„Nem azért írom a könyveimet, hogy elmagyarázzam a hazámat másoknak”

Pályakezdésekor, közel negyven éve epikusabb, panorámaszerű, kísérletezőbb könyveket, míg az utóbbi időben rövidebb, metafizikus, filozofikus regényeket írt. A podcast során mesélt apjáról, aki költőnek készült, és aki sosem kritizálta a munkáit. Mielőtt meghalt volna, Pamuknak adta írásainak a gyűjteményét, melyről a szerző publikált is egy poétikus hangvételű esszét.
A piros hajú nő című regényét az apjával való kapcsolata inspirálta . A regény két kanonikus szöveg, egy nyugati, Szophoklész Oidipusz királya, és egy keleti, Firdauszí Rusztem és Szuhrab-története összevetése. Mindkét mű az apa-fiú kapcsolatról (is) szól, de míg a keleti változatban az apa öli meg a fiát, a nyugati történetben – épp ellenkezőleg – a fiú az apát. Pamuk ezt a kapcsolatot vizsgálja a regényében az apa hiányán és a fiú individualizmusán keresztül.
Mikor világszerte kezdték lefordítani műveit, többen arról beszéltek, hogy ő az, aki hidat ver kelet és nyugat között. Nem tetszett neki ez a megnevezés, mert – ahogy a beszélgetés során is mondja – nem azért írja a könyveit, hogy elmagyarázza hazáját másoknak, hanem mélyebb okokból. Ezért nem szereti, ha isztambuli íróként aposztrofálják. Valóban ott él mióta megszületett, immár 65 éve, és ezért elkerülhetetlen, hogy a város és annak lakói szerepeljenek a műveiben, de nem ez az írói programja. Emberiségről ír, csak történetesen ő az isztambuli embereket ismeri, így itt talált rá az emberiségre. Az, hogy hídként tekintenek rá, nem művészetének, hanem inkább sikerének magyarázata.
Ezután a törökországi változásokról és az Erdogan-rezsimről beszélt, elég sötéten látja jövőt. „Újságírók, írók kerülnek börtönbe, a demokrácia szűkös és korlátozott.” Viszont tény, hogy mindennek köszönhetően többet dolgozik és ír, mint valaha. Hogy ne érezzen lelkiismeretfurdalást, állandóan dolgozik, és próbál másoknak segíteni.

FORRÁS:
slate.com

FOTÓ:
muhsinakgun.com