„Mindig is imádtam a meséket” – Interjú Tóth Anikó Dórával

Mikor jutottak először eszedbe a puszimanók? Rögtön leírtad a történetet, vagy jó ideig csak fejben voltak meg a mesék?

Úgy két évvel ezelőtt egyszer csak felhívott a sógorom, hogy a húgomnak autóbalesete volt, ugyanis egy sofőr nem állt meg az egyik piros lámpánál, így frontálisan ütköztek. Kívülről nem úgy tűnt, hogy bármi sérülése lenne a testvéremnek, de mivel nagyjából 7 hónapos terhes volt, bevitték kivizsgálásra. Természetesen a sógorom is berohant a kórházba, mi pedig a férjemmel átsiettünk hozzájuk, hogy amíg ők távol vannak, addig vigyázzunk a lányukra, Olíviára. Amint odaértünk, a sógorom megnyugtatott, hogy a kicsi észre sem fogja venni a változást. Hát, nem így lett, ugyanis amint beléptünk a lakásba, keserves zokogásba kezdett. Azonnal berohantam hozzá, és vigasztalni kezdtem. Ekkor jutott eszembe egy mese ezekről az apró kis lényekről, akik segítenek nekünk elaludni, majd vigyáznak ránk az éjszaka folyamán. Azt sem tudtam, hogyan fejezem be a mondatokat, amikor elkezdtem őket, de éreztem, hogy elég jól sikerülhetett a történet, mert Olívia néha egy-egy igennel nyugtázta, menyire tetszik neki a mese. Ja és azt még nem is említettem, hogy mindez az egyik szeparációs szorongása kellős közepén történt. Háromnegyed óra mesélés után végül sikerült lefektetnem aludni, és szerencsére utána már nyugodtan aludt. Mivel ennyire tetszett az unokahúgomnak a mese, úgy döntöttem, megírom neki.

Hány mese volt meg, amikor elkezdted leírni a történeteket? Minden történet bekerült a kiadványba?

Igazából a konkrét mesék nem voltak meg, csak a karakterek és a világuk, amelyek a baleset estéjén születtek meg. Tehát kész tervekkel álltam neki a kötetnek. Először kitaláltam a mesekönyv vázát, majd a stílust, végül megírtam az egyes fejezeteket. Tehát minden belekerült, mert konkrét terveim voltak.

A Puszimanók nem csak egy történet, hanem egy egész világ, amit a kisgyerekek kényelmesen belakhatnak, sőt a könyv épít is az ő termékeny képzeletükre is.  Gyerekként te is szívesen elmerültél a magad által megalkotott mesevilágban? 

Szerintem minden gyerek elmerül a maga kis mesevilágába, úgyhogy ez velem sem volt másképp. Imádtam új játékokat és történeteket kitalálni, szóval elég szabadon szárnyalt a fantáziám.

Emlékszel még kisgyerekkorod kedvenc mesekönyvére? Volt olyan kedvenc könyved vagy meséd, melyet újra és újra el kellett mesélnie a szüleidnek?

Hű, nem is tudom, hogy volt-e egy konkrét mese, amit kiemelhetnék. Igazából minden mesét imádtam. Ha csak néhányat kellene kiemelnem, most hirtelen ezek jutnak eszembe: Mirza, Öreg néne őzikéje, Suzy és tekergő, Mesél az erdő.

Szerinted miért fontos az esti mese? Mit nyerhetnek vele a gyerekek?

Mindig is imádtam a meséket, amit valószínűleg nagyrészt a szüleimnek köszönhetek. Szerencsére rendszeres volt nálunk az esti történetmesélés, ami szuper hangulatot teremtett elalvás előtt, közelebb hozott a szüleimmel és azt gondolom, megalapozta számomra az olvasás és írás szeretetét. Három dolgot garantáltan nyerhetnek vele a gyerekek: fantáziájuk színesítését, kreativitásuk fejlesztését és a szüleikkel töltött minőségi időt. Azt gondolom, a mesék szuper stresszoldók – nem csak a kicsik számára – és segítenek, hogy szimbólumokon keresztül oldjunk fel bizonyos problémákat. Ez azért is olyan fontos, mert a gyerekek sokszor még nem tudják szavakba önteni az érzéseiket, így a meséken keresztül oldhatnak fel olyan blokkokat, amiket máskülönben nem tudnának.

A Puszimanók alvássegítő mesekönyv. Ezzel kapcsolatban milyen visszajelzéseket kaptál a könyvet forgató gyerekektől és szüleiktől?

Hál’ istennek csupa jót. Úgy tűnik, hogy mindenki gyorsan megszerette a Puszimanókat. A gyerekek azért, mert úgy érzik, ezek a kis lények segítenek nekik és vigyáznak rájuk alvás közben, a szülők pedig azért, mert nagyon cukinak találják a történeteket és az illusztrációkat, illetve úgy érzik, hogy a Puszimanókkal kicsit egyszerűbbé vált a gyerkőcök altatása. Állítólag az ő puszimanóik is mindig munkába lendülnek a könyv vége felé.

