Moritz Föllmer

A Harmadik Birodalom kultúrtörténete


Kiadó: Corvina Kiadó
ISBN: 9789631364620
Megjelenés: 2018-01-31 11:30:00
méret: 150 mm x 230 mm
vásárlás ►
A Harmadik Birodalom kultúrája felülről irányított tömegkultúra volt, amelyben a radikális nacionalista víziók és látványos tömegrendezvények mellett jól megfértek a klasszikus koncertek és a populáris filmvígjátékok. Épp a többség ízléséhez való igazodás, a polgári kultúra látszólagos kontinuitása volt az, ami nagymértékben fokozta a rezsim elfogadottságát. A Weimari Köztársaság alatti egzisztenciális problémák után egy új, modern élet perspektívái nyíltak meg a rendszer hívei előtt. Az "Örömből merített erő" mozgalom keretében sokak számára elérhetővé vált a nyaralás és a tömegsport, milliós közönség látogatta a sporteseményeket - 1936-ban olimpiát is rendeztek Berlinben -, a reklámok képi világa pedig már az autó- és családiház-tulajdonosok társadalmát vetítette előre. Mivel azonban a nemzetiszocialista időszak kultúrája sokféle igénynek hangot adott és mindenféle fantáziának teret engedett, képes volt arra is, hogy legitimálja a háborút, a nagy-birodalmi törekvéseket és a zsidó származású állampolgárok fokozatos kiszorítását a társadalomból, majd pedig megsemmisítésüket.

Moritz Föllmer, az Amszterdami Egyetem professzora innovatív megközelítésű és számos magántörténelmi kordokumentumot felhasználó kultúrtörténetében elsőként hangsúlyozza következetesen ezt az összefüggést. Föllmer kifejti azt is, mit jelentett 1933 és 1945 között a kultúra a meggyőződéses nemzetiszocialisták, a politikától látszólag távolságot tartó kortársak és az antifasiszták, illetve a zsidó származásúak számára.


Rendhagyó Magyarország útikönyv, készülő Koncz Zsuzsa könyv és egy német származású professzor monográfiája a Harmadik Birodalomról.
A Corvina Kiadó igazgatójával, Kúnos Lászlóval beszélgettünk a kiadó friss kiadványairól. Szó esett a készülő Koncz Zsuzsa interjúkötetről és albumról, Bede László Magyarország újévtől szilveszterig című rendhagyó Magyarország útikönyvéről valamint Moritz Föllmer az Amszterdami Egyetem német származású professzorának A Harmadik Birodalom kultúrtörténete című monográfiájáról is.
Olvassa el a teljes cikket a Mindennap Könyv oldalon! >>



Többek közt Nemes Nagy Ágnesről is olvashattok a heti Élet és Irodalomban.
A ma megjelenő Élet és Irodalomban többek közt Nemes Nagy Ágnesről, Moritz Föllmer A Harmadik Birodalom kultúrtörténete című könyvéről olvashattok, valamint Térey János és Szív Ernő tárcáját is elolvashatjátok.
Olvassa el a teljes cikket a Mindennap Könyv oldalon! >>





Ez is érdekelhet:

INTERJÚ
2018-03-30 14:44:10
Tovább

„Voltaképpen egy szemérmes ember” – Készül a nagy Koncz Zsuzsa könyv a Corvina műhelyében

A Corvina Kiadó igazgatójával, Kúnos Lászlóval beszélgettünk a kiadó friss kiadványairól. Szó esett a készülő Koncz Zsuzsa interjúkötetről és albumról, Bede László Magyarország újévtől szilveszterig című rendhagyó Magyarország útikönyvéről valamint Moritz Föllmer az Amszterdami Egyetem német származású professzorának A Harmadik Birodalom kultúrtörténete című monográfiájáról is.

 

HÍREK
2018-05-11 08:51:39

Két kritika A Harmadik Birodalom kultúrtörténete című kötetről – Heti Élet és Irodalom ajánlónk

Tovább
HÍREK
2020-03-30 16:52:08

Sorsfordító történetek – Novellaíró pályázat

Tovább