Interjúrészletek Greta Thunberggel

Greta Thunberg svéd diáklány tavaly augusztus 20-án kezdte el iskolasztrájk nevű tiltakozását a svéd parlament épülete előtt, azóta milliónyi követője van a való életben és az interneten is. Ő napjaink legismertebb klímaaktivistája, éppen ezért rendkívül vártuk már a róla és a családjáról szóló könyvet, az Ég a házunkat.

Ki ez a lány?

„Korábban nem igazán történt semmi az életemben. Mindig én voltam az a lány a háttérben, aki sohasem szólal meg. Azt hittem, azért nem tudok semmin sem változtatni, mert kicsi vagyok” – kezdi az önjellemzést Greta. „És hát túlgondolom a dolgokat. Sokan el tudják engedni a dolgokat, de én nem, főleg akkor, ha az aggaszt vagy elszomorít. Emlékszem, amikor még kisebb voltam, az iskolában a tanárunk filmeket mutatott az óceánon sodródó hulladékszigetekről, az éhező jegesmedvékről és hasonlókról. Végigsírtam ezeket a felvételeket. Az osztálytársaim is aggódtak, amikor néztük, de amikor vége lett, már máson járt az eszük. De nekem nem. Egyfolytában azok a képek kattogtak az agyamban. Folyton erre gondoltam, arra, hogy lesz-e nekem egyáltalán jövőm. Ezt a kérdést magamban tartottam, mert nem vagyok valami bőbeszédű, és ez persze nem tett jót az egészségemnek. Nagyon depressziós lettem, nem is jártam iskolába. Üresnek éreztem magam, úgy éreztem, nincs értelme az egésznek, mozdulni sem tudtam, annyi energiám sem volt. Abbahagytam az evést, majdnem éhen haltam. Egy csomó orvos meglátogatott, mondták, hogy egyek, különben meg fogok halni. Aztán elvittek kórházba, ahol bogyókat adtak, antidepresszánsokat, és megállt a súlyvesztésem. Egyre többet és többet ettem, lassan ment, de megcsináltam. Igazság szerint nem sok mindenre emlékszem ebből a korszakból. Úgy rémlik, nagyon sötét volt. Otthon a szüleim vigyáztak rám, közben beszélgetni kezdtünk, és én elmondtam, mi aggaszt: a környezetszennyezés, a klímahelyzet. És ez jó volt, csökkent a rajtam lévő nyomás. Ők erre azt mondták, hogy minden rendben lesz. Ez nem segített, persze, de mégis jó volt legalább beszélgetni. Én viszont csak erről voltam hajlandó beszélni, fotókat mutogattam, grafikonokat, filmeket, cikkeket, és egy idő után valóban elkezdtek figyelni arra, amit mondok. Ekkor jöttem rá, hogy mégiscsak el tudok érni valamit, tudok változtatni a dolgokon. És ez kihozott a depressziómból is, mert felismertem, hogy ez egy rossz állapot, csak elfecsérlem az életem, és annyi jót is tehetek még. Azóta is erre törekszem.”

 

Hogyan kezdte el az iskolasztrájkot?

„Évekig olvastam a témában, és egyre frusztráltabb lettem, mert semmi sem történt. Korábban azt hittem, a tudósok és a politikusok kézben tartják a dolgokat, de rájöttem, hogy semmit sem tartanak kézben, arról sincs fogalmuk, hogy mi történik. Sok emberel találkoztam, akik új projekteket indítottak el, pl. bioüzemanyag, meg olyan technológiák, amelyek majd megmentenek minket. Ez megnyugtató volt, azt sugallta, hogy minden rendben van. Aztán rájöttem, hogy amíg ezek a találmányok a kísérleti fázisból eljutnak a megvalósulásig, addig kifutunk a párizsi egyezményben meghatározott időből. Nagyon meglepett, hogy teljes hitünket olyan találmányokba fektettük, amelyek valójában nem is léteznek. Ez azt jelenti, hogy nagy a baj, és a technológia nem fog megmenteni minket. Később írtam egy tiltakozást, ez megjelent egy svéd újságban, ezután néhányan megkerestek, egy vegyes életkorú emberekből álló csoport is, akik tenni akartak valamit a klímaváltozás ellen. Volt néhány telefonos konferencia, új ötletekkel álltunk elő, mivel lehetne felhívni a figyelmet a klímakrízisre. Valakinek volt egy tétova ötlete, hogy a parklandi diáktüntetők mintájára iskolasztrájkot kellene tartani, ők a fegyverviselés korlátoszása miatt tüntettek Amerikában, nekem ez nagyon megtetszett, és ezt az ötletet fejlesztettem tovább. Felfestettem a jelmondatot a táblára, a szórólapokra leírtam néhány tényt, amit szerintem mindenkinek tudni kellene. Elbicajoztam a parlamenthez, és leültem mellette. Első nap egyedül üldögéltem fél kilenctől délután háromig, ez megegyezik a suliban töltött idővel. Másnap elkezdtek csatlakozni hozzám mások is. Attól kezdve mindig van velem valaki. Nem érdekel, hogy amit csinálok, vagyis csinálunk, az reménykeltő-e vagy sem. Meg kell tennünk mindenképp. Még ha nincs is remény, ha minden reménytelen, akkor is meg kell tennünk, amit csak lehet. Nem lettem derűlátóbb azóta, mióta elkezdtük. A széndioxid-kibocsátás továbbra is nő, és csak ez számít. Erre kellene összpontosítanunk. Semmi másról nem kéne beszélnünk. Persze, hogy nehéz a klímakrízissel szembesülni, de ez nem lehet kifogás arra, hogy miért nem teszünk semmit. Még ha nincs is remény, minden tőlünk telhetőt meg kell tenni, hogy megállítsuk.”

