Thomas Mann

A BUDDENBROOK HÁZ


Kiadó: Gabo
ISBN: 9639526363
Megjelenés: 2003-01-01 00:00:00
vásárlás ►
A polgár-művész problematika legátfogóbb és legrendszeresebb kifejtése A Buddenbrook-ház. A fejlődés biológiai törvényszerűsége, hogy minden születik, fejlődik, eléri a csúcspontját, hanyatlik és meghal. A német naturalizmusnak ezt a társadalmi jelenségekre vonatkoztatott tételét alkalmazza Thomas Mann a 19. századi német polgárságra, s érvényességét egy konkrét család, a Buddenbrook-ok történetén igazolja. Az első rész a családot a cégalapító családfő idejében, 1835-ben, a virágzás korszakában mutatja be. A hanyatlás a második nemzedékkel kezdődik meg, hogy a harmadik generáció életében a teljes széthulláshoz vezessen. A regény tulajdonképpeni hőse az unoka, Thomas Buddenbrook, akinek cégfőnöksége látszólag a csúcspontot jelenti a család történetében, ugyanakkor a régi patrícius-polgárság utolsó győzelmét feltörő újburzsoázia fölött. Valójában azonban Thomas már nem "egészséges" a szó polgári értelmében, hanem önmagában és foglalkozásában kételkedő, problémákkal viaskodó, a látszat mindenáron való fenntartásába beleroppanó, gyenge ember, aki csupán akaratának végső megfeszítésével tud ideig-óráig úrrá lenni a pusztulásba húzó erők fölött. A degenerálódás, a polgárnak művésszé "fajulása" fiánál lesz teljes: a zene halálos levegőjében élő, a gyakorlati életre tökéletesen képtelen Hannonál, akinek korai halála örökre lezárja a Buddenbrookok családi krónikáját. Hanno alakjában, sorsában fogalmazódik meg a regény s Thomas Mann egyik legfontosabb problémája: a művész és a polgár viszonya, a polgári származású művész helye és a művészet szerepe a korabeli társadalomban.Hatalmas remekmű, melyet a legjobb polgári családregényként tart számon ma is az irodalomtörténet.

vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789630987189
Megjelenés: 2017-05-11
méret: 200 mm x 135 mm x 12 mm
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789634063315
Megjelenés: 2016-10-28
méret: 210 mm x 140 mm x 12 mm
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789634062301
Megjelenés: 2016-06-06
méret: 210 mm x 140 mm x 12 mm
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789634061557
Megjelenés: 2015-11-11
méret: 210 mm x 140 mm x 12 mm
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789634061052
Megjelenés: 2015-05-29
méret: 210 mm x 140 mm x 12 mm
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789636899790
Megjelenés: 2014-11-07
méret: 210 mm x 140 mm x 12 mm
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789636899288
Megjelenés: 2014-06-12
méret: 210 mm x 140 mm x 12 mm
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789636899042
Megjelenés: 2014-04-24
méret: 210 mm x 140 mm x 12 mm
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9636890537
Megjelenés: -0001-11-30
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9639526320
Megjelenés: -0001-11-30




Ez is érdekelhet:

MINDENNAPI
2017-11-20 09:46:26

„sötét van nélküled / szemem ki sem nyitom”

Tovább
MINDENNAPI
2018-09-20 16:35:34

Ne sajnáld, ha rágja, ha tépi, épp olvasni tanul

Tovább
INTERJÚ
2020-01-06 16:30:29

Károlyi Csaba kedvenc könyveinek listája

Tovább