„Kapkodva, sietősen nem lehet mesét mondani” – Interjú Csóka Judittal

Interjú Csóka Judit pszichológus–meseterapeutával új, Mesék feleségekről és férjekről című meseválogatásáról, gyerekkorról és (pár)kapcsolatokról.

Hány éves korodból emlékszel az első olyan mesére, amelyik nagyon megragadt benned?

Azt hiszem, nyolc vagy kilenc éves lehettem, amikor Andersen Hókirálynő című meséjét először olvastam. A titokzatosság fogott meg, az a mód, ahogyan a Hókirálynő elrabolja a kisfiút.  Mindig is szerettem a telet, a hóesést, valószínűleg emiatt is hatott olyan erősen. A mese mélyebb mondanivalóját nem értettem még akkor, de a képei magukkal ragadtak. Andersen nagyon érzékletesen írta le a helyszíneket.

 

Melyik mesehőssel tudtál a legjobban azonosulni?

A szereplők közül a vadóc rablólány volt a kedvencem, aki segített Gerdának, hogy eljusson a Hókirálynő birodalmába. Gerda és a rablólány két teljesen külön világ találkozása, mégis tudnak egymásnak segíteni. 

 

Felnőttként (ahogy a Kisherceg mondja: „komoly emberként”) teljesen megfeledkeztél a mesékről, mint oly sokunk, vagy maradtál a közelükben?

Sajnos teljesen megfeledkeztem a mesékről. Egyáltalán nem érdekelt a mese, elsodort tőlük az élet, a „komolyabb dolgok”. Amikor Jung pszichológiájával megismerkedtem, akkor néhány mítoszt elolvastam ugyan, de igazán nem keltette fel egyik sem az érdeklődésemet. Boldizsár Ildikó Meseterápia című könyve kellett hozzá, hogy újra visszataláljak a mesékhez.

 

Hogyan képzelje el egy olyan ember a meseterápiát, aki semmit sem tud róla? Mi zajlik egy ilyen terápiás eseményen?

A meseterápia egy nagyon szelíd terápiás technika. A mese végül is nem veszélyes, hiszen nem a páciensnek kell kitárulkoznia és ezzel kiszolgáltatnia magát, hanem „csak” egy történetet meghallgatnia. De amikor elkezdünk beszélgetni arról, mi minden történt a mesében, a szereplők milyen döntéseket hoztak, hogyan viselkedtek, a viselkedésüknek milyen következményei lettek, nagyon hamar kapcsolódási pontokat találunk az életünk eseményei, a saját döntéseink és a mese között. Innentől izgalmas kalanddá válik, mert gondolkodásra késztet, megoldási lehetőségeket vet fel. Szerintem sok esetben azért sikeres terápia, mert a mese eltereli a hallgatót a saját szorongásaitól, félelmeitől.  Miközben a mesére figyel, távolabb kerül a gondjaitól, és képessé válik arra, hogy jobban rálásson a helyzetére, több mindent megtudjon róla, és ő maga találja meg a megoldást. A csoportos meseterápiás foglalkozások általában másfél órásak. Mindig van egy bevezető szakasz, amikor ráhangolódunk a mesére, és egymásra is elkezdünk figyelni. Nagyon fontosnak tartom a közös éneklést is! Ezt is elfelejtettük már felnőttként, pedig gyerekkorunkban sokat énekeltünk. Az éneklés, az együtt megtanult dal közösséget teremt, mert ha addig más nem is, de az éppen megtanult dal azoké az embereké, akik részt vesznek a csoporton. A szép dallam, a dal szövege szintén hozzájárulnak ahhoz, hogy oldódjanak a feszültségek, kicsit szabadabb legyen a lélek. Ezt követi a mesemondás, ami nem azt jelenti, hogy felolvassuk a mesét, hanem élő szóval, fejből mondjuk. Az élőszavas mesemondás előnye, hogy a mesemondó – ezesetben a terapeuta –, végig kapcsolatban marad a csoport tagjaival.  A következő szakaszban a terapeuta dolga, hogy olyan kérdéseket tegyen fel, ami abban segíti a résztvevőket, hogy szabadon megfogalmazzák az érzéseiket és a gondolataikat, sőt a saját kérdéseiket a meséhez kapcsolódva. Ennek a terápiás hatása nagy érték, mert saját erőforrások szabadulnak fel, saját megoldások születnek. A lezáró szakaszban számomra lényeges, hogy visszajelzéseket adjunk egymásnak arról, ki hogy érezte magát, mit visz magával a találkozásból.   

