„...nagy álmodozó vagyok” – interjú Tomor Anitával

Előfordult már veled, hogy valamelyik történedet, vagy annak egy részletét éjszaka megálmodtad, és másnap már csak annyi volt a dolgod, hogy lejegyezd?

Igen, ez gyakran előfordul velem. Sokszor villannak be részletek, apró momentumok, amelyeket aztán felhasználok. Ha ez éjszaka történik, reggel felébredve mindig lejegyzetelem magamnak, ha mondjuk egy jó dialógus játszódott le előttem, hogy nehogy elfelejtsem. Én nappal is nagy álmodozó vagyok, van, hogy autóvezetés közben, a dugóban állva jutnak eszembe új ötletek. Néha olyan, mintha non-stop filmet néznék, csak éppen nem a képernyőt nézem, hanem az agyam játssza le nekem a filmet.

Amikor belefogsz egy történetbe, általában tudod már előre, hogy mi lesz a sztori vége?

Igen, a kiinduló helyzetet és a történet végét mindig tudom előre. Tudom, hogy honnan hová szeretnék eljutni. Nem állítom, hogy nem szokott máshogy alakulni a sztori egy kicsit írás közben, de a kezdet és a vég az fix. Sokszor előfordul, hogy a cselekmény bonyolítani kezdi önmagát, és olyankor töprengeni kezdek, hogy az ezer féle variáció közül, ahogyan folytatni tudnám, melyiket válasszam, melyikkel is folytassam, de talán éppen ezt szeretem a legjobban az írásban, hogy mindig minden pillanata izgalmas. A Helló újra, kedves exem! című regényemnél volt úgy, hogy a párom rám szólt, hogy ne legyen már „happy end” a vége, ezért az ő kedvéért megírtam a történet végét úgy, hogy meghal benne Patrick, a férfi főszereplő. Jó volt látni, hogy megkönnyezte a férjem, amikor elolvasta azt a verziót.

Mikor leülsz írni, miért ragadsz tollat? Mire vagy kíváncsi? Mi hajt?

Elsősorban saját magamnak szeretnék olyankor írni egy jó történetet. Szórakozni, kikapcsolódni szeretnék és egy olyan könyvet írni/olvasni, amit én magam sem tudok letenni. Imádom falni a lapokat, amikor olvasok, ez így van velem írás közben is. Néha észre sem veszem, hogy elment az idő, és azon kapom magam, hogy hajnal van, és csak írtam és írtam a történetet. Imádom olvasni az olvasók kommentjeit, szinte fülig ér a szám, amikor azt olvasom, hogy ők sem tudják letenni a könyveimet, és amikor megkérdezik, mikor jön már a következő könyvem. Hálás vagyok a sok szeretetért, amit tőlük kapok.

Mindössze fél évvel ezelőtt jelent meg legutóbbi könyved a Nyolc éjszaka. Hogyhogy ilyen rövid időn belül be tudtád fejezni a következőt?

Azt vallom, az életben rengeteg minden csupán elhatározás és kitartás kérdése. Igyekszem magamnak szigorú határidőket szabni. A határidők motiválnak és segítenek gazdálkodni az idővel. Amikor közeledik a leadási határidő, olyankor vagyok a toppon, hihetetlen nagy lendülettel tudok akkor alkotni. Nagyon jó lenne, ha a jövőben is tudnám azt a tendenciát tartani, hogy évente két regénnyel meg tudnám lepni az olvasókat.

Mikor döntötted el, hogy megírod, az Álmodtam már rólad folytatását? A rajongóid unszolására kezdtél bele, vagy magad is tervezted? Mennyire volt nehéz a korábban lezárt történet fonalát újra felvenni? Könnyen visszataláltál a karaktereidhez?

Az Álmodtam már rólad önállóan is olvasható könyv, de a végén az a hatalmas csavar egyszerűen nem hagyja nyugodni az olvasót, ez tény és való. Rengetegen írták nekem, hogy na ne, ezt nem lehet így befejezni, muszáj folytatni ezt a történetet. Tudtam, hogy egyszer folytatni fogom ezt a regényt, mert egy olyan világot sikerült benne megalkotnom, ami egyedülálló. Szeretem meglepni az olvasókat, úgy érzem, a Még mindig rólad álmodommal megint sikerült mutatnom magamból valami újat. Hogy mennyire volt nehéz újra felvenni a történet fonalát? Újra olvastam az első részt, az Álmodtam már róladot és utána szerencsére ismét benne találtam magamat a történetben.

