„jó, ha létrehozunk valamit, ami kézzelfogható”

Ez az első könyved, ami megjelent a magyar könyvpiacon. Mesélsz a könyv születéséről?
Tavaly, nagyjából ilyenkor a kezembe kerültek a gyerekkori naplóim. Elképesztő élmény volt húsz év után újraolvasni ezeket a füzeteket. Rengeteg dologra már nem emlékeztem, nagyon tanulságos időutazás volt. Furcsa volt látni, miben változtam, vagy mi volt az, amiben kicsit sem változtam. Akkor arra gondoltam, milyen jó lenne, ha a mostani tinik is vezetnének naplót, mert a blogbejegyzések nem biztos, hogy harminc-negyven év után is hozzáférhetőek lesznek. Nagyon jó, ha létrehozunk valamit, ami kézzelfogható emlék. Viszont azt is látom, hogy kevesen vannak, akik évekig vezetnek naplót, ezért egy ilyen kis időkapszula jó lehet arra, hogy viszonylag rövid idő alatt készítsünk magunkról egy maradandó lenyomatot.

Mit tanácsolsz azoknak, akik írásra adják a fejüket? Mi a legnehezebb ebben a műfajban?
Nem szeretek idegeneknek tanácsokat osztogatni, de ha mindenképpen mondanom kell valamit, amit a fontosnak gondolok, azt javasolnám, hogy mielőtt kiadóhoz fordulnak, próbálják ki a szöveget idegeneken is. Rengeteg internetes írókör van, ahol elfogulatlan visszajelzést kaphatunk a szövegünkről. Olvassunk, írjunk rengeteget, és véleményeztessük az írásainkat. Fontos, hogy akkor álljunk ki vele a nyilvánosság elé, amikor az már vállalható. Gyakran nem igazán látjuk reálisan, hol állunk épp az írói fejlődésben. Mi a legnehezebb? Kiállni a nyilvánosság elé a történetünkkel, elviselni a kritikát, amit ráadásul illik megköszönni. Szinte pucérnak érzi magát az ember.

Ki segített neked ezen a rögös úton?
Rengeteget írástechnikával foglalkozó cikket olvastam, internetes írókörökbe jártam, majd később könyvkritikákat írtam egy irodalmi portálnak. Ez utóbbi bizonyult a leghasznosabbnak. Megtanultam tudatosan véleményezni könyveket, amivel a saját dramaturgiai érzékem is fejlődött, az én írásaimat pedig szerkesztve kaptam vissza, amit mondatról mondatra kielemeztem. Rengeteget tanultam ebből, így utólag is köszönet a sok jó tanácsért Bedő Pistának, az oldal szerkesztőjének.

Kiknek szól az Időkapszula?
Elsősorban kis tiniknek és idősebb tiniknek, de egészen vicces, hogy a felnőtt ismerőseim is elkezdték tölteni, ők is szeretnék, ha maradna valami lenyomat róluk idősebb korukra.

Vannak visszajelzések a könyvről? Mik azok?

Igen, érkeznek már a visszajelzések, és borzasztóan örülök, mert egyedinek és izgalmasnak találják az alapötletet, vagyis a lehetőséget, hogy üzenjünk magunknak a jövőbe. Sokan azért vették meg a tini gyereküknek az Időkapszulát, mert sajnálják, hogy ők maguk fiatalon nem vezettek naplót, és szeretnék, ha a gyerekeik átélhetnék mindezt.

Melyik a kedvenc témád, fejezeted?

Az egyik kedvencem, ahol a közvetlen környezetet kell bemutatni: például, hogy mit látsz az ablakon, ha épp kinézel.  Egy kicsit olyan, mintha az ember megállítaná az időt. Képet adunk arról, hogyan élünk, milyen a környezetünk. Felnőttként nagy élmény lesz majd újra találkozni a gyerekkori életünkkel. Az időkapszula jelecskéket is nagyon szeretem, ezeknek ugyanis komoly funkciójuk van: ahol a könyv tulajdonosa ilyet talál, ott felnőttként a jövőben vissza kell csatolnia a gyerekkori gondolataihoz.