 

„Ilyenkor módosul a tudat állapota. A szívverés lelassul, egyenletesebbé válik, akárcsak a légzés, és az izmok is ellazulnak.” / Fotó: vlab.org

 

Hogyan tud segíteni rajtunk a mese?

A mese elsősorban azzal segít, hogy kilendít minket a hétköznapi taposómalomból, a gondok közül. Ahhoz, hogy mesét tudjunk mondani vagy hallgatni, le kell lassulni, mert kapkodva, sietősen nem lehet mesét mondani. Önmagában a lassulás is megnyugvást hoz. Ha valaki mesét mond, akkor általában a belső képeit mondja el. Ilyenkor módosul a tudat állapota. A szívverés lelassul, egyenletesebbé válik, akárcsak a légzés, és az izmok is ellazulnak. Ezek a változások a szervezet működésére igen jó hatással vannak. A mesehallgató is hasonló változásokon megy keresztül. A belső képek áramlása benne is megkezdődhet, ahogyan hallgatja a mesét, és ez a fentebb említett fiziológiai változásokat eredményezik. A jól megválasztott mese pedig a történetével segít. Egyszer egy pánikrohammal küzdő lánynak adtam oda Az elrabolt királykisasszony című mesét.  Ez a mese segítette őt abban, hogy felismerje: a pánikbetegségének a foglya. Amikor ő azt hiszi, hogy meg fog halni, az csak illúzió, mert a valóságban nincs halálos veszélyben például egy boltban. Innentől kezdve nagyon gyorsan haladtunk a teljes gyógyulás felé.  

 

Új könyved a szerelemről és házasságról szól – előfordult veled olyan, hogy párkapcsolati konfliktus esetén eszedbe jutott, hogy „na most olyan vagyok, mint a Bolond Jankó”?

Ha nem is olyan, mint a Bolond Jankó, de mint a Borostyántündér a könyvből, úgy igen. Ez nem akkor jutott eszembe, amikor történt (mert akkor még nem ismertem ezt a mesét), hanem jóval később, amikor visszaemlékeztem egy kapcsolatomra, amibe csak azért mentem bele, mert úgy gondoltam, hogy az, amiben élek, unalmas, valami változás kell.  A házasságunkban pedig elő szokott fordulni, hogy néha úgy viselkedem, mint a Szomszédék lábosa című mese dacosan hallgató házaspárja, de szerencsére nem sokáig. A Járom című pedig azért kedves mesém, mert engem a férjem tanított meg főzni. Igaz, hogy nem azért, mert az édesanyám nem törődött velem – szegény hiába kísérletezett annak idején, hogy bevonjon a konyha művészetébe, fiatal lányként ez nem érdekelt… Férjjel és gyerekekkel azonban nagyon fontossá vált, hogy ne csak akkor együnk finomat, ha a férjem főz, hanem akkor is, ha én. 

 

T. Maros Endre

Az interjú eredetileg a Könyvklub 2018/5-ös számában jelent meg. 


vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789631365313
Megjelenés: 2018-09-18
méret: 183 mm x 124 mm x 20 mm
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789631364682
Megjelenés: 2017-11-16
méret: 124 mm x 183 mm

Csóka Judit (szerk.)

Tovább
Ez is érdekelhet:

HÍREK
2017-11-21 10:23:05

Máglya a színpadon – a Vígszínház új évadának bemutatói

Tovább
HÍREK
2017-12-15 14:32:29

Bulgáriában ismerik leginkább a magyar irodalmat

Tovább
HÍREK
2018-09-26 08:57:44

Rangos francia díjra jelölték Dragomán Györgyöt

Tovább

„Boldizsár Ildikó Meseterápia című könyve kellett hozzá, hogy újra visszataláljak a mesékhez.” – Interjú Csóka Judit meseterapeutával.