„Kurt Vonnegut sokat segített, amikor nem találtam kiutat” – Interjú Likó Marcell-lel

Likó Marcell nemcsak zenélni imád, hanem olvasni is. Olyannyira, hogy a Petőfi Rádióban könyves műsora is volt. A Vad Fruttik Szabad.Vagy című új nagylemeze a héten jelenik meg, melyet a zenekar május 19-én mutat be a nagyközönségnek a Budapest Park színpadán. A lemezmegjelenés alkalmából az együttes énekesével olvasásról, írásról és könyvekről beszélgettünk.

Az éjjeliszekrényeden neked is ott tornyosulnak az elolvasandó művek? Mit olvasol épp?

Salman Ruhsdie Sátáni verseivel küzdök épp. Vagy három hónapja olvasgatom, lassan haladok vele, mióta a gyerekek megduplázódtak itthon. Ott van még Rakovszy Zsuzsától a Fortepan csudajó,  illetve Krusovszky Dénestől az Elégiazaj ő esszékben erősebb, úgy vélem.

 

Milyen könyveket olvasol általában? Szépirodalmat, szórakoztató regényeket, ismeretterjesztő műveket? Kedvelsz-e valamilyen zsánert, olvasol-e például sci-fit vagy a krimit?

Még a fősulin szerettem meg Stanislaw Lemet, tőle a Kiberiádát vagy a Solarist bármikor újraindítanám, de leginkább szépirodalmat szoktam.

 

Figyeled a kortárs magyar költészetet? Vannak kedvenceid (versek, szerzők)?

Persze. Nagy kedvencem, és jó barátom Áfra János, tőle épp a Rítust, Géczi Jánostól mentoromtól pedig a Kontinentális kedd, illetve legújabb Sziget című verseskötetet tartom a párnám alatt.

 

Előfordult már, hogy valamely olvasmányélményed hatására írtál dalt?

Persze. Rengeteg ilyen volt. Készült is erről egy tudományos értekezés, ha jól emlékszem az a címe, hogy Intertextualitás Likó Marcell ( vagy Vad fruttik) dalszövegeiben. Krasznahorkaitól Thomas Mannig, Hessétől Hunter S. Thompsonig.

 


Az Ébren című dal videóklippje a Vad Fruttik új lemezéről, a teljes lemezt itt hallgathatjátok meg.

 

Mi volt számodra az elmúlt év legjobb könyve?

Húha. Az elmúlt év kimaradt, vagy én nem emlékszem rá. Resetel a memóriám. Az biztos, hogyha valami megdöbbentőt szeretnétek, akkor ajánlom Kiss Tibor Noé Aludnod kellene című munkáját. Annyira szenvtelenül, leíróan ábrázolja a mélyszegénységet, a kisiklott sorsokat, mint egy vhs kamera.

 

Mi alapján választasz olvasnivalót magadnak? Barátok tanácsa vagy kritikák alapján, vagy egyszerűen csak bemész egy könyvesboltba, és ami felkelti az érdeklődésedet, azt megveszed?

Géczi János barátomnak impozáns könyvtára van, és minden hónapban be is vásárol, úgyhogy hozzá járok, őt kérdezem, tőle kölcsönzök. De ott van még Szabó Tibor Benjámin is – ő adta ki anno A Bunkerrajzolót –, őt is meg fogom kérdezni, ha valami csoda folytán elfogynak a kakás pelenkák.

 

Kisgyerekeidnek szoktál olvasni? Ha igen, milyen könyveket? Van-e kedvenced neked, és van-e a gyerekeknek?

Emma két éves, nem igazán figyel oda, ha olvasok neki, úgyhogy inkább meséket találok ki Nyunyi kutyáról és Maciról, akik szivárvány színű bokrok között bújócskáznak, és minden nap tanulnak olyasmiket, hogy tíz után is léteznek még számok, vagy hogy hogyan nevezték el az évszakokat stb. Ettől gyorsabban el is alszik. Javaslom minden szülőnek ezt az álomba ringató spektrum tv versus Andersen módszert.

 

Volt olyan könyvélményed, ami nagy hatással volt rád, esetleg megváltoztatta azt, amit önmagadról, vagy a világról gondolsz?

Kurt Vonnegut sokat segített, amikor nem találtam kiutat. Hozzá mindig szívesen fordulok, ha ki szeretném kapcsolni a démonokat.

 

Van-e kedvenc könyved? Olyan könyv, amire 10-ből 10 pontot adnál most is, és amihez, ha nem is olvasod újra, de gondolatban vissza-visszatérsz?

A 22-es csapdája. Vagy a Mester és Margarita. Sofie Oksanentől a Tisztogatás, Szorokintól A jég. Örkény Tóték. Rengeteg könyvet szeretek.

 

Ha bármely valaha élt íróval, költővel találkozhatnál egy sörözés erejére, kivel ülnél szívesen egy asztalhoz?

József Attilával és Adyval meginnék egy bármit.

 

Mi volt az utolsó dolog, amit könyvből tanultál/tudtál meg?

Az, hogy az ember ki tudja szúrni a saját szemét egy vattacukor pálcikájával ( spoiler – Aludnod kellene).

 

Mikor és hogy szoktál, szeretsz olvasni?

Leginkább elalvás előtt. És szeretek barátkozni a könyvvel, mindig sajnálom, ha a végére érek.

 

Hamarosan jön az Ünnepi Könyvhét. Kiválasztottad már azokat a könyveket, amiket mindenképp meg fogsz venni magadnak?

János fog könyveket vásárolni, én pedig, mint jó barátja, lelejmolom.

 

 

Ha szeretnétek még Likó Marcell véleményét könyvekről hallani, akkor itt, a Kultúrfitnesz Mixcloud csatoráján megtehetitek.

 

Hományi Péter


vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789632935959
Megjelenés: 2016-11-18
méret: 183 mm x 124 mm

Likó Marcell (Géczi János szerk.)

Tovább
Ez is érdekelhet:

MINDENNAPI
2017-11-20 09:46:26

„sötét van nélküled / szemem ki sem nyitom”

Tovább
HÍREK
2018-07-24 14:59:45

„Bizonyos szint fölött nem süllyednék bizonyos szint alá” – Bevezetés Esterházy országába

Tovább
MINDENNAPI
2018-09-20 16:35:34

Ne sajnáld, ha rágja, ha tépi, épp olvasni tanul

Tovább

Egy könyvmoly, akit zenészként ismerünk – Likó Marcell-lel beszélgettünk.