„Én sem egy tündérmesében cseperedtem” – Interjú Ozsgyáni Mihállyal

Mi történik, amikor egy családban a férfiak csak az erőszak nyelvét beszélik, meddig tűrik a nők a gyerekek a bántalmazást. Miképp léphet ki egy ilyen világból valaki. Ozsgyáni Mihály A fátylam kicsit oldalra billent című regénye többek közt ezekre a kérdésekre keresi a választ. A közismert színművésszel 2017-ben megjelent könyve kapcsán beszélgettünk.

Lassan egy éve jelent meg első regényed, A fátylam kicsit oldalra billent. Hogy látod, milyen volt a fogadtatása? Elégedett szerző vagy?
Nem tudom, mert nincs benne tapasztalatom, mihez képest lehetnék elégedett. Vagy elégedetlen. Korábban soha nem írtam még. Persze értem a kérdést, de igazából ezt tényleg nem latolgatom. Ha valaki elolvassa a regényt, nagyon örülök, jó érzés.

Bár a könyvben nem nevezed meg, felismerhető szülővárosod, Cegléd, és akik ismerik ezt a világot, könnyen olvashatják kulcsregényként, hisz csábító a gondolat, hogy a főszereplő Szöcskét veled azonosítsuk. Szándékosan hagytál nyomokat az olvasónak?
Nem hagytam benne szándékos nyomokat. Ha egyes szám első személyben valaki leír bármit, jelen esetben egy család történetét, azt a környezete automatikusan hozzá fogja kapcsolni. Ahhoz a városhoz, utcához, ahonnan őt ismerik. A legtöbb helyszín nem Cegléden játszódott a fejemben, miközben írtam. Minden kisvárosban van Fő tér, bank, akkoriban takarékpénztár, iskola. Az utcanevet – Puskaporos utca – például szándékosan hagytam meg eredeti nevén, mert rímel ennek a famíliának az életvitelére. Innentől pedig akárhogy hadakoznék is ellene, úgyis mindenki azt gondolja: ez a történet Cegléden játszódik. A nevekkel szintén így voltam. Szöcske sem én vagyok egy az egyben. Ugyanakkor meg mégis, mert én mesélek. Rajtam szűrődik át a történet. De a valóságban is létező karakterek nem úgy néztek ki a képzeletemben, mint igazából. Nyilván vannak vonások, amelyek megmaradtak, csakhogy más figurák születtek belőlük, sok esetben teljesen más sorsokkal. De tetszettek az eredeti nevek. Az Erzsit sokáig meg akartam változtatni, hogy ne legyen az eredeti. De akkor is mindenki azt hitte volna, hogy ő az igazi nagyanyám, ha Klotildnak nevezem. És annyira passzolt ez a név, hogy Erzsi, arra a nőre, aki a regényben az Erzsi nagyanyám, hogy úgy hagytam. Egy csomó történetbéli rokon például nem is létezik. Máshonnan ellesett figurák, helyzetek az én közegembe helyezve, amely viszont – az agresszió milyenségét illetően – valóban az én akkori közegem.

 



Érzékeny témákat érint a könyv. Leghangsúlyosabb a családon belüli erőszak, de szó esik olyan szereplőről is, akit agyondolgoztatnak, sufniba zárják. Mit gondolsz, segíthet, erőt adhat ez a történet azoknak az olvasóknak, akik – mint Szöcske – egy ilyen családban cseperedtek fel? Mit gondolsz, hogyan lehet egy ilyen gyermekkort feldolgozni? Miképp lehet boldogulni, a szó legszorosabb értelmében ezek után?
Nagyon sokan élnek ilyen, és ehhez hasonló közegben. Vagy akár még rosszabban. És valóban, én sem egy tündérmesében cseperedtem. Hogy hogyan lehet azután boldogulni, feldolgozni dolgokat – gondolom, ez egyénfüggő. A megoldást mindenkinek magának kell megtalálnia. Arról pedig, hogy ebből mennyi az én életem, és azt hogyan dolgoztam fel, nem szeretnék beszélni. Erőt persze adhat, amikor az ember rádöbben, más is megélt hasonlót, vagy másnak sem könnyű, vagy adott esetben még nehezebb is, mint nekem. És itt nem a kárörömre gondolok.

