Károlyi Csaba kedvenc könyveinek listája

Károlyi Csaba mesélt kedvenc könyveiről a 2019-es FISZ-táborban.

1. Homérosz: Odüsszeia

Elsős gimnazista koromban került a kezembe először, mégpedig azért, mert megrándítottam a bokámat, emiatt két hétig otthon feküdtem, elkezdtem olvasni, és nem tudtam letenni. Egy tizenöt éves gyereknek mennyi élménye van a görög kultúráról, mennyi tudása? Szinte semmi. Éppen azért imádtam az Odüsszeiát, mert annak ellenére, hogy keveset tudtam a világáról, nagyon megfogott. Nekem ez életre szóló tanulság volt: nem biztos, hogy ismerni kell részletesen mindazt, amiből a mű kinő, ha jó, akkor úgyis behúz a maga világába, és akkor fogod szeretni. Mellesleg olvasás közben megtanulod a világát is. Én még hexameterben beszélni is megtanultam akkor miatta.

2. John Steinbeck: Édentől keletre

Szintén gimnazista koromban volt hatalmas élményem, utána elolvastam az egész életművet, Az egerek és emberektől kezdve az Érik a gyümölcsig mindent, mert ha megszeretek egy írót, akkor annak, ha lehet, minden művét elolvasom. Szintén nagyon idegen világba vezet ez a mű is, de egy olyan amerikai világba, amelyben a kínaiaktól kezdve az Ószövetségig sok minden ott van, és ott is az fogott meg, hogy távoli, de emberi világ, nagyszabású családtörténet, amihez közöm lehet, ha akarom.

3. Lev Nyikolajevics Tolsztoj: Háború és béke

A bölcsészkaron zúdították rám millió könyvet. Ez hatalmas regény. Sose tudod átlátni teljesen, annyira gazdag. Mániás kérdésem: hogyan lehet neked jó egy regény, amely olyasmiről szól, amihez semmi közöd sincsen. Mi közöm nekem a XIX. századi Oroszországhoz, meg a napóleoni háborúkhoz, meg az orosz arisztokráciához? És mégis. Ott az örök emberi, a családi, szerelmi, baráti kapcsolatokban, és abban a bonyolult regénypoétikában, történetmesélésben.

4. Szent Ágoston: Vallomások

Szent Ágoston írása alapmű, az európai konfesszionális irodalom kiindulópontja. Sokat foglalkoztam vallomásirodalommal. Rousseau-tól Goethéig, Cellinitől Gide-ig, Bethlen Miklóstól Déry Tiborig minden önéletírás alapja Augustinus. Ja, egy nem érdektelen tanulság: igazán mélyen csak az tudja megbánni a bűneit, akinek komolyan van.

5. Gustave Flaubert: Érzelmek iskolája

Érdekes módon nekem nem a Bovaryné, hanem az Érzelmek iskolája a legfontosabb Flaubert-től, és ha a XIX. századi francia regényirodalomból egyet lehetne kiemelni, ez volna az, bár ott van Stendhal, Balzac... A „dezillúzió” miatt szeretem ezt a regényt. Ó, Párizs. Az emberi viszonylatok, sorsok árnyalt megmutatása a történelmi háttér előtt. Vagy inkább a történelem mibenlétének, semmisségének megmutatása az emberi kapcsolatokban?

6. Robert Musil: A tulajdonságok nélküli ember

Nem a Törless, hanem A tulajdonságok nélküli ember a fontosabb nekem tőle. Pedig nincs is befejezve. És a végén szétesik, meg tele van esszébetétekkel, ám közben azért zajlik egy történet, úgy jó száz éve, Bécsben. Minden XX. századi regényforma viszonyul valahogyan ehhez a hatalmas és végső soron kudarcos írói vállalkozáshoz. A kudarc innentől kezdve a regényforma mintegy természetes velejárója Joyce-tól Proustig és máig, másrészt a nagy kihívás.

7. Gabriel García Márquez: Száz év magány

Olyan dél-amerikai világba vezet ez a regény, amely megint csak teljesen idegen a magyar kultúrától, ebben is van olyan ellenpont, amire jó figyelni – én alapvetően magyar regényeket olvasok folyamatosan, de néha keresek ellenpontot, „mágikus realizmus”, amihez viszonyítani lehet vagy nem lehet egy magyar regényt, főleg egy kortárs magyar regényt. Azért is fontos regény ez a világirodalomból, mert nagyon hamar bekerült a magyar kultúrába. Megjelenése után egy-két évvel. Azóta része a magyar irodalomnak. Nagyon kevés olyan külföldi van, talán Bohumil Hrabal, és biztos lehet még egy-két szerzőt mondani, aki szinte magyar íróvá vált. Szerintem García Márquez magyar íróvá vált, alapkönyv, a gazdag életmű kiemelkedő darabja.

