„Koestler fikciója magas színvonalú szépirodalom” – Interjú Mesés Péterrel

65 évvel a megjelenése után, 2015-ben került elő Arthur Koestler regényének eredeti német nyelvű kézirata a svájci Europa Kiadó irattárából. Lehet arról tudni valamit, hogy hogyan került hozzájuk a könyv? Visszautasították a szerzőt, vagy el sem olvasták a szöveget?

A kézirat egészen pontosan az Europa Verlagnak a zürichi Zentralbibliothekban őrzött anyagából került elő. De arról, hogy miként került oda, nem sok mindent tudhatunk. Elképzelhető, sőt, igen valószínű, bár ennek nincsen nyoma, hogy a háborús Franciaországból maga Koestler küldte el Emil Oprechtnek, az Europa Verlag vezetőjének, hiszen ismerték egymást. De azt, hogy mikor és miként került oda, a kiadóban olvasta-e valaki vagy sem, nem tudjuk.

Amikor Koestler életének első évtizedeiről olvasunk, egy kicsit olyan, mintha egy kalandfilm szinopszisát böngésznénk. Fordulatokban és hihetetlen eseményekben bővelkedő életút tárul elénk, főként a háború alatti kalandjai elképesztők. De ami egészen hihetetlen, hogy mindeközben írta meg az azóta klasszikusnak számító regényét is. Mit tudunk a mű keletkezésének körülményeiről? Hol, mikor kezdte írni?

Koestler a kommunista párt tagjaként 1932-ben a Szovjetunióba utazott, talán az is megfordult a fejében, hogy letelepedik ott. De amit itt látott, súlyos csalódást okozott neki, egyáltalán nem felelt meg annak a képnek, amit az országról magában kialakított. A Szovjetunió, bármennyire is hirdette a propaganda, nem teljesített jól. Azután 1936-ban Spanyolországba ment, haditudósítóként a fasiszták fogságába került, a börtönben minden nap arra várt, hogy mikor végzik ki. Nemzetközi nyomásra végül kiszabadult. 1938-ban találkozott budapesti gyermekéveiből ismert barátnőjével, Striker Évával (aki később Amerikában Eva Zeisel néven vált világhírű keramikusművésszé, formatervezővé). Ő viszont Sztálin börtönében ült másfél évet, és azon kevesek közé tartozik, akik élve kijutottak, de még az országot is elhagyhatták. A szovjet börtönökről ő mesélt Koestlernek. Valamikor ekkor fogalmazódhatott meg Koestlerben a regény gondolata, hiszen nem csak a pártból lépett ki, de az eszmétől is eltávolodott. Mindenesetre a regényt 1939-40-ben írta Párizsban, a német bevonulás fenyegetésének árnyékában, ráadásul igen szegényen, néha kifejezetten nyomorogva. A francia hatóságok is zaklatták, többször került internálótáborba, egyszer szovjet, másszor német kémként tartóztatták le. Szóval, a körülmények nem nevezhetők éppenséggel eszményinek.

Mennyire volt kész, megdolgozott a szöveg, ami 2015-ben előkerült? Kellett rajta még a kiadás előtt igazítani, vagy egy az egyben közölhető volt?

Teljes egészében kész volt. Persze kisebb pontatlanságok vannak benne, de lényegtelenek. Nem tudom, ez a kézirat hányadik változat volt, mindenesetre én magam a zürichi kézirat beszkennelt és kinyomtatott példányából dolgoztam, amelyen jól olvashatók Koestler kézírásos javításai. Nem sok. Vélhetően ő maga is késznek tartotta a szöveget, és kész is volt.

A zürichi Zentralbibliothekban őrzött kézirat első lapja.

Mennyiben más a korábbi változathoz képest ez a könyv?

A regény természetesen ugyanaz. A történetben semmi nem változott, ugyanúgy kezdődik és ugyanúgy ér is véget. Néhány mondat, egyetlen bekezdés az, ami új ebben a változatban, de semmi lényeges. Ám Daphne Hardy nem ismerte sem a börtönöket, sem a Szovjetuniót, honnan is ismerte volna, hiszen amikor a könyvet fordította, huszonkét éves volt, így néhány utalást, történelmi-politikai összefüggést nem ismert fel. Ezek persze lényeges dolgok, de ami mégis leginkább más, az a szöveg ritmusa, hangulata. Vagyis a különbségek leginkább stilisztikaiak, aminek egyrészt az az oka, hogy az eddig fordítások nem németből, hanem angolból készültek, és a két nyelvnek megvannak a maga sajátosságai, másrészt az, hogy Hardy Koestler szövegét maga is „finomította”.