A fantázia kiemelt szerepet tölt be ebben a regényben (ugye, jól sejtem?). Szerinted miért fontos, miben segíti az életünket?

Annyi minden rossz dolog történik körülöttünk a nagyvilágban – gondolok itt a betegségekre, háborúkra, balesetekre, katasztrófákra -, hogy szerintem fontos az, hogy olvasás közben egy könyv ki tudjon zökkenteni minket a hétköznapokból, hogy el tudjon egy kicsit varázsolni minket, hogy elrepítsen minket egy másik világba, ami új és ismeretlen, amely tele van izgalommal, kalanddal, szerelemmel és szenvedéllyel. Ha sikerül egy picit megfeledkeznünk a külvilágról olvasás közben, az kifejezetten jótékony hatású, hiszen a szórakozás, a kikapcsolódás miatt olvasunk elsősorban.

Mindig kíváncsi voltam, hogy mi lett volna Rómeóval és Júliával, ha nem végeznek magukkal a Shakespeare darab végén. Jó párszor eljátszottam a gondolattal, és próbáltam őket húsz év házasság után elképzelni. Regényeidben egyelőre csak egymásra találások történeteit olvashattuk. Nem tervezel esetleg olyan regényt, amiben olyan párokat mutatsz be, akiknek már van közös múltjuk?

Valóban érdekes lenne, egyszer ilyen témájú könyvet írni. Bár szerintem, ha Rómeó és Júlia nem végeztek volna önmagukkal, vélhetően nem is lenne olyan híres a történetük. Ez így volt egyedi és megismételhetetlen. Én még csak tíz éve vagyok házas, fogalmam sincs, hogy nyilatkoznék húsz év házasság után, de az biztos, hogy egészen másfajta érzelmek vannak a házastársakban a megismerkedéskor, a házasság első néhány évében, tíz év után, húsz év után meg pláne. A szerelem és a szenvedély már nem ugyanaz olyankor, de azt gondolom, ez teljesen természetes. Ha valaki meg tudja fogni ezt a témát jól, akkor minden bizonnyal jó könyvet is tud írni erről, de én úgy sejtem, az igazán nagy izgalmak mindig a korai szakaszban, a megismerkedésnél vannak. Egy boldog házasság sokkal kevésbé izgalmas, mint egy hektikus. Ezért is mondtam, hogy ha Rómeó és Júlia nem haltak volna meg, most nem lenne világhíres a történetük. Én olyan történetekről szeretek írni, amelyek kifejezetten izgalmasak, tele vannak pezsgéssel. Biztos vagyok benne, ha egy húsz éve házas párról írnék, akkor a történetbe hoznék valami pikantériát, vagy megcsalást, vagy valami nagyon megindító mozzanatot.

Anya, feleség vagy, ráadásul dolgozol. Hogy tudsz időt szakítani az írásra? Mi a munkamódszered? Van valami trükköd, ami elősegíti a koncentrációt?

Mi tagadás, valóban nagyon nehéz összeegyeztetni a hétköznapokat az írással. Általában mindig időhiánnyal szenvedek, csakúgy, mint nagyjából mindenki. A legideálisabb helyzet nyilván akkor lenne, ha napközben írnék és utána délután már csak a család lenne, de egyelőre még nem ez a helyzet, az írás mellett rengeteg más dologgal is foglalkozom. Valahol szerintem én szeretem ezt a pörgést, de néha azért szívesen megállítanám az idő kerekét. Azt vallom, hogy hétköznapokban is a jó időbeosztás a kulcsa mindennek. A férjem és a gyerekeim mindenben támogatnak és segítenek. Általában este, éjszaka írok, amikor már mindenki alszik. A finishben, a leadási határidő előtt szinte mindig zenehallgatás mellett írok, fülhallgatóval a fejemen, ilyenkor mélyedek bele a legjobban a történetbe.

Mikor hallhatunk felőled legközelebb?

Idén, november 21-én jelenik majd meg a következő regényem, Sugar Daddy címmel. Ez a könyvem inkább a Helló újra, kedves exem!-hez és a Nyolc éjszakához fog hasonlítani, mint az Álmodtam már róladhoz. Ez a történet napjainkban fog játszódni és aktuális témát fog érinteni, ebben nem lesz fantasy vonal, viszont így is nagyon izgalmas lesz. Jövő nyárra pedig hozom majd az olvasóknak az Álmodtam már rólad és a Még mindig rólad álmodom folytatását Most már együtt álmodunk címmel. Remélem, ezek a könyveim is rabul ejtik majd az olvasókat.

Hományi Péter