„Hallgatni a legfontosabb” – Interjú David Baldaccival

Mi volt az a pont, amikor azt érezted, hogy az írás a te utad?

Már gyerekkoromban is a történetmesélés volt számomra fontos. Szerettem mesélni. Aztán amikor általános iskolás voltam, édesanyámtól kaptam egy üres füzetet, amibe elkezdtem leírni a történeteimet. Soha nem gondoltam akkor arra, hogy majd író válik belőlem. Amikor főiskolásra mentem, elkezdtem a novellák írására koncentrálni. Imádtam rövid, velős sztorikat olvasni, és imádtam megírni őket.

Mennyire volt számodra fontos az írásnál a családod támogatása?

Nagyon támogatók voltak. Csak nagyon kevés ember tudta a környezetemben, hogy írok: a szüleim, a testvéreim és a feleségem. Még a kollégák sem tudták. Nagyon személyes dolog volt ez számomra.  A feleségem roppant együttműködő volt, több munkát vállalt, csak hogy tudjak írni éjjel, kora reggel és hétvégenként. A szüleim mindhárom gyerekükben mélyen elültették az olvasás szeretetét, minden hétvégén könyvtárba jártunk és rengeteg könyvet kölcsönöztünk. Számomra ez egy csoda volt. Anélkül, hogy elhagytam volna a szülővárosomat, a világ új részeit fedezhettem fel a könyvek által. Lenyűgözött ez, és a nyelv hatalma. Azt hiszem ez az, ami elindított bennem valamit.

A korábbi ügyvédi munkád mennyire segítette elő az írói munkádat – arra gondolok, hogy nagyon sok emberrel találkoztál, akik a rossz oldalon álltak?

Segített, hogy felépítsem a saját világomat. Bizonyos fokig optimista és pozitív vagyok, más részről pedig nagyon realista, és nem vagyok naiv, látom, hogyan működik a világ. Ügyvédként azért kaptam fizetésemet, hogy meggyőzően írjam le a tényeket a másik oldalról, abban a hitben, hogy ez az igazság. Míg a másik oldalon ugyanez történt, remélve, hogy az ellentétes vélemények meggyőzik a bírót és az esküdtszéket. Ügyvédként is meg kellett tartanom a főbb pontokat és megismernem a legapróbb részleteket.

Mi a hasonlóság a hajdani ügyvédi munkád és a mostani írói lét között?

Amikor ügyvéd voltam, ugyanezt csináltam, mint most. Mindent tudtam a tanúkról, mielőtt találkoztam volna velük. Ugyanaz a megközelítés mindkettőnél az ügyvédi és az írói pálya között. Alapos háttérkutatást végzek. Addig folytatom az interjúztatást, amíg meg nem kapom azt, amit akarok. Hallgatni a legfontosabb, amit sajnos manapság nagyon alulértékelnek. Az emberek nem hallgatják eleget a másikat. Sokat olvasok, utazom és mindig hallgatok.

Évente két regényed jelenik meg, az egyik tavasszal, a másik ősszel. Valamint egy YA regény is minden évben. Ja és van egy tévésorozatod is. Nem sok ez így?

Ha mondhatok ilyet, elég nagy a teherbírásom. Imádok írni. Egy regény befejezésénél képes vagyok akár 15 órát is írással tölteni. Minden szabad percemben végiggondolom a következő történet körvonalait. Tudom, hogy az időbeosztásom egy kissé őrült, de 5-6 évvel ezelőtt volt egy könyvötletem, amit nagyon gyorsan meg is írtam. Az évi két könyv számomra abszolút kivitelezhető. Úgy érzem, hogy mindig üldöz egy újabb történet. Másokkal ellentétben, azt hiszem, nincs szükségem arra, hogy pisztolyt tartsanak a fejemhez, ahhoz hogy írjak. Ez az, amit szeretek csinálni. Valamikor az éjszaka közepén jön az inspiráció. Azt érzem, hogy muszáj felkelnem és dolgoznom. Számomra ez az azonnaliság szikrája, ami végig fogva tart. Nyaralás alatt is írok. Egy évtizedet az életemből napi 12 óra munkával töltöttem, amit őszintén szólva nem igazán élveztem. Tudom, hogy borzasztó közhelyesen hangzik, de szerettem volna olyat dolgot csinálni, amiben örömömet lelem, és még fizetnek is érte.

Több különböző karakterrel dolgozol – John Puller, Will Robie vagy Amos Decker. Nem nehéz ezeket továbbszőni, úgy értem nem lenne egyszerűbb egy kidolgozott karakterrel dolgoznod?

Olyan ez, mint a televíziós sorozatok, amikor minden héten új epizóddal találkozol és el tudod különíteni a különböző karaktereket, végig tudod követni a fejlődésüket az évadokon keresztül. Ugyanez a helyzet a könyvvel is. Minden könyvben 500 oldalon keresztül fejlődnek a karaktereim. Az idő múlásával mindenki egy kicsit személyesebbé, elmélyültebbé válik. Az olvasóknak üzenem, hogy mindegyik regényem ettől függetlenül önállóan is megállja a helyét.

Melyik könyvedet szereted a legjobban? Egyáltalán lehet-e választani közülük?

Évekkel ezelőtt írtam egy könyvet Wish You Well címmel, ami nem thriller volt, hanem egy családregény nagyon személyes kötődéssel. A történet fikció volt, de arról szólt, ahogy az anyám családja felnőtt. Ha választanom kellene, akkor ezt írtam a legszívesebben.

Ha már megemlítetted a Wish You Wellt. Így hívják az alapítványodat,  amely az általános humanitárius segítségnyújtás mellett nagy hangsúlyt fektet az olvasás népszerűsítésére. Melyik akcióra vagy a legbüszkébb?

Azokra a programokra vagyunk a legbüszkébbek, amelyek egész családoknak segítenek. Azt szeretnénk, hogy mind a szülők, mind a gyerekek szövegértése javuljon, lehetővé téve számukra, hogy megvalósítsák az álmaikat.

Mit tanácsolnál a fiatal Baldaccinak, ha visszamehetnél az időben?

Hogy mit tanácsolnék fiatal önmagamnak? Ragaszkodjon mindehhez, még akkor is, ha egy ideig éhezni fog íróként. Ne menjen jogi iskolába, inkább iratkozzon be egy kreatív írás kurzusra. És mindenekelőtt: higgyen magában!

D.Á.

Az interjú eredetileg a Könyvklub 2018/4-es számában jelent meg.