„Úgy vélem, az emberek nem beszélnek egymással annyit, mint amennyit kellene." – interjú Elizabeth Hoyttal

Melyik a kedvenc gyermekkori könyve? Van-e most aktuális kedvence?

Gyermekként nagyon szerettem a meséket. Az egyik családi baráttól kaptam meg a 19. században alkotó író és illusztrátor, Howard Pyle The Wonder Clock or Four and Twenty Marvelous Tales (A csodaóra, avagy huszonnégy csodálatos mese) című kötetét, amelyben a saját meséit adta közre, és az illusztrációi is varázslatosak. Az első könyvem, a Hollóherceg is az egyik Pyle-mesén alapul.

Őszintén szólva, mostanság nem igazán tudnék egyetlen kedvencet sem kiemelni. A legutóbb Minerva Spencer Dangerous (Veszélyes) című kötetét olvastam, és az borzasztóan tetszett. A debütáló történelmi regény ez év nyarán fog megjelenni az Egyesült Államokban. Teljesen odáig voltam a – roppant szexi és arrogáns – hőséért és a sosem mentegetőző hősnőjéért.

Úgy tűnik, hogy manapság különösen nagy népszerűségnek örvendenek a régensség korában játszódó történelmi romantikus regények. Az ön történetei mégis inkább a 18. században játszódnak. Miért választotta ezt az időszakot?

Úgy gondolom, hogy a 18. század sokkal romantikusabb: a hősök kardot hordanak, a hölgyek csodás ruhakölteményekben járnak, és mind társadalmi, mind tudományos értelemben rengeteg változás zajlik. Kamaszkoromban imádtam a bolondos bohóc, Scaramouche, valamint Blood kapitány és a Vörös Pimpernel történeteit, a belőlük készült kalandfilmeket, hogy csak néhányat említsek a kedvenceim közül. Ezek mindegyike a régensség kora előtti időkben játszódik.

Élvezi a könyvei kapcsán végzett kutatásokat? Mit szeret a leginkább bennük (illetve mit nem)?

Bizony, nagyon élvezem a kutatást – sokszor ez a regényírás rovására is megy. Imádom a könyveket bújni, de a leginkább mégis azt a részét szeretem, amikor szépművészeti múzeumokba látogathatok el, és a korabeli emberekről készült portrékban gyönyörködhetek, megfigyelve, mit viseltek, hogyan tartották magukat stb. Csak akkor jelent gondot a kutatás, ha egy bosszantó és sokszor apró kérdésre csak kínkeservesen találom meg a választ.

Hogyan dönt a szereplők neveiről?

A nevek számomra nagyon fontosak. Időnként shakespeare-i neveket használok (Hero), néha mitológiai történetekből merítek ötletet (Artemis és Apollo), időnként pedig ókori neveket választok (Maximus). A Makepeace (békét hozó) család tagjai szakadárok (nem anglikán vallású angol protestánsok), így nem meglepő módon a 18. században népszerű szakadár neveket viselnek. Bármilyen furcsán hangzik is, de tényleg volt egy asszony, akit Silence-nek, és egy férfi, akit Winternek hívtak.

Ki a kedvenc női és férfikaraktere, illetve állata a Maiden Lane-sorozatból? Kinek lesz a legnehezebb búcsút mondania most, hogy a sorozat a végéhez közeledik?

A kedvenc hősöm Valentine, Montgomery hercege a Duke of Sin (A bűn hercege) című kötetből, mert remekül szórakoztam, amíg a történetét írtam. Azt hiszem, a kedvenc hősnőm Phoebe, a Szívembe zárva című kötet szereplője, mert igazán nagy kihívást jelentett számomra, hogy egy nem látó ember bőrébe bújva kellett megírnom a regényt. A legkedvesebb állatom pedig az Egy ágyban a szörnyeteggel Nárcisza, akit a saját kutyámról, egy kis olasz agárról, Ellie-ről mintáztam meg, de mi magunk között csak Miss Puppy Pie-nak hívjuk. Gyakran posztolok róla a Facebook-oldalamon.

Ha három szóban kellene jellemeznie a regényeit, mely kifejezéseket választaná?

Vágy. Romantika. Izgalom.

Mit gondol, manapság mely romantikus tulajdonságok hiányoznak a leginkább az emberekből?

Úgy vélem, az emberek nem beszélnek egymással annyit, mint amennyit kellene. Maga a beszélgetés talán nem hangzik a legromantikusabban, de az intellektus, a közös érdeklődés, a szellemesség szerintem nagyon is szexi.

Ha lenne egy nap, amikor azt csinálhatna, amit csak akarna, hogyan töltené el?

Egész nap a British Museumban lennék, az ott kiállított műalkotásokat és régészeti leleteket nézegetném – és remélném, a büféjükben remek kávé is kapható.

Az interjú először a General Press Kiadó oldalán jelent meg.