„Többé-kevésbé bűnösnek érzem magam mikor írok.”

Knausgård az interjúban vall arról, hogy a második sorozatával el akart távolodni a Harcomtól, és egy sokkal objektívebb, kevésbé befelé forduló, boldog könyvet akart írni. Olyat, ahol a hangsúly nem a mikrokozmoszon, hanem a külvilágon van. Az újságíró kérdésre elmondta, hogy mivel műveivel elsősorban érzelmeket akar kiváltani, ezért számára másodlagos, hogy szép vagy jó mondatokat ír-e.
Az interjú során beszélt magánéletéről, mely rendre megjelenik műveiben, azonban hangsúlyozta, hogy sokkal több van egy ember életében annál, mint amit le lehet írni belőle. Knausgård szerint egy író átok a családnak. „Többé-kevésbé bűnösnek érzem magam, amikor írok. Leginkább a gyerekeim miatt, hisz felelőséggel tartozom értük”. Majd hozzátette, hogy mindennek ellenére ez a „könyvsorozat ajándék a lányomnak. Talán értékelni fogja, ha már negyvenéves lesz.”
Az emberi jóság kapcsán a következőt meséli: „Mindig is azt hittem, hogy jó vagyok. És sokkoló volt, amikor rájöttem, hogy mások szerint akár könyörtelen és hanyag is lehetek. De próbálok olyan jó lenni, amennyire csak lehet.” Majd hozzátette: „Maga az írás számomra szökés, egy olyan helyre, ahol […] könyörtelen és destruktív lehetek. Amikor fiatalabb voltam, gyakran morfondíroztam azon, hogy lehetséges-e egyszerre jó embernek és jó írónak is lenni. Mostanában pedig azon jár az eszem, hogy hogy legyek egyszerre jó író és jó apa.”

Beszámol arról is, hogy az utóbbi időben valaki ír róla, és bár a szöveg még nem jelent meg, ő már olvasta. Nem tudja elfogadni azt, ahogy a másik látja, ugyanakkor sokkal többet tanult belőle magáról, mint amikor ő írt saját életéről.
Az interjú végén olvasmányairól kérdezte Andrew Anthony. Knausgård elmondta, hogy éppen Musil Tulajdonságok nélküli emberét olvassa. Méltatta Szvetlana Alekszijevicset valamint Peter Handkét, Salman Rushdie-t és Ian McEwant. Fiataloknak Ursula K. Le Guin Szigetvilág könyveit ajánlja, neki édesanyja adta a kezébe, amikor tíz-tizenegy éves volt.

A kortárs szépirodalommal kapcsolatban azt mondja, hogy „a kortárs fikciók extrémen túlértékeltek. […] Úgy gondolom, hogy általában egy-két jó akad köztük minden tíz évben.” A legközelebb a Csendes Don­t szeretné olvasni Solohovtól, illetve David Grossmantól az Egy ló besétál a bárba című regényére is kíváncsi.

Forrás: theguardian.com