Hogyan született meg a könyv grafikai koncepciója?

A koncepció elég rugalmas volt. Amit biztosan tudtunk: fontos, hogy a kreativitásé legyen a fő szerep, azaz az illusztráció hagyjon elég teret a napló tulajdonosának. Nem kell megmondja, mit és hova kell rajzolni, illeszteni, hanem legyen kedves dísze a könyvnek, és ötletesen villantsa fel a témákat. Legyen fiatalos és vagány, de ne cukros vagy babás. Györgyi Adrienn készítette ezeket a fantasztikus illusztrációkat, szerencsére gyorsan ráérzett a könyv hangulatára. Számomra ez egy kicsit bonyolultabb folyamat volt, nehezen tudtam a fejemben létező képektől elvonatkoztatni, így nagy segítséget jelentett, hogy a könyv szerkesztője és projektfelelőse, Tegyi Timi irányította ezeket a folyamatokat. Ha rajtam múlik, talán még mindig az egyes elemeken rágódnék.

Neked mit jelent a kreativitás a munkában és a magánéletben?
Marketingesként nagyon fontos számomra a kreativitás. Ma egy óriási a netzajban élünk, így elég nehéz kitűnni egy-egy termékkel. Nagyon fontos, hogy időnként új, friss és meglepő ötletekkel álljunk elő. A magánéletben… ezen még sosem gondolkodtam. Azt hiszem, ha van az embernek gyereke, az már önmagában feltételez egy bizonyos kreativitást: a gyerekek napi szinten állítják az embert olyan helyzetek elé, amihez jócskán kell találékonyság és ötlet.

Melyik a kedvenc könyved? Miért?
Hú, nehéz kérdés. Rengeteg nagy kedvenc van, de ha egyet kell mondanom, az Kurt Vonnegut Börleszk című könyve. A humor számomra létkérdés, Vonnegut pedig a legfeketébb humorral rendelkezett, nem mellesleg iszonyú bölcs fazon volt. De Merle és Steinbeck is ott van a top 5-ben.

Mit olvasol most?
Könyvkiadónál dolgozom, így általában egyszerre 2-3 könyvet olvasok, most például két munkacímet, amelyeket hamarosan megjelentetünk, szerelemből pedig egy új thrillert, A gonosz maga című könyvet egy olasz szerzőtől, Luca D'Andreától. Minden sorát imádom, ezért igyekszem lassítani a tempón, hogy tovább tartson.

Milyen szerzői ötletek keringenek a fejedben (ha lehet erről beszélni)?

Egyelőre figyelem az Időkapszula fogadtatását, és ősszel egy regényem is megjelenik az álláskeresés viszontagságairól, egy humoros naplóregény Az őrület határán címmel, így mostanában inkább a folytatásokon gondolkodom. Az új ötletekről még nem beszélnék, nem babonából, hanem, mert nem bízom magamban, és simán elképzelhető, hogy pár hét után kidobom az összes jegyzetemet. Kissé csapongó típus vagyok.

Milyen felnőtt szerettél volna lenni gyerekkorodban? Teljesült az álmod?

Fogalmam sincs… Jó gyerekkorom volt, így sosem gondolkodtam azon, hogy milyen felnőtt szeretnék lenni. Arra viszont tisztán emlékszem, hogy sokat morfondíroztam azon: kell, hogy legyen valami, amiben én is tehetséges vagyok. Az nem lehet, hogy nincs semmi különleges bennem. Lenyűgözött mások tehetsége, mindig irigyeltem azokat, akikben egyszer csak megmutatkozott valami, amiben jobbak, mint az átlag. És ha nem is én leszek a következő Steinbeck, azért elmondhatom, hogy teljesült az álmom: írok, és remélhetőleg sokakat szórakoztatok az írásaimmal.

Te mit üzensz a jövőbeli énednek itt és most?
Hmm… azt üzenem magamnak, hogy a bakancslista lényege nem a lista megírása, hanem a megvalósítása.

Korentsy Márta