8. Misima Jukio: Egy maszk vallomásai

Ez is egy ellenpont. Sokat foglalkoztam Nádas Péterrel, Nádasnak nagyon fontos könyve volt a Misimáé, tőle hallottam először róla. Az egész európai vallomásirodalomnak a kritikája, kifordítása. Megint egy idegen, japán világ. Ez az önéletrajzi regény tükröt tart nekünk, a mi európaiságunknak. És arról szól, hogyan lehetséges és hogyan nem lehetséges a confessio.

9. Kosztolányi Dezső: Esti Kornél

Jobban szeretem, mint bármelyik Kosztolányi-regényt, pedig milyen jók azok is, és én ezt is regénynek tekintem, mint Lengyel Péter. Töredékes, fragmentumszerű, mégis összeáll belőle egy lehetséges történet. És a borítóján nagyobb betűvel a címszereplő neve szerepel, nem az íróé. Esti Kornél a szerző alteregója, jobbik vagy rosszabbik énje, nagyon lehet szeretni, főleg, mivel néha szertelenül hülye. Csak beszél és él, csak él és beszél.

10. Ottlik Géza: Iskola a határon

Ezt olyan alapon választottam, hogy mi az a magyar könyv, amit háromszor olvastam. Ezt háromszor biztosan, különböző életkorokban. Mint minden hülye fiú, a katonaságnál először, aztán utána már jóval az egyetem után, aztán néhány éve is újraolvastam. Talán a legszerethetőbb magyar regény. Hogy miért? Például azért, mert a szabadság valódi dimenzióiról, annak legmélyebb természetéről is szól.

11. Nádas Péter: Emlékiratok könyve

Ha Nádastól egyet lehet mondani, akkor az Emlékiratok könyve az, ami rám a legnagyobb hatással volt, kétszer olvastam. Talán a közelmúlt legjelentősebb magyar regénye. Mindent tud a diktatúráról, arról, hogyan eszi be magát az ember legszuverénebb léthelyzeteibe. Modern és posztmodern, időtlen remekmű.

12. Esterházy Péter: Függő

Ha valaki azt kérdezné, hogy és akkor Esterházy? Esterházytól a kedvenc regényem ez. Az egész életműből a legközelebb áll hozzám, hihetetlen jól megkomponált, az első betűtől az utolsóig tökéletes szövegnek tartom, mellesleg egy mondat az egész. Annak ellenére, hogy ez az életmű azzal játszik, hogy semmi nem tökéletes, meg elcsavargunk erre-arra, ez olyan mű, amely a maga módján majdnem tökéletes, ha volna ilyen.

13. Kertész Imre: Sorstalanság

Viszonylag későn olvastam, de már jóval a Nobel-díj előtt. A Nobel-díj után újraolvastam, hogy akkor tényleg olyan jó-e, mert sokan elkezdtek fanyalogni. De nem érdemes, mert ez is remekmű. Ez az egy könyv meg fog maradni a Kertész-életműből, bármikor újra lehet olvasni, bárkinek lehet ajánlani. Ráadásul vékony, még egy egyetemista is el bírja olvasni, egy nem irodalmár is. Ha a magyar irodalomból egy könyvet kéne ajánlani olyannak, aki abszolút nem ismeri, nyugodtan lehet ezt, és nem csak a Nobel-díj miatt.

Hadd mondjak még egyet, hadd legyen 13+1. A kortárs világirodalomból az utóbbi évekből mondhatnék sok mindent Bolañotól kezdve Knausgård Harcom-sorozatáig. De van még egy titkos kedvencem korábbról.

13+1. Herman Melville: Moby Dick

Idősebb kori kedvencem a világirodalomból, tavaly újra elolvastam, és még mindig meglepően, zseniálisan jó. Remekül lehet példálózni itt is azzal, hogy hogyan tud megfogni egy olyan regény, amely a bálnavadászatról szól, ha nem érdekel téged a bálnavadászat. Kergetjük a nagy fehér bálnát, hát az kit érdekel? El kell kezdeni olvasni, és megtudjuk hamar, miért is nem lehet letenni ezt a könyvet: mert megérint a szenvedély, a transzcendens tapasztalat. Sok olyan kiadás van, amelyik nem a teljes művet tartalmazza. Tehát nem akármelyik kiadást kell olvasni, hanem a teljeset, mert aki nem azt olvassa, nem kapja meg az igazi élményt. Nem lehet regényeket rövidítgetni – pedig sok ilyen van a Robinsontól kezdve a Don Quijotéig, hogy meghúzogatják a szöveget –, hát az nem az igazi. Ottlik mondta, hogy egy regényt csak akkor ismerünk meg, ha elolvassuk az első betűtől az utolsóig, máshogyan nem megy. Melville teljes regénye letaglózó. Úgyhogy éljen a Moby Dick! Javasolnám, adja már ki valamelyik kiadó rendesen, már alig hozzáférhető.

Fotó és videó: Tinkó Máté / mindennapkonyv.hu