Mit gondolsz, honnan merítette az erőt Szöcske ahhoz, hogy maga mögött hagyja a bántalmazóit?
A szeretetből, amit az anyjától kapott, amennyiben Szöcskének azt a felét vesszük, aki én vagyok. De hogy mit hagyott maga mögött, és mit nem, azt még nem tudja.
 
Nagyon sötét és borzalmas világot mutatsz be, mégis van benne humor. Csak a nevetés oldhatja a cselekmény tragikumát?
A nevetés mindenképpen old. Bennem legalábbis, ha befogadó vagyok, mindenképp. De rám például a tragédia is tud „feloldólag” hatni. Valamiért napi szinten többször megtalálnak a leglehetetlenebb, legvadabb helyzetek a hétköznapokban. Olyanok, amelyek mással talán nem fordulnak elő. És bárhol. Boltban, moziban, az utcán. A barátaim tudják. Olyan dolgok, amiket ha aztán elmesélsz, senki nem hiszi el. Azt hiszik, túlzol. Valamiért vonzom ezeket. Másfelől a múltbéli, akár tragikus dolgokra visszatekintve, meg kicsit más szemszögből megvizsgálva őket – és most sem én találom fel a spanyolviaszt –, rettenetesen komikusak, szórakoztatóak is tudnak lenni.  Sajnos, vagy nem sajnos.

Miért döntöttél a magánkiadás mellett?
Nem én döntöttem mellette. Segítséget kaptam.

Volt-e valaki, aki külső szemmel ránézett a szövegre, és segített a szerkesztésében?
Amikor megjelenésről még szó sem volt, már akkor nagyon sokan olvasták el kéziratban. Szinte félkész állapotában. Ezekből jöttek az első pozitív visszajelzések, hogy meg kellene jelentetni. Olyan emberek is mondták, akiket addig is tiszteltem és nagyra tartottam, de a regény előtt nem ismertük egymást személyesen. Ennek hatására indultam el vele. Klasszikus értelemben vett szerkesztő nem dolgozott az íráson. Szarka János rendezőbarátomat kértem meg, vele végeztük ezt a részét. Jánossal régóta jó barátságban és munkakapcsolatban vagyok. Nagyon szeretem a látásmódját, a gondolatait. A korrektúrában pedig Árpásy Ágnes és Mészáros Ágnes voltak a segítségemre. És a könyvbemutató létrejöttében a Rózsavölgyi Szalon – ahol játszom is évek óta –, személyesen Zimányi Zsófia, Karácsony Ágnes, Makai Margit, Pogány Judit, Udvaros Dorottya, Sipos Vera, Koltai Lajos és Bacsa Bence nyújtottak hatalmas segítséget. És még nagyon sokan, akiket most nem tudok felsorolni.

 

Náray Erika és Ozsgyáni Mihály az Amazonok - Három év múlva c. előadáson



Mindenben hallgattál Szarka Jánosra? Vagy volt olyan, amiben nem fogadtad meg a tanácsát?
Általában egyetértettünk. Persze nem az volt a célunk, hogy egyetértsünk mindenben. Sőt! Pont azért szeretek vele dolgozni, mert kíméletlenül elmondja a véleményét. Sokat tanultam tőle, ettől függetlenül is. Persze van, hogy hatalmasakat vitázunk. Úgy érzem hozzátettek azok a dolgok, amiket mondott.
 
Senkiből sem lesz egyik napról a másikra író, ha korábbi szövegek nem is, de számtalan elolvasott könyv előzi meg azt, hogy valaki leírjon egy sort. Kíváncsi lennék, hogy milyen korábbi olvasmányélményeid hatottak az írásmódodra. Van-e olyan író, aki nagyon erősen hatott rád, vagy inkább több író több szövege határozza meg az ízlésedet?

