„Nyáron viszont mindent olvasok, amit addig felhalmoztam” – Interjú Józan Lászlóval

Amikor készültem az interjúra, olvastam rólad, hogy rengeteget dolgozol. Az életrajzodból ugyanakkor látszik, hogy egy életre eljegyezted magad a kultúrával. Hogy jut időd a könyvekre?

Mindig csak vágyom arra, hogy minden egyes nap legyen valamilyen könyv a kezemben. De sajnos kevés időm marad olvasni évad közben. Nyáron viszont mindent olvasok, amit addig felhalmoztam. Igyekszem pótolni az elmaradásaimat. Az ágyam mellett most már lassan méteres tornyot alkotnak a könyvek, amelyeket mindenképpen el akarok majd olvasni. Néhány kötet onnan: Ozsgyáni Mihály első regénye, A fátylam kicsit oldalra billent. Vagy Carol S. Dwecknek, a Stanford Egyetem világszerte ismert pszichológiaprofesszorának a Szemléletváltás című műve. Egy nagyon jó barátomtól szintén egy remek pszichológus könyvét kaptam ajándékba: Edith Eva Eger A döntés című önéletrajzi kötetét. Szabó István tanár úr, aki a Távoli dal című egyszemélyes előadásomat rendezte a Vígszínházban, Gabriel Garcia Márquez Szerelem a kolera idején című regényét ajándékozta nekem. Azzal nyújtotta át: „Ezt magának muszáj elolvasnia.”

Miért tartod fontosnak, hogy rendszeresen olvass?

Kikapcsol az olvasás. Elfelejtem általa a hétköznapi kínlódásokat, nyűgöket, el tudom engedni a mindennapokat. Bezárkóznom egy másik világba, szárnyalhat a képzeletem, semmi nem köti meg, egy rendezői elképzelés sem. A színész a szerepeket átéli, a könyvbe viszont belefeledkezünk. Azt érzékelem, újra divatba jött az olvasás, ami nagyon jó. Kollégám, Vecsei H. Miklós találta ki a POKET-akciót: különféle irodalmi művek zsebkönyvként megvásárolhatók könyvautomatákból. Több ezer kötet pár nap alatt elfogyott. A fiatalok is olvasnak, nem csak lógnak a közösségi hálókon. Vagyis nem lógnak többet ott, mint a szüleik generációja.

Most épp mit olvasol?

Belekezdtem Ozsgyáni Mihály könyvébe. Misi szintén kollégám, kedvelem őt, azért meg tisztelem is, hogy írt egy regényt. Nagyon személyes a könyve, magával ragadó. Noha kemény családi történet – szerintem saját életéből is meríthetett –, azért a humor sokszor oldja a tragédiát. Vidéki világot mutat be, én is vidéken nőttem föl, s abszolút ismerősek a könyvbeli helyzetek, a figurák. Egyébként mindig csodáltam azt, akinek az írás ennyire könnyen megy. A színész is kiadja magát egy játszott figurán keresztül, de az írás sokkal intimebb, még akkor is, ha a szerző nem a saját életéről vall, hanem máséról. Abba is belefogalmazza saját magát.

Csak szépirodalmat olvasol, vagy esetleg zsánerkönyveket is kézbe veszel?

„Mindenolvasó” vagyok.

Mikor megkaptad Áts Feri szerepét, újraolvastad Molnár Ferenc könyvét, vagy inkább az emlékeid és a szövegkönyv alapján építetted fel a karaktert? Az előadásbéli vörösinges vezér mennyiben más, mint a regénybeli?

A Pál utcai fiúk a kevés könyvek egyike, amelyet nagyon szerettem iskolásként. Nyilván abban a korban jól tudtam azonosulni a történettel, a két fiúcsapat küzdelmével. Falun, ahol felnőttem, ott is klikkesedtek a srácok, és ha nem is harcoltunk egymás ellen, de folyton hecceltük a másikat. Áts Feriről talán leginkább az a közhelyes kép maradt meg sokakban, hogy ő a rossz fiú, mert hát gonosz. De Áts Feri nem gonosz. A Vígszínház előadásának rendezőjével, egykori osztályfőnökömmel, Marton László tanár úrral közösen elemeztük a próbákon az egyes alakokat. Egyetértettünk abban: Áts Feri nem könyörtelen, de kétségkívül erős karakter, aki pusztán el akar érni valamit, meg akarja szerezni a Grundot, ám nem minden áron, inkább egy csapatszellemet igyekszik életben tartani. Színészileg sem igazán izgalmas, ha egy figura egyoldalúan ilyen vagy olyan. Mindegy, hogy épp kemény, kegyetlen, vagy kedves, szerény. Azt hiszem, mi megtaláltuk Áts Feri lelkét is. Máskülönben én mindig szeretem elolvasni az eredeti művet, amelyből az adaptáció készül.

Sokan viszont nem szeretik a regényadaptációkat sem színpadon, sem pedig mozgóképen, mert azok felülírják a saját víziójukat egy-egy műről. Te mit gondolsz erről? Gazdagíthatja az élményt egy jól sikerült előadás?

Azt gondolom, igen. Nagyszerű ötlet volt Marton Lászlótól és Radnóti Zsuzsa dramaturgtól, hogy A Pál utcai fiúkból egy modern zenés művet hozzanak létre – Dés Lászlóval, Geszti Péterrel, Grecsó Krisztiánnal. Jönnek a fiatalok az előadásra, sokan többször is megnézik, el is olvassák a könyvet, és másként látják a történetet, másként gondolkodnak róla. Sőt, kedvet kapnak ahhoz, hogy mást is olvassanak. A dzsungel könyvéből is egy remek színházi produkció lett a Pesti Színházban. Huszonegy éve nézik a gyerekek. Már felnőttek azok, akik az első előadásokat látták.

Ha volt ilyen, melyik darab volt az, aminek a hatására elhatároztad, hogy színész leszel?

Gyerekként rendszeresen mentem mesemondóversenyekre. Nagyon sok magyar népmesét tanultam meg, és mondtam el az iskolai éveimben. Ezeken a meséken keresztül kerültem közel a színházhoz. Egy mesemondóversenyen hallott és látott Vidnyánszky Éva, aki a beregszászi színház gyermekstúdióját vezette. Ő invitált a színház felé, és általa, illetve a magyar tanárnőm, Bíró Irma által szerettem meg a színházat.

Kárpátalján nőttél fel, határon túli magyarként. Úgy tudom, hogy adományokat gyűjtesz, mellyel szülőfaludat, Mezővárit szeretnéd segíteni. Ha valaki szeretné támogatni ezt az ügyet, meddig és hogyan teheti meg?

Még húsvét előtt, hat héten át volt egy akció a közösségi hálón. Konkrétan a saját Facebook-oldalamon. Én indítottam ezt a jótékonysági aukciót, amely keretében a Vígszínházzal kapcsolatos kultikus tárgyakra lehetett licitálni. Több mint 400 ezer forintot tudtunk összegyűjteni, és abból – a szükségleteknek megfelelően – különféle élelmiszer- és higiéniai csomagokat vásároltunk a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet segítségével rászoruló mezővári családoknak. Lesz még ilyen akcióm. Másfelől: aki akar segíteni, az mindig talál erre helyzetet. Egy jó ügy mellé állni támogatóként azt az érzést adja, hogy érdemben tettünk valamit azért, hogy a világ kicsivel jobban működjön. Nyilván számomra a szülőfalum mindig is fontos marad.

Hományi Péter