„Ha valaki másképp olvassa, ugyanúgy igaza van, mint ahogy talán nekem is” – Fried Istvánnal Márai Sándorról beszélgettünk

Mire számíthatnak az olvasók, ha a Márai Sándor – A huszadik század koronatanúja című könyvet kézbe veszik? Irodalomtörténeti munkára, regényes életrajzra? Hova kerültek a hangsúlyok írás közben?

Regényes életrajzról szó sincs, mert még nincs itt az ideje, hogy Márairól egy alapos életrajz készüljön. Egyszerűen nem tudunk elég apró részletet ahhoz, hogy egy ilyen könyv elkészüljön. Ez a munka mégsem tisztán tudományos mű, hiszen hiányoznak a lábjegyzetek, és néhány olyan irodalomelméleti információt is elhagytam, ami szintén beletartozna a tudományos munkába.

Megpróbáltam olvasmányos pályaképet felrajzolni. Kijelölni a Márai életmű bizonyos csomópontjait: hogyan olvasott, hogyan írt, és felvázolni azt, hogy az élete milyen viszonyban van a műveivel. Illetve az utolsó fejezetben arról számolok be, hogy az első kiadás óta mi minden történt Márai körül.

A 2007-es kiadáshoz képest csak ezzel az egy fejezettel bővült a kötet?

Egyrészt kimaradt az első két rövidebb rész, melyben Márai idézetek vannak és egy grafológus leírása, továbbá a végéről is elhagytam részeket.  Ugyanakkor eszközöltem számos helyesbítést, stilisztikai javítást. De valóban a leglényegesebb a már említett utolsó fejezet. Reagál az elsőkre, azokat kiegészíti, ugyanakkor bizonyos távlatot is nyit. Sőt, az utolsó oldalakon egy el nem készült Márai műről írok (szerk.: Fried István az Egy polgár vallomásai elveszett folytatására, a Hajónaplóra céloz, melynek vélhető történetét a Márai olvasók képesek/tudják kihámozni a Naplók sorai közül). Ennek a lényege, hogy tulajdonképpen az olvasó feladata az, hogy összeállítsa ezt a művet...

Fried István portréja

Milyen forrásokból, dokumentumokból dolgozott?

Elsősorban Márai saját állításaira, a róla szóló kritikákra, valamint a saját kutatásaimra hagyatkoztam. De felhasználtam kéziratokat, eddig ismeretlen vagy kevésbé ismert dokumentumokat. Továbbá pedig ott vannak a feltételezéseim, amelyek részben alkotáslélektaniak – mi késztette bizonyos állásfoglalásokra? –, amelyek bizonyos mértékben a műveket próbálják továbbgondolni. Arról van szó, hogy én hogyan olvasom, és én milyen értelmezéseket adok. Nem zárom le, hanem ajánlatot teszek arra, hogy Márait hogyan olvassák. Ha valaki másképp olvassa, ugyanúgy igaza van, mint ahogy talán nekem is.

Bukkant-e olyan történetre, anekdotára amit azelőtt nem ismert?

Elég sok Márai anekdotát tudok, mert a véletlen úgy hozta, hogy voltam egy társaságban, sajnos nem Márai Sándorral – hiszen tizennégy éves voltam, amikor ő emigrált –, hanem az öccsével, Gáborral. Ő mesélt bizonyos családi dolgokról, azonkívül a húgának a fiát, Jáky Jánost is ismertem. Ő is számtalan családi anekdotát közvetített. Ezek természetesen nem kerültek bele a könyvbe, mert ez egészen más műfaj. Egy regényes életrajzban helye van Márai jó mondásainak, itt azonban én jobbára műveire hagyatkoztam.

A könyv mennyiben árnyalja, módosíthatja a Márairól a köztudatban élő képet?

