„Élet a lovak igézetében” – Interjú Nele Neuhausszal ifjúságiregény-sorozata kapcsán

Neuhaus asszony, Ön detektív történeteket ír felnőtteknek és lovas könyveket a fiatal lányok számára. Mit csinál ilyenkor másként? Mi a különbség íráskor az ifjú korosztálynak szóló könyvek és a krimiolvasóknak szánt művek esetében?

Nagyon nagy különbségek vannak. Ez nemcsak a tartalmat, hanem elsősorban a nyelvet és az írás stílusát érinti. Egy krimihez nagyon sok kutatást kell végeznem, míg a lovaskönyvek esetében nem, hiszen egész életemben lovakkal foglalkoztam. De természetesen azt tudnom kell azért, hogy mi érdekli, mi mozgatja az ifjú korosztályt, hogyan kommunikálnak, és mi az, ami nem működik náluk. Ennek érdekében fiatalokkal gyakran szoktam találkozni, vagy tanácsot kérek az unokahúgomtól, illetve az élettársam lányától.

Az ifjúsági könyvekben egészen másként tudok történetet szőni, mint a krimiknél: sok időm és terem van arra, hogy a karakterek akár egy hosszabb időszakot átfogóan kibontakozzanak. A krimiknél már a szöveg megírása előtt annyira ismernem kell a karaktereimet, hogy a történetben azonnal tudnom kell, kinek milyen szerepet szánok, különben az olvasóim nagyon unatkoznának.

Ifjúsági könyveimet ugyanazzal a műgonddal írom és tervezem, mint a felnőttregényeimet, és egy sok munkával járó, hosszú krimi megírása után mindig örömmel várom, hogy átadjam magam Elena és a Charlotte & Co. világának.

Ön egy lelkes lovas hírében áll, akinek saját lovai is vannak. Mesélne erről?

Jelenleg két Quarter Horse csikóm van: Cody és Sunday. Egy tanyán vannak felnövőben, együtt más csikókkal, rendszeresen látogatjuk őket. Körülbelül két éven belül mindketten lovagolhatóak lesznek, de addig is élvezhetik fiatalságukat. Az én Indymet, aki szintén Quarter Horse volt, eladtam, mert nem volt elég időm rá. De csak néhány településsel arrébb él, és egyébként azt teheti, amit a legjobban szeret: egy karámban tartózkodni a többi lóval vagy szabadon kimenni a terepre.

Eredetileg angol stílusú lovagló vagyok, bár időközben most western módon próbálkozom. Gyerekként műlovagoltam, majd tizenegy éves koromban kezdtem lovagolni. Csakúgy, mint az én Charlotte-om, a családommal közvetlenül a Bad Soden lovarda mellett laktam. Később ismerkedtem meg az első férjemmel, ő egy lelkes hobbi-díjugrató volt, és mindig több lovunk volt, azokat saját magunk is tenyésztettük. A férjem nagyon sikeresen szerepelt a hétvégi lovas versenyeken, mindaddig én vigyáztam a lovakra, gondoztam, edzésben tartottam és teherautóval szállítgattam őket a környéken.

1989-ben vettük Won Da Pie-t, egy pej belga heréltet, aki nagyon temperamentumos és öntörvényű volt. „Wondy” volt az én kedvencem, aki tavaly decemberben, mondába illő módon, 35 éves korában ment a mennybe. Az évek hosszú során összesen mintegy 30 lovunk volt.

A regénysorozat ötödik darabjának borítója.

Önnek és a könyveinek, úgy tűnik, nagyon sok rajongója van. Sok levelet kap az Elena-regény olvasóitól is?

Határozottan sok rajongói e-mailt kapok! A legtöbb levél nagyon szeretetteljesen van megfogalmazva, és meg is próbálok mindegyikre válaszolni, csakúgy, mint a vendégkönyv-bejegyzésekre. Jelenleg a vendégkönyv pont le van zárva, mert túl sok időt vett igénybe válaszolgatnom, amikor írnom kellett volna. De talán majd felrakok egy Gyakran Ismételt Kérdések-oldalt a webhelyemre, a leggyakoribb kérdésekre adott válaszokkal.

Miért hívják Elenát „Elenának”?

Először „Anna és a lovak” címet akartam adni a sorozatnak. De már annyi Anna van az irodalomban, hogy az egykori szerkesztőmnek és nekem valami mást kellett kigondolkodnunk. A többi név az idő haladtával alakult ki. Melike, Elena legjobb barátnője a valóságban is létezik – van egy barátnőm, aki szintén meglovagolta a lovaimat. A neve valójában is Melike. Megkérdeztem tőle, hogy használhatom-e a nevét, és erre azt válaszolta: „Persze, nagy megtiszteltetés és öröm lenne számomra.” És így ő most hősnővé vált.

Ön saját maga is szerepet játszik a könyveiben?

Nem, nem igazán szerepelek a könyveimben. Ami felbukkan az ifjúsági regényeimben, az természetesen olyan élmény, ami valamilyen módon a sajátom – példának okáért a képzeletemben felsejlő Rigó tanya mindig a barátok pónifarmjára hajaz. Mondjuk, egy kicsit elrejtem magam Elena mögé, és ha az ember jól ismer engem, akkor észreveszi a kettőnk közti párhuzamokat.

Forrás: neleneuhaus.de

A profilkép forrása