Kalapos Éva kedvenc könyveinek év végi listája

Az ünnepek közeledtével írókat, költőket, irodalmárokat kértünk meg arra, hogy rövid indoklás kíséretében osszák meg olvasóinkkal aktuálisan kedvencnek tartott könyveik listáját vagy friss olvasmányélményeiket, egyéb kikötés nélkül. Így kerülhetnek egymás mellé műfajt, tematikát és korszakot tekintve is nagy változatosságot mutató művek, melyekből 2019 karácsonyára és a 2020-as újév napjaira egyaránt szabadidős ötletet meríthetünk. Exkluzív rovatunkat Kalapos Éva író, újságíró, énekes, többek között a nagy sikerű D.A.C.-sorozat, a Massza vagy az F mint szerzőjének tízes listájával indítjuk.

1. André AcimanAlibis - Essays on Elsewhere – Sosem gondoltam, hogy egy esszékötet lesz a karácsonyi könyvlistám élén, de hát így alakult. És azt sem gondoltam, hogy többször sírni fogok egy esszéköteten, de hát így alakult.
 
 
2. Stephen King: Állattemető (ford. Szántó Judit) – Nagy lemaradásom volt, eddig csak a filmeket láttam. Számomra soha, senki nem ragadta meg úgy a gyász lényegét, mint King ebben a történetben, pedig jó pár szépirodalmi művet is olvastam a témában. Hallottam róla, hogy nem is tudta azonnal befejezni, csak évek múlva – cseppet sem csodálom.
 
 
3. Jo Nesbø: Kés (ford. Petrikovics Edit) – Menthetetlenül skandináv krimi-lázban égek már jó ideje, és az új Nesbøre megérte várni. 
 
 
4. Margaret AtwoodTestamentumok (ford. Csonka Ágnes) – Szkeptikus voltam, mert nagyon szerettem A szolgálólány meséjét, a folytatásokat viszont kevésbé, de Atwood megugrotta a lécet – igazából pont azzal, hogy nem akarta megugrani.
 
 
5. Aldous Huxley: Szép új világ (ford. Szentmihályi Szabó Péter) – Ez újraolvasás volt, de nem hagynám ki, mert megint elképesztett, hogy Huxley 1932-ben megírt mindent. De tényleg, mindent.
 
 
6. Michael Hjorth és Hans Rosenfeldt: Egyetlen igazság (ford. Dobosi Beáta) – Megint egy skandináv krimi, bár ez nem norvég, hanem svéd, a Sebastian Bergman-sorozat legújabb kötete. Már a hatodik, de még mindig nagyon jó.
 
 
7. Stephen King: A kívülálló (ford. Dranka Anita) – A Mester új regénye. Vannak, akik szerint már nem a régi, de szerintem sokan boldogok lennénk, ha 72 évesen megközelítőleg ilyen színvonalon tudnánk majd írni.
 
 
8. Tara Westover: A tanult lány (ford. V. Csatáry Tünde) – Igaz történet arról, néha mennyire nem egyértelműek az egyértelműnek hitt dolgok, és hogy kitartással olykor igenis minden lehetséges.
 
 
9. Cserháti Éva: A sellő titka – Csak annyit mondanék: hajrá, női krimiszerzők!
 
 
10. Veres Attila: Éjféli iskolák – Csalok, mert tavalyi könyv, tavalyi olvasás, de veszettül jó novelláskötet erős gyomrúaknak és lelkűeknek.
 
 
 
 
A szerző fotóját Bach Máté készítette.

vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789636769987
Megjelenés: 2019-11-18
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789633246719
Megjelenés: 2019-10-25
méret: 210 mm x 150 mm x 28 mm
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789635040247
Megjelenés: 2019-09-09
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9786155783395
Megjelenés: 2019-06-24
méret: 130 mm x 198 mm
tovább ►
ISBN: 9789632666433
Megjelenés: 2018-11-06
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789634194699
Megjelenés: 2018-06-01
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789636767051
Megjelenés: 2017-05-12
tovább ►
ISBN: 9789630791120
Megjelenés: 2011-01-01
méret: 200 mm x 122 mm x 12 mm

Stephen King

Tovább

Margaret Atwood

Tovább

Aldous Huxley

Tovább

Jo Nesbo

Tovább

Michael Hjorth - Hans Rosenfeldt

Tovább

Cserháti Éva

Tovább

KALAPOS ÉVA

Tovább

André Aciman

Tovább

Tara Westover

Tovább
Ez is érdekelhet:

MINDENNAPI
2017-11-20 09:46:26

„sötét van nélküled / szemem ki sem nyitom”

Tovább
MINDENNAPI
2018-09-20 16:35:34

Ne sajnáld, ha rágja, ha tépi, épp olvasni tanul

Tovább
SZERINTETEK
2019-01-14 19:00:53

Cixin Liu: A sötét erdő (Háromtest-trilógia 2.)

Tovább

„Menthetetlenül skandináv krimi-lázban égek már jó ideje...”