Erre azért nehéz válaszolni, mert Márairól több, egymástól nagyon is különböző kép alakult ki. Könyvek jelentek meg róla, melyek mintha nem ugyanarról a szerzőről szólnának, és ez így helyes, mert Márainak annyi arca van, ahányféleképpen olvassák.

A 2007-es kiadás a maga idejében újdonságot jelentett, hiszen azt, hogy miként élt, olvasott, a művek alapján érzékeltettem. A jelen kiadásban ezekhez képest van némi hangsúlyeltolódás, és az, amire azóta rájöttem. Az utolsó részben például naplójegyzetek alapján rekonstruálom a viszonyát a Szabad Európa Rádióhoz. Hogyan került be? Miket csinált? Miért volt elégedetlen? Miért volt elégedett? Hogyan alakított ki műfajt?

De vettem át korábbi tanulmányköteteimből is. Például azt, hogy Márainak a lélekelemzésről mi volt a véleménye, vagy hogy miért Calibannak, Shakespeare egyik legellentmondásosabb figurájának a nevét használta álnévként, ami semmiképpen nem egyeztethető össze a polgári író portréjával (szerk.: Caliban A vihar félig ember, félig állat figurája.)

Márai legismertebb és legtöbbet emlegetett könyve A gyertyák csonkig égnek. Tudunk arról valamit, hogy ő mely munkáját tartotta a főművének?

A trilógiáját (szerk.: A Garrenek műve 1–3.), a Zendülőket, A féltékenyeket meg a Sértődötteket tartotta a legtöbbre. Élete végén jelentősen meghúzva A Garrenek műve címen foglalta össze. A gyertyák csonkig égnekről két vélemény van, az egyik azt mondja, hogy kultúrgiccs, a másik pedig – és én is ezek közé tartozom – azt mondja, hogy remekmű. Én ezt különböző tanulmányaimban, legutóbb egy angol nyelvű munkámban megindokoltam, hogy miért.

Ő maga a regénnyel kapcsolatban inkább arról beszélt, hogy ebben az időszakban kialakult egy bizonyos „Márai modor”, amit az olvasók elvártak. Kézbe vették ezt a regényt, vagy a Vendégjáték Bolzanóbant, később A nővért, és elvárták, hogy ez a bizonyos Márai dallam megszólaljon. Ő erre rájött, és van egy anekdota, amit megírt az Európa elrablása című útirajzában: Beszélek egy fiatal íróval, aki elmondja, hogy nagyon hatottam rá. Sajnos, önmagamra is hatottam.

Az utóbbi években sorra jelentek meg kiadatlan Márai kötetek, illetve könyveinek cenzúrázatlan változatai, mit gondol, van még olyan mű, amit eddig nem, vagy csak csonkított formájában ismer a nagyközönség. Azaz: számíthatunk még kiadatlan művek megjelenésére?

Ezt a Petőfi Irodalmi Múzeumban kellene megkérdeznie (nevet).

Egy biztos, ami dokumentum volt az egykori lakásában a Mikó utcában, abból semmi nem maradt fönn. Az épületet bombatalálat érte, és ami ott volt, az elveszett. Meglepetésekre persze mindig számíthatunk. Van például egy színdarabja, ami csak németül maradt fönn. Mivel rengeteget költözött, elképzelhető, hogy valahol mégis előbukkan valami. Például tudjuk a naplóiból, hogy Szabad Európa Rádióban előadták A kassai polgárokat. Valószínűleg a Szabad Európa iratai között megvan ennek a hangjáték változata. Vagy a német televízió előadta A gyertyák csonkig égneknek a televízióra átírt változatát. Lehet, hogy valamikor előkerül ennek is a szövegkönyve. Aztán ott van az az öt év, amíg Párizsban élt, és csak egy vagy két írása jelent meg francia sajtóban. Elképzelhetetlennek tartom, hogy ne lenne még. De óriási munka lenne a két világháború közti teljes francia sajtót átnézni. Tehát ki tudja…

Hományi Péter