 

Miért csatlakozott hozzá olyan sok fiatal?

„Mert nekünk kell majd szembenéznünk a klímaváltozással. Sok gyerek megérti, sokkal jobban, mint mások, hogy a mi jövőnk a tét. És a fiataloknak van egy természetes „tehetsége” a lázadásra, ami az olyan szituációkban, mint amilyenben most vagyunk, nagyon hasznos. De mi csak gyerekek vagyunk, nekünk nem kéne ezt csinálnunk. A felnőtteknek kéne felelősséget vállalniuk, csak ők eltolják maguktól a kérdést, úgyhogy tulajdonképpen ők kényszerítenek minket rá. De amióta tudjuk, mi a kockázat, a mi jövőnk forog veszélyben, tudjuk, hogy folytatnunk kell. Ha a politikusok nem tesznek valami azonnal, ők lesznek a történelem legnagyobb gazemberei. És még mindig nem csináltak semmit! Elkeseredetten próbálnak témát váltani, ha az iskolasztrájk szóba kerül. Tudják, hogy nem nyerhetik meg a vitát, hiszen még egy szalmaszálat sem tettek keresztbe. Nagyon-nagyon nemzetköziek lettünk, gyerekek százezrei iskolasztrájkolnak, kimondva, hogy ezt nem fogadjuk el többé. Szerintem ez még csak a kezdet. A változás itt van előttünk, és az emberek kiállnak a jövőjükért. A legaggasztóbb a klímakrízisben az, hogy elérjük azt a pontot, ahonnan már nincs visszaút. Lehet, hogy már túl is haladtunk ezen a ponton, lehet, hogy nem, de ha egyszer átbillenünk rajta, egy visszafordíthatatlan láncreakció indul be, és akkor az emberiség már nem tudja befolyásolni az eseményeket. Ez nagyon ijesztő, mert nem tudunk kitalálni valami kütyüt, ami majd kiszippantja a széndioxidot a levegőből.”

 

Ha tehetné, választana-e másik életet?

„Semmit nem akarok megváltoztatni magamon. Ez vagyok én. Ha olyan lennék, mint a többség, akkor megpróbáltam volna tető alá hozni egy szervezetet. De én nem tudok ilyet. Nem jövök ki valami jól az emberekkel, ezért egymagam kezdtem el. Amikor belekezdtem, számítottam rá, hogy ha nagy hatást vált ki, akkor hatalmasra nő a gyűlölet. De ez jó jel, szerintem azt jelenti, hogy fenyegetést jelentük. Ez azt, jelenti, hogy valami megváltozott a vita menetében, és mi változtattuk meg. Nagyon érdekes időben élünk, valami történni fog. Közel a változás, de hogy láthassuk, nekünk is meg kell változnunk. A világot én fekete-fehéren látom az Asperger-szindrómám miatt. Mindenki azt mondja, így nem lehet, szerintem meg de. Vagy tovább él a civilizációnk, vagy nem – ez fekete-fehér. Remélem, öt év múlva már nem lesz téma a klímaváltozás, mert ez azt jelentené: minden oké. Persze téma lesz, mert már most látjuk a következményeit, és öt év múlva még jobban fogjuk látni.”

 

Sokan vádolják azzal, hogy valakik manipulálják, hogy csak egy báb

„Ez vicces, mert hiszen tizenhat évesen az ember már majdnem teljesen felnőtt, és képes önállóan gondolkodni. Másrészt viszont nagyon szomorú, mert ha én rámutatok a tűzre, és azt kiáltom, tűz van, csinálnunk kell valamit, akkor nem rám kellene fókuszálniuk, hanem a tűzre. Én csak a mindenki által elérhető tudományos tényeket kommunikálom, nem látom, hogy bármiféle közöm lenne bármilyen ideológiához. El kell mondanunk az igazságot, és mindegy, mennyire figyelemfelkeltő vagy sem, igaznak kell lennie. Nem válogathatunk a tények között, csak mert nem akarjuk felidegesíteni az embereket. A maga valóságában kell megismertetnünk az emberekkel. Mi a másik út? Ringassuk az embereket hamis illúziókba?”

 

Azért ő is csak egy tinédzser…

„Ha nincs benned életöröm és boldogság, akkor nincs semmid. Akkor is tudnod kell nevetni, amikor a helyzet olyan rossz, mint most. Hiszen végül is mi csak tinédzserek vagyunk, olyanok, mint bárki más, csak éppen „ezt” csináljuk, és klímaaktivisták vagyunk.”

 

(A cikk részleteket tartalmaz a The Guardian, a SwissInfo, a Dazed, a Sky News és a Rolling Stone írásaiból és videóiból.)

 

 

A cikk a Líra Könyvklub Magazin 2019/5-ös számában jelent meg.

A fejléckép forrása


vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789631366051
Megjelenés: 2019-09-09
méret: 183 mm x 124 mm
Ez is érdekelhet:

SZERINTETEK
2018-03-26 01:25:27

Lana Millan: Raziel – Egy angyal az élet küszöbén

Tovább
HÍREK
2019-04-02 15:21:19

Jönnek!!! – Áprilisi szépirodalom

Tovább
MINDENNAPI
2019-10-09 12:02:20

„Vigyázni kell, mert az emlékezet a börtönünkké is válhat”

Tovább

„Amikor rólam írnak, muszáj a klímakrízisről is írniuk, és az jó!”

Honlapunk cookie-kat használ az Ön számára elérhető szolgáltatások és beállítások biztosításához, valamint honlapunk látogatottságának figyelemmel kíséréséhez.
Az oldal használatával Ön beleegyezik a cookie-k használatába. A cookie-k kezeléséről IDE kattintva tájékozódhat. Értem