Tudunk-e arról valamit, hogy Koestler életében miért nem nyúlt hozzá az angol kiadáshoz? Miért nem készített egy második, javított kiadást a könyvből, hiszen egészen a hetvenes évek közepéig még aktív szerző volt?

Erre a kérdésre alighanem ő maga tudott volna válaszolni a legpontosabban. De annyit talán elmondhatok helyette, hogy Daphne Hardy fordítását elfogadta, és bár nem volt teljesen elégedett vele, de kijelentette, hogy hiteles fordításnak tekinti. Gondolom, ezek után már nem látta volna indokoltnak, hogy ő maga belepiszkáljon az angol szövegbe (ráadásul a fordítás jogtulajdonosa vélhetően amúgy is Hardy volt). Azt sem szabad elfelejteni, hogy a könyv a Hardy-féle fordítás révén vált világsikerré, Koestler pedig egyszer s mindenkorra világhírű szerzővé. És ha vannak is apró hibái Daphne Hardy fordításának, azért mégiscsak ennek köszönhető, hogy az amerikai Modern Library listáján, amely a huszadik század száz legfontosabb angol nyelvű regényét sorolja fel, a Sötétség délben a nyolcadik helyre került.

Mint az új magyar kiadás utószavában írja, a regény címe nem Koestlertől, hanem egykori élettársától, a regény angol fordítójától Daphne Hardy-tól származik. Nem gondolkozott azon, hogy az eredeti korpuszhoz, a Koestler féle Rubasov cím illett volna jobban? Miért döntött a Sötétség délben mellett?

Ez nem csak az én döntésem volt, közösen hoztuk meg Dávid Annával, a Magvető Kiadó vezetőjével. Mégpedig azon egyszerű oknál fogva, hogy bár a kéziraton címként a Rubaschow szerepel, de a könyv maga a Sötétség délben, az, amit mindenki ismer, csak most kissé másként. A Sötétség délben pedig annyira jó cím, hogy annál jobbat egészen egyszerűen nem lehet adni ennek a könyvnek.

Mesés Péter / Fotó: Rozsnyói András

A mű elsők közt rántotta le a leplet a szovjet rendszerről, és tulajdonképpen minden diktatúráról, de a tematikáján túl Ön szerint melyek a legfőbb erényei, melyek miatt még ma is friss, izgalmas olvasmánynak bizonyul?

Igen, ez így pontos, a regény ugyan valóban elsősorban a sztálini rendszer leleplezése, de azért a totális diktatúrák természetrajzát általában is megismerhetjük belőle. Márpedig diktatúrák, jól tudjuk, ma is vannak, még ha nem is úgy működnek, mint akkoriban, talán az egy Észak-Koreát leszámítva. Ha finomodtak is a módszerek, azért amíg diktatúra egyáltalán van, és félek, mindig is lesz, addig nem árt, ha nyitva tartjuk a szemünket. Koestler könyve ebben nagy segítségünkre lehet. Amúgy pedig, a tematikáján túl, ugyanattól jó, mint amitől bármely másik regényt jónak tartunk. A szöveg irodalmi minőségétől. Márpedig az nem kérdéses, hogy Koestler fikciója magas színvonalú szépirodalom.

Köztudott, hogy Koestler élete első évtizedeiben aktívan politizált. Mennyiben változtak a nézetei A Sötétség délben után? Apolitikussá vált, vagy szocdem nézeteket vallott?

A nézetei már a Sötétség délben megírása előtt megváltoztak, hiszen amint már említettem, nem csupán a pártból lépett ki, de magától az eszmétől is eltávolodott. Részben ezért is írta meg a könyvet. Ezután tudomásom szerint soha többé nem lépett be egyetlen politikai pártba se, nem kötelezte el magát egyetlen ideológia mellett sem. Apolitikussá csak ennyiben vált, de íróként, gondolkodóként, újságíróként természetesen továbbra is foglalkozott politikával, vagyis a világ dolgaival. Én azt gondolom, ha azt állítanánk, hogy a regény megírása után szocdem nézeteket vallott, akkor beskatulyáznánk őt valahová, aminek vélhetően nem örült volna. Szóval inkább óvakodnék azt mondani, hogy szocdemmé vált volna, azt viszont nyugodtan ki lehet jelenteni, hogy élete végéig baloldali maradt.

Tervezi még, hogy foglalkozik Koestler műveinek fordításával, vagy ez csak egy egykönyves kaland volt?

Ha véletlenül valahonnan előkerülne még egy kiadatlan kézirat, szíves-örömest.

Hományi Péter