„Nincs annál kecsegtetőbb, mint egy új könyv, amely arra vár, hogy kinyissák” – Interjú Veronica Henryvel

Melyik a kedvenc gyerekkori könyve? Van-e most aktuális kedvence?

Annyi közül választhatnék! De azt gondolom, tisztán érzelmi szempontból Frances Hodgson Burnett A padlásszoba kis hercegnője című műve volt a kedvencem. Már attól könnyek szöknek a szemembe, ha csak rágondolok. Sok gyerekkönyvet újraolvasok, mivel ezekben tiszta és világos a történetszövés. Azt hiszem, a felnőtteknek szóló könyvek sokszor túlzsúfoltak. Szeretem tovább Hans Christian Andersentől A hókirálynőt – mivel valószínűleg havazik a héten [az interjú február utolsó hetében készült – a szerk.], így talán újraolvasom.

Mikor és miért döntött úgy, hogy író lesz?

Évekig tévésorozatok epizódjait írtam, de kezdtem kiégni, túlságosan nagy nyomást jelentettek a határidők. És bár élveztem a forgatókönyvírást, az első szerelmem mindig is a regények voltak. A harmincas éveim végén jártam, amikor eldöntöttem, hogy belevágok az írásba, mivel nagyon vágytam rá, hogy árnyaltabb leírásokat adhassak, és jobban beleláthassak a karaktereim fejébe. Igazán szerencsés voltam, hogy rögtön az első könyvemet megvette egy kiadó. Jelenleg már a tizenkilencediknél tartok!

A regényei általában a vidéki Angliában játszódnak. Hogyan választja ki a helyszínt? Mindig ellátogat oda, mielőtt belefogna az írásba?

Általában olyan helyekről írok, amiket én magam is szeretek; olyan helyekről, amelyekről azt gondolom, hogy az olvasóim szívesen ellátogatnának oda. Többnyire jól ismerem ezeket a vidékeket – nagyon fontos, hogy az ember behatóan ismerje a helyszínt, amelyről írni akar, hiszen csak így lehet igazán életre kelteni. Azt szeretném elérni, hogy az olvasóim azt érezzék, tényleg ott vannak, szóval a részleteknek tökéletesnek kell lenniük. Az írásnak ezt a részét szeretem a legjobban: amikor megpróbálom szavakba önteni, milyen egy hely hangulata. Kitalált neveket adok a helyszíneimnek, de imádom, amikor az olvasók megpróbálják beazonosítani őket. Néha sikerül nekik, néha nem.

A Könyvesbolti szerelmek múlt ősszel jelent meg Magyarországon. Van kedvenc karaktere a könyvből? Ha igen, ki az?

Ó, ez egy igazán nehéz kérdés – mindannyiukat szeretem! De különösen közel áll a szívemhez Sarah, aki egy borzasztó tragédiát élt át, ám ezt titokban kell tartania, és úgy gondolom, ezt igazán méltóságteljesen teszi. Sarah az igazi angol nő archetípusa, erős kötelességtudattal és a családja iránt érzett felelősséggel, mégis vannak hibái. Én ezt igen érdekesnek találom. Jó anya, jó barát és tulajdonképpen, a vétke ellenére, jó feleség. Ez rendkívül nagy teljesítmény!

Van kedvenc könyvesboltja? Ha igen, melyik az? Főleg könyvesboltban vásárol könyvet vagy online is?

Szeretem a Goldsboro Books nevű könyvesboltot a Covent Gardenben, mivel ők nagy hangsúlyt fektetnek arra, hogy támogassák az írókat, és rengeteg remek eseményt szerveznek. Online is rendelek könyveket, mivel egy meglehetősen félreeső vidéken élek, de ezt mindig jóváteszem, ha elmegyek otthonról: sok időt töltök a legközelebbi könyvesboltban, itt általában mindent meg lehet találni, és persze mindig túl sok pénzt költök. Nincs annál kecsegtetőbb, mint egy új könyv, amely arra vár, hogy kinyissák.

Ha három szóban kellene jellemeznie a regényeit, mely kifejezéseket választana?

Vigasztaló, felemelő, szórakoztató.

Ha lenne egy nap, amikor azt csinálhatna, amit csak akar, hogyan töltené el?

A reggelt szakácskönyvek olvasásával tölteném, kiválasztanék pár jó receptet, aztán főznék a barátaimnak egy pohár bor mellett, a kedvenc zenémet hallgatva.

Az interjú először a General Press Kiadó oldalán jelent meg.