítjük új szavakkal agyunk szótárát? Miért tanul meg egy kisgyerek olyan hamar beszélni? És egyáltalán: hogyan működik az agyunkban mindaz, amit beszédnek nevezünk? A Pont könyvek sorozat új darabja, A lélek és a nyelv érthető és logikus válaszokkal szolgál, határozott pontokat téve a kérdőjelek helyére. z Akadémiai Kiadó új ismeretterjesztő sorozatának célja rövid, lényegre törő, fogyasztható, ugyanakkor a tudomány mai állását tükröző, megalapozott, kiegyensúlyozott és tárgyilagos áttekintést adni egy-egy tudományágról, részterületről vagy éppen aktuális kérdésről. A sorozat enciklopédikus jelleggel, a tudományok teljességét átfogó módon kíván egy-egy zsebkönyvbe sűrítve alapvető ismeretekkel szolgálni elsősorban a laikus olvasó számára. A kötetek hazai szakértő szerzői garanciát jelentenek a megbízható és naprakész tudásra, miközben a modern arculat és az egységes, könnyen áttekinthető belső szerkezet a mai olvasó igényeihez igazodik. A Pont könyvek egyszerre támpont a tájékozódásban és kiindulópont az ismeretek elmélyítéséhez. Egy biztos pont korunk információözönében. Hogyan lesznek a hangokból szavak? Tényleg megértünk három szót másodpercenként? De akkor miért értjük félre egymást? Mert a pillanatnyi lelkiállapotunk alapján beszélünk? Mit hallunk a mondatok mögött? Mi a társalgás logikája? Hogyan bővítjük új szavakkal agyunk szótárát? Miért tanul meg egy kisgyerek olyan hamar beszélni? És egyáltalán: hogyan működik az agyunkban mindaz, amit beszédnek nevezünk? A Pont könyvek sorozat új darabja, A lélek és a nyelv érthető és logikus válaszokkal szolgál, határozott pontokat téve a kérdőjelek helyére.
ISBN: 9789631442687
Megjelenés: 2023-05-05
méret: 197 mm x 124 mm x 30 mm
Megjelenés: 2023-05-05
méret: 197 mm x 124 mm x 30 mm
ISBN: 9789634546382
Megjelenés: 2022-03-22
méret: 205 mm x 149 mm x 58 mm
Megjelenés: 2022-03-22
méret: 205 mm x 149 mm x 58 mm
ISBN: 9789635561575
Megjelenés: 2021-09-21
méret: 242 mm x 175 mm x 35 mm
Megjelenés: 2021-09-21
méret: 242 mm x 175 mm x 35 mm
ISBN: 9789632798646
Megjelenés: 2015-11-25
méret: 157 mm x 25 mm
Megjelenés: 2015-11-25
méret: 157 mm x 25 mm
ISBN: 9789636624484
Megjelenés: 2015-11-05
Megjelenés: 2015-11-05
ISBN: 9789632797816
Megjelenés: 2013-04-17
Megjelenés: 2013-04-17
ISBN: 9639664760
Megjelenés: 2008-04-02
Megjelenés: 2008-04-02
Ez is érdekelhet: