"...mire betöltöttem a tizedik életévemet, már a saját könyveimet írtam." – Interjú Joanna Courtneyvel

Hogyan lett író? Mikor ébredt rá, hogy írni szeretne?

Amióta az eszemet tudom, író szerettem volna lenni. Édesanyám azt meséli, hogy tipegő gyerekként boldogan elfoglaltam magam a kiságyamban mindaddig, amíg elegendő könyv volt velem, ráadásul mindig is telhetetlen olvasó voltam. Szerettem Enid Blytont, és mire betöltöttem a tizedik életévemet, már a saját könyveimet írtam.

Miért döntött úgy, hogy történelemi regényeket fog írni (és példának okáért nem krimiket vagy romantikus regényeket)?

Mindig is elbűvölt a múlt. Emlékszem, gyerekkoromban meglátogattuk a Holyroodhouse-palotát Edinburghban, és én ott álltam egy vérfolt fölött, ahol egykor meggyilkoltak valakit. Belém hasított a felismerés, hogy ugyanazon a helyen – ugyanazokon a deszkákon – állok, ahol a gyilkosság történt, és azóta is foglalkoztat azoknak az embereknek a sorsa, akik előttünk jártak a földön.

Angol irodalmat tanultam az egyetemen, és különösen elmélyültem a középkorban, illetve az artúri időkben, mert elvarázsolt az a kulturális élet, amely ezeket a történeteket övezte. Minél többet tanultam, annál jobban magával ragadott a dolog, és annál inkább meg akartam örökíteni a könyveimben azokat az alakokat, akik a múltban éltek, élhettek.

Mit tart a legnehezebbnek az írásban?

Talán valójában pont azt, hogy abbahagyjam a kutatást, amit imádok, felvegyem a tollamat, és belevágjak a történetbe. Mindig attól félek, hogy elfelejtettem, hogyan kell írni, de szerencsére, egyelőre legalábbis, amint belekezdek az írásba, mindig eszembe jut, mennyire szeretem.

Szeret kutatni? Mit szeret benne (és mit nem)?

Tényleg igazán szeretek. Néha frusztráló tud lenni, főleg ha az ember a régmúltat kutatja, mivel azokból az időkből nem sok tény maradt fenn. Szeretek új dolgokat tanulni a történelem bármely aspektusáról, amelyekről korábban semmit sem tudtam. Szeretem a tágabb témákat, mint például azt, hogy miként terjedt el a kereszténység, de örömmel tölt el, ha többet tudhatok meg az egyes emberek életének apró részleteiről. Gyakran ezek az apró kincsek azok, amelyek életre hívják az igazi, emberi történeteket a regényben. Ilyen volt például Keménykezű Harald Jelizavetához írt verse, amely az ihletet adta A kijevi hercegnőhöz.

Hogyan választja ki, hogy milyen történelmi tényeket használ fel, és mik azok, amelyeknek ki kell maradniuk a regényből?

Ez különösen nehéz, mivel sokszor bukkanok igazán érdekes dolgokra, amelyeket a szívem szerint mindenképp felhasználnék. Végül azonban csak akkor kerülhetnek bele a könyvbe, ha előreviszik a történetet, szóval nagyon kegyetlennek kell lennem. Szerkesztéskor gyakran kikerülnek.

Elutazott azokra a helyekre, amelyekről a könyveiben ír?

Igen, némelyikre. Voltam a brit és a normand helyszíneken, de a gyermekeim miatt kevesebbet utazom. Egyszer már lefoglaltam egy utat Budapestre, amelyet izgatottan vártam, ám egy betegség miatt ezt végül el kellett halasztanom. Remélem azonban, hogy valamikor később, még idén el tudok oda utazni. Norvégiába is szeretnék elmenni, meg Izlandra is, de mivel igazából nem tudom ezeket a helyeket a regényeim idején, a 11. században meglátogatni, nem létszükséglet, hogy személyesen is felkeressem őket. Például a mai Kijev egyáltalán nem hasonlít ahhoz, amilyen a város Jaroszláv idejében volt. Szerencsére a képzelet remek eszköz az utazáshoz!

Honnan jött az ötlet a Hódítók asszonyai-trilógiához? Az időszak érdekelte először, vagy erős női főszereplőket keresett inkább?

Először Edythre, A walesi királyné főhősére bukkantam rá, amikor egy helyi történelemről szóló könyvet olvastam Közép-Angliában, és teljesen elbűvölt az alakja. Igazán szomorúnak találtam, hogy Angliában mindenki tudja, hogy Harold volt a király 1066-ban, de azzal senki sincs tisztában, hogy ki volt a királynéja – pedig korábban a walesi király felesége is volt. Ezután elkezdtem töprengeni a másik két király feleségén, akik az angol trónért harcoltak akkor, és amikor alaposabban is elmélyültem bennük, két hasonlóan magával ragadó asszonyt találtam. Egyszerűen tudtam, hogy meg kell írnom a történetüket.

Van kedvenc királynéja? Ha igen, ki az, és miért?

Ez olyan, mintha arra kérnének egy anyát, hogy válasszon a gyermekei közül! Különböző módon és különböző időpontokban, de mindegyiket szerettem. Talán Edyth (A walesi királyné) hasonlít hozzám a leginkább, és igazán szórakoztató volt írni Jelizavetáról (A kijevi hercegnő), aki a szöges ellentétem, lévén annyira indulatos. Aztán nagyon élveztem, hogy elmerülhetek Matildában (A hódító királyné) aki egészen a harmadik könyvig a „rossz” szerepét töltötte be, úgyhogy remekül szórakoztam, miközben az ő szemszögéből meséltem el az eseményeket.

Melyik a kedvenc része a trilógiából?

Akárcsak a királynék esetében, mindet szeretem. Talán A kijevi hercegnő írását élveztem a leginkább, mivel olyan sok érdekes helyszínen játszódik – a kijevi Ruszban, a Magyar Királyságban, Norvégiában, Izlandon és az Orkney-szigeteken. Szerettem felfedezni ezeket a vidékeket, és hogy mit jelentettek azoknak az embereknek, akik ott éltek.

Ha egyetlen nőt kellene választania a történelemből, aki ön szerint a legnagyobb hatást gyakorolta a világ történelmére, ki lenne az, és miért?

Milyen nehéz kérdés! És milyen izgalmas! Volt néhány fantasztikus királynő a történelemben – Aquitániai Eleonóra, Nagy Katalin, I. Erzsébet –, de a legtöbbet valószínűleg a háttérben lévő nők tették. Minden „nagy” férfi mögött, azt gyanítom, ott állt egy nő, aki vele együtt gondolkodott, és latba vetette a befolyását. Feltételezhetően ők az igazi hősök, akik segítették olyanná formálni a világot, amilyennek ma ismerjük.

Elárulna valamit a következő projektjéről?

Jelenleg egy újabb trilógián dolgozom, amely „Shakespeare királynéiról” szól majd: Lady Macbeth (Macbeth), Ophelia (Hamlet) és Cordelia (Lear király) igazi életéről. Az 1040-es, a 600-as és a Krisztus születése előtti évekbe viszem majd el az olvasóimat, és már izgatottan várom, hogy belevágjak az írásba.

A kijevi hercegnő Történelmi jegyzetek című részében azt írta, hogy fontolgatja, hogy ír egy könyvet Jelizaveta húgáról, Anasztáziáról és a férjéről, a magyar Andrásról. Van bármi esély arra, hogy megszülessen ez a könyv?

Minden esély megvan rá. Teljesen lenyűgözött Anasztázia és Magyarország története egy olyan időben, amikor Közép-Európa egyre jobban megerősödik, és egyre fontosabbá válik. Szeretném jobban kidolgozni a hercegnő történetét.

Ha három szóban kellene jellemeznie a regényeit, mely kifejezéseket választaná?

Valóságos, lebilincselő történetmesélés.

Melyik a kedvenc gyermekkori könyve? Van-e most aktuális kedvence?

Szerettem Enid Blyton könyveit, és örömmel elolvasnék egyet újra. A szívemhez leginkább közel álló könyv azonban Thomas Hardytól az Egy tiszta nő.

Ha lenne egy nap, amikor azt csinálhatna, amit csak akarna, hogyan töltené el?

Milyen szép gondolat! Azt hiszem, mindenképp elmennék egy hosszú sétára a derbyshire-i vidéken a kutyámmal, aztán egy csendes ebéd következne egy pubban, majd délután írás. Az estét a családommal tölteném, ideális esetben nem én főznék, aztán körbeülnénk az asztalt, és éjszakába nyúlóan beszélgetnénk.

Az interjú először a General Press Kiadó oldalán jelent meg.