Én sem állítom, hogy egyik napról a másikra író lettem, csak azt, hogy egyik napról a másikra megírtam ezt a regényt. De ez tény, mert így történt. Nem mondhatok mást. Nem tudom, hogy egy igazi írónál, hogy megy ez. Eszembe jutott egy sor. A kezdősor. Gondoltam, leírom. Nem tudom, miért gondoltam így. És nem tudtam abbahagyni. Négy hónapig írtam. Írtam reggeltől – estig. Nem tudtam, miért. Illetve azért, mert iszonyatosan jól éreztem közben magam. De még ekkor sem volt a gondolatomban, hogy én most akkor írok egy regényt. Sőt, egyáltalán, az írás sem volt tervbe véve soha. Magam sem értettem. A környezetem pláne nem. A legjobb barátaim azt hitték, megbolondultam. Természetesen sok minden hathatott, vagy hatott is rám. Mint mindenki másra is, aki olvas, színházba, moziba jár. Ezt sem tudom konkrétan megmondani. Az olvasva átélt érzelmek, hatások, és a rengeteg megtanult szöveg és eljátszott figura nyilván mind ott van valahol a fejemben. És keveredik. Az életemmel, a gondolataimmal, a múltammal, a jelenemmel, a változásaimmal, a hallottakkal, a mások életében látottakkal. Gyerekkoromban imádtam játszani. Akkor voltam a legönfeledtebb, amikor játszottam. És egyedüli gyerekként nagyon sokat játszottam egyedül. Persze sokat más gyerekekkel is. És visszanézve az akkori önmagamra, nagyon kreatív voltam. Akaratlanul egy teljesen meseszerű világba kerültem olyankor, bármit is játszottam. És rengeteg – akkor még volt olyan – mesekazettát hallgattam, és édesanyám is sokat mesélt. A legapróbb részletig mindent láttam magam előtt. Ott voltam a történetben. Ahogy felnőttem, elveszítettem ezt az önfeledt érzést. Amit most írás közben mintha visszakapnék. Mindent kizár, ha írhatok, és ugyanúgy ott vagyok benne, mint régen a játékaimban. Ha nem velem történt, akkor is. Ha mindenképpen a folyamatot, vagy a könyv létrejöttét kell definiálnom, akkor – utólag végiggondolva – talán ennyi történt.

A színész Ozsgyáni Mihályt láthatjuk különféle produkciókban, de mi a helyzet az író Ozsgyánival, mivel telt az utóbbi egy éved? Készül valami a műhelyedben? Mikor láthatják az olvasók is?
Vannak ötleteim, leírva is, de hogy miből mi lesz, azt nem tudom. Ezt a regényt sem terveztem.

 

Hományi Péter


Ozsgyáni Mihály

Tovább
Ez is érdekelhet:

HÍREK
2019-06-21 11:17:26

Szeretnél többet olvasni? – 3 tipp, ami segíthet

Tovább
HÍREK
2019-07-02 15:15:13

Borzongás és felfrissülés a hőség közepén – 10 könyvajánlat a nyár közepére

Tovább
HÍREK
2019-07-09 08:55:53

Szerinted, melyik országban olvasnak a legtöbbet az emberek?

Tovább

„Ha egyes szám első személyben valaki leír bármit, jelen esetben egy család történetét, azt a környezete automatikusan hozzá fogja kapcsolni” – Ozsgyáni Mihályt A fátylam kicsit oldalra billent című regénye kapcsán kérdeztük.

Honlapunk cookie-kat használ az Ön számára elérhető szolgáltatások és beállítások biztosításához, valamint honlapunk látogatottságának figyelemmel kíséréséhez.
Az oldal használatával Ön beleegyezik a cookie-k használatába. A cookie-k kezeléséről IDE kattintva tájékozódhat. Értem