„J. K. Rowling szerettette meg velem az olvasást” – interjú Szabados Ágnessel

Szabados Ágnest a legtöbben a tévéből ismerik, mint műsorvezetőt, újságírót, arról azonban kevesen tudnak, hogy igazi könyvbolond. Olyannyira, hogy 'Nincs időm olvasni' címen elindított egy könyves kihívást, mellyel igyekszik rábírni követőit, hogy olvassanak vele együtt. Véleményét a könyvekről blogján osztja meg. Ugyanitt teszi közzé azokat interjúit is , melyeket celebekkel, sztárokkal készít olvasási szokásaikról. Ezúttal mi kérdeztük könyves élményeiről.

Most épp mit olvasol és miért?

Christelle Dabos: A tél jegyesei. Szkeptikus voltam, de megvett kilóra a könyv! Már túl vagyok a felén és imádom! Szerethető hősnő, egy varázslatos világban, tele cselszövéssel, meglepetéssel. Az írónőre vállaltan hatással volt a Harry Potter világa. Picit azt a nosztalgiát hozza, de semmi köze a két történetnek egymáshoz, maximum az a közös, hogy ebben a világban is minden más, akárcsak Roxfortban. Sokat olvasok, de ritkán találok olyat, ami ennyire beránt! Szívből ajánlom mindenkinek! Lám, még csak január van, de máris meglepetéssel indult az év. Remélem a folytatás is ennyire jól alakul.

Milyen könyvek sorakoznak még az éjjeliszekrényeden?

Margaret Atwood: A szolgálólány meséje, ugyanis a minap fejeztem be és rendszerint megírom az élményeim, véleményem a blogomon, és erre még keresem a megfelelő szavakat. Valamint Virginia Woolf: Mrs. Dalloway, amit elkezdtem, és ugyan félbehagytam, de hamarosan folytatom. Szeretem Virginiát, jó közel tudni magamhoz.

 

Melyik könyv volt számodra 2017 legjobb könyve?

Ezzel megfogtál! Nagyon nehéz kedvencet választani, a blogomon is az 5 kedvencet írtam össze, mert képtelenség egyet kiválasztani. Szóval ha nem is ötöt, de engedd meg, hogy írjak kettőt. Egy újat és egy régit. Olivier Bourdeaut: Merre jársz, Bojangles? és Márai Sándor: Az igazi

Ha választhatnál, melyik írót szeretnéd, hogy megírja az életrajzodat?

Ha élne, akkor Szerb Antalt választanám. És mivel ez egy képtelen felvetés, így maradok nála. Ő nálam tinikorom óta mindenekfelett áll.

Volt olyan olvasmányélményed, ami segített neked, esetleg megváltoztatott vagy nagy hatással volt az életedre?

A Harry Potter-generáció tagja vagyok, J. K. Rowling szerettette meg velem az olvasást. Majd kb. 17 évesen Szerb Antal Magyar irodalomtörténetével kezdődött a szépirodalom iránti szerelem, és tart máig töretlenül. Nem sokkal később A kis herceg nagyon nagy hatással volt az életemre, főleg, hogy egy számomra fontos ember értette meg velem miről is szól valójában. 20 éves korom felett pedig már sok-sok nagyon fontos „könyves-pillanat“ volt. Felsorolni is nehéz lenne.


Miért tartod fontosnak az olvasást? Szerinted mi az, amit egy film nem tud megadni, csak egy jó könyv?

Ez az egyetlen befogadási lehetőség, ahol aktívak lehetünk, hiszen a mozi és az internet mindent készen ad. Szinte már csak az olvasás közben van a saját fantáziánkra szükség! Itt működik az, hogy van egy saját olvasatod, egy saját regényed és te elképzelheted azt a figurát, azt a világot akár sokkal színesebbre, mozgalmasabbra, mint ahogy egy filmben a rendező elénk tártja. És számtalan hasznos dolgot von maga után az olvasás: fejlődik a memória, a narratív struktúra arra ösztönzi az agyat, hogy folyamatokban gondolkozzon, és ezáltal megnő az ember koncentráló képessége, igazoltan oldja a stresszt. Soroljam még?

 

Szerinted mit lehetne akár civil, akár állami szinten tenni az olvasás népszerűsítéséért?

Vesszőparipám a téma és komoly vitaalap, de azt gondolom a kötelező olvasmányok megváltoztatásával, lazításával, gyerekekre hangolásával lehetne javítani, hogy ne utáltassák meg már a kisiskolásokkal a könyveket. Az olvasóvá nevelés ebben a korban kezdődne. De nem kezdődik. Mindehhez persze kellene, hogy a tanárnak meglegyen a szabadsága, és hogy eltérhessen a tantervtől. De a legtöbb iskolában erre nincs lehetőség. Így marad minden a régi. Ez az állami szint.

 

Mik a tapasztalataid a Nincs időm olvasni könyves kihívással kapcsolatban?

Az első és legfontosabb, hogy szeretik az emberek a közösséghez tartozást. Ezen felül díjazzák, ha segítő kezet nyújt valaki akár az olvasmányok kiválasztásában is, valamint sokakat motivál, ha van kitűzött cél – röviden ezek a tapasztalataim.  Itt mindegyiket megkapják a tagok. Egyre többen vagyunk, egyre aktívabb a közösség. Sokaknak újra a mindennapok részévé vált az olvasás, ami miatt már megérte belekezdeni! Szeretném, ha divat lenne olvasni és a fiatalokig is eljutna, hogy a könyvek igenis menők! Jó irányba haladunk. Imádom, hogy a facebook falam a semmitmondó szelfik és ételfotók után már könyvekkel van tele. Csodálatos!

 

Újságírók esetében gyakran előfordul, hogy pályájuk közepén regénnyel állnak elő. Például nemrég jelent meg Pachmann Péter Misu háborúja című könyvével. Te eljátszottál már a gondolattal? Esetleg már írsz is valamit?

Ahhoz még rengeteget kell olvasni, és tapasztalni. De talán egyszer.

Hományi Péter


vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789631435610
Megjelenés: 2017-04-12
méret: 125 mm x 197 mm

Szerb Antal

Tovább
Ez is érdekelhet:

MINDENNAPI
2017-11-20 09:46:26

„sötét van nélküled / szemem ki sem nyitom”

Tovább
MINDENNAPI
2018-09-20 16:35:34

Ne sajnáld, ha rágja, ha tépi, épp olvasni tanul

Tovább
SZERINTETEK
2019-01-14 19:00:53

Cixin Liu: A sötét erdő (Háromtest-trilógia 2.)

Tovább

„Szeretném, ha divat lenne olvasni és a fiatalokig is eljutna, hogy a könyvek igenis menők!”