Mit olvas Marvel kapitány?

A Marvel kapitányt alakító színésznő, Brie Larson rendszeresen beszámol követőinek a közösségi médiában olvasmányélményeiről. Talán meglepő azok számára, akik csak a szuperhős szerelésben látták, hogy jobbára szépirodalmat: regényeket, verseket olvas. A legjobb színésznőnek járó Oscar-díjat a Szoba című filmben nyújtott alakításáért vehette, mely Emma Donoghue regényének filmes adaptációja. Mi most három, magyar nyelven is hozzáférhető, fontos könyvét mutatjuk meg nektek.

Egy európai klasszikus
A számára leginkább meghatározó könyvek egyike Thomas Mann legismertebb regénye, A varázshegy, amelyről a következőket mondta:


„Ez egy olyan könyv, ami tényleg megváltoztatja az életed. Hosszú, időnként nagyon nehéz olvasmány, de olyan világa van, amit soha nem akartam elhagyni. Olyanfajta művészet, amire én magam is törekszem.”


Egy kortárs amerikai

Kedves szerzőinek új megjelenéseit mindig figyelemmel kíséri. Így elsők közt olvassa Siri Hustvedt köteteit is, akinek Amit szerettem című regénye tavaly nyár óta végre magyarul is olvasható. A művészvilágban játszódó történet arra kérdez rá, hogy vajon milyen szerepet is játszunk a saját életünkben, mekkora felelősséggel tartozunk kapcsolatainkért.

 

Brie Larson Anne Carson Vörös önéletrajza című verses regényével a Pinteresten.


És egy kortárs költő
Regények mellett sok verseskötet olvas, köztük a kortárs költészet egyik legnagyobb hatású művét, Anne Carson Vörös önéletrajza című verses regényét, mely egy ókori, mitológia történetet mesél újra a jelenkorban. Minden momentumában különleges olvasmány.


Ami nincs magyarul

A könyvespolcán a szépirodalom mellett ott sorakoznak a nők helyzetével foglalkozó, a kisebbségben élő nők megpróbáltatásait, kulturális elnyomását bemutató kötetek, de kedveli a memoárokat és a képzőművészeti témájú könyveket is.

 

mindennapkonyv.hu / Glamour / shereads.com


vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789633553343
Megjelenés: 2018-06-04
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789631435177
Megjelenés: 2017-11-28
méret: 123 mm x 170 mm
tovább ►
ISBN: 9789633577271
Megjelenés: 2016-02-05
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789636899042
Megjelenés: 2014-04-24
méret: 210 mm x 140 mm x 12 mm
Ez is érdekelhet:

HÍREK
2017-11-21 10:23:05

Máglya a színpadon – a Vígszínház új évadának bemutatói

Tovább
HÍREK
2017-12-15 14:32:29

Bulgáriában ismerik leginkább a magyar irodalmat

Tovább
HÍREK
2019-01-14 15:23:45

Marie Kondo a könyveket illetően téved

Tovább

Szépirodalom, regények, esszékötetek és életrajzok találhatók a Marvel kapitányt alakító színésznő, Brie Larson könyvespolcán.