„...korábban rendőrként dolgoztam” – Interjú Anders da la Motte-tal

Melyik a kedvenc gyermekkori könyve? Van-e most aktuális kedvence?

Hmmm, ez nehéz kérdés. Mivel az édesanyám könyvtárosként dolgozott, gyermekkoromban korlátlan számú könyv állt a rendelkezésemre, így sok kedvencem volt. Ha választani kell, akkor valószínűleg A 13 és 3/4 éves Adrian Mole titkos naplóját mondanám Sue Townsendtől. Legalább tízszer olvastam. Az aktuális kedvencem talán F. Scott Fitzgerald A nagy Gatsby című műve. Mesterien van megírva, és nagyon szeretem a stílusát.

Korábban a rendőrség alkalmazásában állt, és informatikai biztonsági tanácsadóként dolgozott különböző nemzetközi nagyvállalatoknál. Miért döntött úgy, hogy író lesz?

Erre azt szoktam válaszolni, hogy húsz évig mások problémáit oldottam meg, az írás viszont segít, hogy végre a sajátjaimmal foglalkozzam. Az igazság az, hogy gyerekkorom óta imádom a könyveket és a történeteket. De csak a harmincas éveim közepén jöttem rá – a feleségemmel történt beszélgetések eredményeképp –, hogy én is írni szeretnék. És amikor végre tollat ragadtam, kiderült, hogy írni is legalább annyira szeretek, mint olvasni. Nagyon szerencsésnek tartom magam, hogy olyasmivel kereshetem a kenyeremet, amit a legjobban szeretek a világon.

Merít-e ihletet a korábbi munkatapasztalataiból?

Az első könyvsorozatom esetében (Game – Játék) sok ihletet merítettem a tapasztalataimból, amelyeket biztonsági menedzserként szereztem. A második sorozatomnál a rendőrségi munka ábrázolásában sokat segített, hogy korábban rendőrként dolgoztam. De általában véve, a legtöbb tapasztalatot azok a könyvek jelentik, amiket olvastam, illetve olvasok. Soha nem lett volna belőlem író, ha nem falnám a könyveket.

A legújabb könyveinek a címében egy-egy évszak szerepel. Miért választotta ezt a megoldást? Tervezi, hogy ír egy téli és tavaszi regényt is?

A Végzetes nyár címet azért választottam, mert tetszett a kifejezés melankolikus hangzása. (A svéd cím szó szerint a nyár végére utal.) Az északi országokban a tél hosszú és sötét, a nyár pedig rövid, ezért mindenki alig várja, hogy megérkezzen. Így aztán az összes skandináv ugyanazt a melankóliát érzi, amikor megjelennek az ősz első jegyei. Mivel a Végzetes nyár nagyon a szívemhez nőtt, és az olvasók is nagyon szerették, ezért úgy döntöttem, hogy a következő regényemnek is ugyanolyan lesz a hangulata, és hasonló a története, de a szereplők mások, valamint a helyszín is változik. Ezután természetesnek tűnt, hogy a következő évszak szerepeljen a címében, így született meg a Halálos ősz. Jelenleg a harmadik könyvön dolgozom, amelynek a címe a télre fog utalni. Ezek a könyvek mind azon a vidéken játszódnak, ahol felnőttem, és elég melankolikus hangulat árad belőlük. A Végezetes nyarat akkor kezdtem írni, amikor édesapám megbetegedett, és el kellett adnunk a családi gazdaságunkat. Úgy is fogalmazhatunk, hogy ezekben a könyvekben elbúcsúzom a gyermekkoromtól és az ifjúságomtól, ugyanakkor tisztelettel adózom a gyökereimnek, és számot vetek azzal, ki vagyok.

Ha három szóban kellene jellemeznie a regényeit, mely kifejezéseket választaná?

Hű, ez egy nagyon nehéz kérdés, mivel három különböző stílusban írok. A Game-sorozatra azt mondanám, hogy gyors, a MemoRandom-sorozatra azt, hogy sötét, a Végzetes nyárra pedig talán azt, hogy melankolikus.

Ha lenne egy nap, amikor azt csinálhatna, amit csak akar, hogyan töltené el?

Haha, minden napom ilyen, hiszen tényleg nagyon szeretem a munkámat. Úgyhogy felkelnék, elküldeném a feleségemet a munkába, a gyerekeket pedig az iskolába, hosszan megreggeliznék, közben elolvasnám az újságot, és tíz óra körül bemennék a dolgozószobámba. Készítenék egy jó kávét, és dolgoznék a könyvemen nagyjából délután háromig, aztán pár órát a többi projektemen, például egy tévésorozaton vagy novellákon. Kb. ötkor végeznék, épp akkor, amikor a családom hazaér. A vacsora és a házi feladat után közösen megnéznénk egy filmet. Most épp a klasszikus Agatha Christie-feldolgozások vannak soron, amelyekben Peter Ustinov játssza Hercule Poirot-t. Szeretném, ha a gyerekeim klasszikus nevelést kapnának.

És egy ráadáskérdés, amely nagyon izgatja a szerkesztőinket. A magyar történelemben is találkozhatunk a De la Motte család néhány tagjával, és néhány műemlék épület még mindig a család nevét viseli. Esetleg tud valamit a családja magyar ágáról?

Azt tudom, hogy Budapesten található egy palota, amely a De la Motte nevet viseli, de attól tartok, ezenkívül nem sok mindent. Franciaországban található néhány kastély, amely a család tulajdonában állt, és működik egy borászat is ezen a néven. (Igazából nagyon örülnék, ha lennének magyar és francia rokonaim!)

Az egyik felmenőm a 16. században költözött Svédországba, és egy dán nemesember szolgálatába szegődött. (Akkoriban Svédország és Dánia perszonálunióban állt.) Évekig azt hittem, hogy az ősömnek valószínűleg nagyon menő állása lehetett, például fegyverkovács vagy vívómester volt. Később megtudtam, hogy kertészként dolgozott. Azokat a géneket nem örököltem, az biztos.

Az interjú először a General Press Kiadó oldalán jelent meg.