Miért döntöttél a szerzői kiadás mellett? Az ismert gyerekkönyv kiadók nem csaptak le a történetre, vagy meg sem kerested őket?

Ez egy kicsit bonyolultabb kérdés, ami kapcsán vissza kell ugranom az időben. Több mesekönyvet is írtam már – ezek még nem jelentek meg –, és az egyiket több kiadónak is elküldtem. Nagyon úgy tűnt, hogy ismeretlen íróként meg sem nyitották a leveleimet, így végül stratégiát váltottam. Gondoltam, ha egy pályázatra jelentkezem és annak kapcsán bekerülök egy kiadóhoz, akkor a mesekönyvekkel is könnyebb dolgom lesz. Egy riportkönyvírói pályázat keltette fel leginkább az érdeklődésemet, így gyorsan kitaláltam a témát, majd beadtam a jelentkezést. Több egyeztetés és pár fejezet után felajánlottak egy szerződést, azonban gondolkodóba ejtett a helyzet. A hagyományos kiadás útján induljak el, aminél kikerül az irányítás a kezemből? Netán én irányítsam a kiadást? Végül ez utóbbi mellett döntöttem. Nagy fába vágtam a fejszém, de egész jól alakultak a dolgok, és végül szerzői kiadás útján megjelentettem a Jobbra húzott történetek című riportkönyvem.

Bevallom, a mesekönyvnél azért elgondolkodtam, hogy ezen az úton maradjak-e, és bár volt bennem némi késztetés, hogy kipróbáljam a hagyományos kiadást, úgy voltam vele, hogy ha már kijártam ezt az utat, akkor inkább ezen maradok.

Hogy találtál rá a kötet illusztrátorára, Nemes Takách Katára?

Amikor nem könyveket írok, akkor creative copywriterként dolgozom. Ez annyit tesz, hogy reklámkampányokat találok ki, majd megírom a szövegeket a különféle felületekre – tévé, rádió, plakátok, bolti kihelyezések, weboldal, pr cikkek... A munkámnak van egy szinkronizálás része is, amikor kiválasztott színészekkel felvesszük a hang alapú reklámokat. Ilyenkor – ha nincs szinkronrendező –, én instruálom a színészeket. Katát is innen ismertem meg. Még ezer éve, a pályám elején a Dr. Oetker hangosításokon nyűgözött le, hogy simán tud kislányt és felnőtt nőt is hozni ugyanazzal a hanggal. Elképesztő! Mindenesetre az utóbbi pár évben rengeteget dolgoztunk együtt, közben pedig alkalmunk nyílt egy kicsit jobban megismerni egymást. Az egyik ilyen alkalommal Kata elmesélte, hogy van egy ruhamárkája, a Credress, aminél általa rajzolt design elemeket lehet cserélni a pulcsikon. Mivel imádom azokat a grafikáit és emberileg is nagyon szeretem, eszembe jutott, hogy szuper lenne vele készíteni a Puszimanókat. Bár nem sokkal előtte született kislánya, szerencsére bevállalta, és rettentően örülök neki, mert könnyen és gördülékenyen tudtunk együtt dolgozni, az eredmény pedig pontosan olyan lett, amilyet szerettem volna.

A könyv végén ígéretet kapnak az olvasók a folytatásra. Mikor vehetjük kézbe a második kötetet, A puszimanók egy napját?

Reményeim szerint tavasz végén, nyár elején, de ha ez a dátum nem tartható – kicsi gyerek mellett nehéz időt találnia Katának a rajzolásra –, akkor 2019 októberében. Eddig a borító és a könyv vázlata van kész, szóval „már csak” le kell ülnöm megírni, aztán Katának megrajzolnia, végül tördelni és kinyomtatni. Hát, van még munka vele bőven, de szuper érzés, hogy már most várják az olvasóim a következő kötet érkezését. Annyit azért még elárulok, hogy a második könyv a Puszimanók egy napjáról fog szólni, ugyanis Olívia folyton arról kérdezgetett, hogy „És mit csinálnak a Puszimanók nappal?”. Ezt fogom elmesélni ebben a kötetben, de tervben van még egy harmadik könyv is, ami Olívia és a puszimanója Álomországbeli kalandozásáról fog szólni. Ezenkívül azt hiszem, Olívia tesóját, Izit is be kell hoznom valamilyen ponton, mert már hiányolta a mostaniból is. Ezúttal azzal nyugtattam meg, hogy ott van, csak anya pocakjában, de van egy olyan gyanúm, hogy ez a trükk a második kötetnél már nem jönne be.

Hományi Péter