„Gondolatban elmenekültem onnan”

„Poputcsik vagyok”, vagyis útitárs – mondja Szindbád 1956 őszén a nyárligeti városi tűzoltóparancsnoknak. Meddig kíséri a történelmet Szindbád? A két korábbi regényben végigvonul vele az olvasó a Horthy-rendszeren, a szibériai időszakon, ebben az új könyvben pedig az ötvenes éveken.

A poputcsik nem annyira a történelemmel való együttlétezésre, hanem inkább valami eszme vagy párt (kényszerű) elfogadására utal. „Szimpatizáns”, mondták az ilyenekre nálunk az ötvenes években. A lektűr krimikre jellemző, hogy a főszereplő, a detektív életkora nem változik. Maigret felügyelő 1931-ben születik meg regényalakként. Ekkor úgy ötvenéves. Utolsó története 1972-ben íródik és játszódik, és ő még mindig ötvenéves. Én azonban szépirodalmi, realista detektívtörténeteket írok, az én nyomozóm tehát öregszik. Ebből következően korlátozott idő áll rendelkezésére. Az 1989-es rendszerváltáskor 89 éves lenne. Ezt valószínűleg még megéri.

Szinte minden szereplő sorsát meghatározza a múlt: a háború okozta traumák, a veszteségek és a szenvedések, vagy éppen az elkövetett bűnök, a túlkapások. Mintha egyedül Szindbád, a detektív lenne állandó, az ő jelleme maradna stabil, változatlan, a történelmi kényszerektől független.

Úgy vélem, a detektív sem marad makulátlanul tiszta. 1944 tavaszán nem lett belőle ellenálló. És az ötvenes években a rendőrség tagjaként sem lehetett kimaradni minden „kétes” dologból. Ugyanakkor minden erkölcsi botlásának tudatában van, és fájdalommal éli meg azokat. Ezzel mégis kiválik a sokaságból. Ami a traumákat illeti, kettő van, amit nem tudunk feldolgozni. Az első világháború Trianonnal, és a második világháború a holokauszttal. Én sem tudok mit kezdeni ezekkel. Mindannyiunk életét megkeserítik. Ott vannak árnyékként gondolataink, érzéseink és tetteink mögött, mint például a biztosan elkövetkező halál tudata. Egymás elleni harcunk is részben ezek számlájára írható.

Nyárliget és a bokortanyák lakói emlegetik az ötvenes évek politikusait, hivatkoznak arra, mi történik a fővárosban, de nem maguk az események a hangsúlyosak, hanem ahogy a vidéki városra és környékére hatnak.

Más a nagypolitika, és más az egyéni élet, sors. Gazdaságilag stabil, demokratikus államokban a nagytörténelem nem nehezedik rá az egyénre, nem irányítja a gondolatait, mindennapjait. Ez az ötvenes évek Magyarországára természetesen nem volt igaz. De még ekkor is éltek olyanok, akik a maguk kis közösségében, a családban megteremtették a harmóniát. Ahogy pedig az emberek értékelik az egyes ideológiákat, ahogy egyes politikusok megszólalásait interpretálják, ahogy az ország jövőjét elképzelik, az külön tudományág tárgya lehetne. Ellentmondások, képtelenségek, sületlenségek, vallási rajongás, halálfélelem, nemi vágyakozás keveredik az egyén politikához való viszonyába.

Aprólékosan kidolgozott részletek, pontosan megrajzolt Nyárliget: alapos kutatómunka sejlik a céltudatosan szőtt történetek mögött. A történeti forrásokon kívül kutatott magántörténetek után is?

Nagyszerű helytörténeti kiadványai vannak a nyíregyházi levéltárnak és a nyíregyházi Jósa András Múzeumnak. Imádom bújni a korabeli lapokat is. És a történelem körbeveszi az embert. Ha megyek egy utcán, minden háznak külön története van, csak meg kell találni. Fontosak a pletykák, a legendák is: olyan környezetben nőttem fel, ahol egyfolytában a múltat mesélték. És ez most is bennem van.

Hogyan indul egy képzeletbeli város megteremtése egy nagyon is konkrét korszakban?

Tizenévesen, a nyíregyházi Kossuth Gimnázium diákjaként ültem matematika- meg fizikaórán, és semmit nem értettem a tananyagból. Görcsöltem amiatt, hogy fogok én ezekből átmenni, s hogy miért nem tudok inkább irodalommal, történelemmel, nyelvekkel, vagyis azzal foglalkozni, amihez értek, amihez kedvem és tehetségem van. Gondolatban elmenekültem onnan, és izgalmas történeteket találtam ki, melyeknek én voltam a főszereplője. Volt ezekben minden, szerelem, háború, üldözés, világjárás, és filmként képzeltem el őket. Természeti és teremtett környezettel. Akkor izgalmas egy képzeletbeli történet, ha valószerű. Aztán idővel elkezdtem leírni a kitalált történeteimet. Mindazzal a sok kellékkel, ami megadja a hangulatukat.

Az előző két Szindbád-kötet kapcsán elmondta, megírták, hogy a krimi, a bűntény és a nyomozás apropó a korabeli társadalom ábrázolására. Miért ezt a zsánert választotta?

Nem szándékosan. 2008-ban ezeknek a történeteknek köszönhettem, hogy végre folyamatos publikálási lehetőséghez jutottam neves irodalmi folyóiratokban. Ennek következménye lett az első Szindbád-könyv. Ha például 2008-ban egy tudományos-fantasztikus történetemet, történetfolyamomat kapják fel a lapok, most talán sci-fi könyveket írnék. De valószínűleg mindennek úgy kellett történnie, ahogy történt. Nem vagyok biztos a Gondviselés létezésében, de nem is zárom ki. Talán az intézte így a dolgokat.

Én regényként olvastam a könyvet. Hogy tekint rá a szerző? Inkább regénynek vagy novellafüzérnek tartja?

Inkább regénynek. S mivel önállóan is élnek bizonyos részek: novellaregénynek. Viszont Fenyicska és Matyusa, a sorozatgyilkos, a Jósa András utcai társaság vagy a kétférjű nő története átível az egész könyvön. Ezek a visszatérő elemek is regényszerűvé teszik. Már a harmadik kötet, melyben ezt a formát használom, s talán elérkeztem ennek a határához. Egyre több a rész, egyre szerteágazóbb a történet, egyre hosszabb a könyv. A mostani majdnem 900 oldal. Lehet, hogy a következő Szindbád-könyv más szerkezetű lesz.

A könyvben azt jósolják, hogy Szindbád megyei rendőrfőkapitány lesz, vagy inkább belügyminiszter. Már szövi is tovább a cselekményt? Vagy hagyja egy ideig pihenni a híres nyárligeti detektívet?

Szövöm tovább. Sok érdekes helye van a világnak, ahol a detektív még nem járt. De nem biztos, hogy a következő könyvem a negyedik Szindbád-kötet lesz. 2014-ben jelent meg a Száraz évszak címet viselő művem, mely páros novellákat, saját meghatározásommal „duovellákat” tartalmaz. Kicsit háttérbe szorult a Szindbád-könyvek mögött, pedig igazán izgalmasnak érzem ezt a kísérletet, és jól szórakoztak, akik olvasták. Folytatni szeretném ezt a kötetet, ezúttal hármas történetek, „triovellák” formájában.

Bödő Anita

Az interjú eredetileg a Magvető Magazin 2017. nyári számában jelent meg.