„Te kit választanál?” – Beszámoló és interjúk

Rögtön egy buliba csöppentünk a Magvető Caféban február 21-én, péntek délután: a könyvhöz készült és levetített trailer egy házibuli történetét meséli el. A főhős, Birdie szerepét Nyáry Luca játszotta el, aki a könyvbemutatón Mészáros Dorka és Zsidró Dominik mellett a kérdező-moderátor szerepét is vállalta. Elmondta, hogy bár a Kiszámolós is ifjúsági könyv, mint Mészáros Dorka előző regénye, a témáját és a hangulatát tekintve nagyon más a kettő. Luca arra volt kíváncsi, a szerző most miért a romantikus vonalat választotta, és kinek az ötlete volt a választós könyv.

Mint kiderült, a Menő Könyveké volt az ötlet: a kiadóvezető, Csapody Kinga olyan kiadványt szeretett volna, amiben a régen népszerű „kaland-játék-kockázat” könyvekhez hasonlóan az olvasó dönti el, hogyan folytatódjon a történet. A műfajt itt úgy újították meg, hogy nem kalandregény, hanem tiniknek szánt romantikus könyv született.

 

 

Nyáry Luca kezdésül hozzáfűzte, hogy a könyv műfaja elég specifikus, az ilyen választós könyvek mar régóta ritkaságnak számítanak, és amik léteznek, azok is főleg fiúkra vannak szabva. Mészáros Dorkát először arról kérdezte, olvasott-e gyerekként ilyen könyveket, és szerinte min kell változtatni ahhoz, hogy egy másik csoportot (lányok, idősebbek) is elérjenek vele.

A szerző elmondta, hogy bár ismerte a választós könyveket, kifejezetten lineárisan, egymás utáni sorrendben akarta megírni a választási lehetőségeket, nem pedig úgy, hogy ide-oda kelljen lapozgatni, mint az egykori választós könyvekben. A Kiszámolós abban is más, hogy a történet egy buli köré fonódik, ahol Birdie-nek, a tizenöt éves költőpalántának három fiú közül kell választania.

 

 

Luca továbbá arra is kíváncsi volt, Dorka került-e valaha olyan helyzetbe, hogy több „love interest” közül kellett választania, vagy csak Birdie ilyen szerencsés. A szerző, bevallása szerint, sosem került ilyen helyzetbe, vagy ha igen, olyan nem volt, hogy az a három fiú, aki neki tetszik, egyszerre viszonozza ezt.

A kérdésre, hogy neki a három srác közül ki volt a befutó, azt mondta, hogy a három fiú keveréke. Dominiknak viszont Márk volt a kedvence, mert ő is művésztípus.

 

 

Ha már művészet: Dominik mesélt egy kicsit arról is, hogyan íródtak a versbetétek. Elolvasta a történetet, és ahhoz a részhez írt verset, amiről eszébe jutott valami. Dominik fel is olvasta két versét a könyvből, mi azt közöljük, ami mindkettőjük kedvence volt:

 

Tompán hullámzó

Lelkem Kispesten

Itt hagynám

Érted mindenem

 

Luca megjegyezte, hogy a könyv olvasása közben nem tudott nem odalenni a nyelvezetért, amit a szereplők használnak, nem csak természetesen fiatalos, de elég aktuális is. Arra volt kíváncsi, hogyan sikerült Dorkának ennyire jól megragadnia egy mai kamasz beszédmódját, és mennyire áll hozzá közel ez a korosztály. A könyvbemutatón Lasancz Eszter gitározott és énekelt.

 

 

Dorka elmesélte, hogy egy barátnője húga, Teo segített neki ebben, akinek a könyvet is ajánlotta. Megkérte, hogy írja le egy-egy napját neki a saját szavaival, hogy ráérezzen a nyelvezetre. Ez annyira sikerült, hogy nem sokkal később már automatikusan átállt erre a nyelvezetre.  

Luca egy kicsit „zaklatta” Dorkát online, hogy jobban átlássa a szerző életét és kreativitását, és lenyűgözte, hogy milyen sok különböző területen van tapasztalata. Számára úgy tűnt, hogy Birdie talpraesettsége, műveltsége Dorka hasonló személyiségjegyeiből fakad. Arra volt kíváncsi, inspirálta-e a saját kamaszkori önmaga Birdie megalkotásakor, vagy annyira nem hasonlítanak.

 

 

Dorka elmondta, hogy saját élményei, érdeklődési köre is megjelenik a könyvben. Már kiskorában kapcsolatba került az alkotóművészettel édesanyja színházi társulata kapcsán, és korán szervezői feladatokat is ellátott, nagyon komoly, tudatos kamasz volt – ami azt illeti, sokkal komolyabb, mint most.

Luca arra is kíváncsi volt, melyek Dorka tervei a jövőre nézve, és min dolgozik most. A szerző elmondta, hogy a kiadónál már van egy másik kézirata, ami sokkal komolyabb témát boncolgat: egy csapat fiatal diszkóbalesetet szenved a könyv elején, és a visszatekintésből ismerjük meg a baleset előzményeit.

A beszélgetést lezáró Csapody Kinga kiemelte, hogy a könyv három borítóval jelent meg, így az olvasó azt is eldöntheti, melyik áll hozzá a legközelebb.

 

 

Mi tetszett Lucának a Kiszámolós című könyvben, és hogy érezte magát a könyvtrailer forgatásán? Erről mesélt a könyvbemutatón, a Magvető Caféban.

 

Mészáros Dorka és Zsidró Dominik a Kiszámolós című könyv bemutatóját követően mesélnek arról, honnan jött a könyv ötlete, milyen volt a közös munka és miért okoz nehézséget tizenéves lányoknak írni. 

 

 

Fotó, videó: Tinkó Máté

Beszámoló, videóvágás: Kertész Edina


vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789634037880
Megjelenés: 2020-01-30
méret: 215 mm x 135 mm

Mészáros Dorka

Tovább
Ez is érdekelhet:

MINDENNAPI
2017-11-20 09:46:26

„sötét van nélküled / szemem ki sem nyitom”

Tovább
MINDENNAPI
2018-09-20 16:35:34

Ne sajnáld, ha rágja, ha tépi, épp olvasni tanul

Tovább
SZERINTETEK
2019-01-14 19:00:53

Cixin Liu: A sötét erdő (Háromtest-trilógia 2.)

Tovább

Buli, választós történet, versek és gitározás: a Kiszámolós bemutatóján jártunk.