Egy madár emberi manifesztációja – Cecelia Ahern interjú

Beszélgetés a 89. Ünnepi Könyvhét alkalmából Magyarországra látogató Cecelia Ahernnel.

Óriási fordulatot vett a pályája néhány évvel ezelőtt, amikor, több mint tíz felnőtteknek szóló regény után ifjúsági könyvvel jelentkezett. Ez volt A vétkes, amelynek történetét A tökéletes zárta le. Miért akart ennyi év után tiniknek írni? Nehezebbnek vagy könnyebbnek érezte az ifjúsági műfajt, mint a felnőtteknek írást?

Nem én döntöttem az ifjúsági irodalom mellett, egyszerűen megtalált a történet. Évekig kérdezgették, hogy nem akarok-e fiataloknak írni, de mindig azt válaszoltam, hogy majd, ha lesz hozzá ihletem. Nem az a fajta író vagyok, aki tudatosan hoz a következő könyveiről nagy, általános döntéseket. Inkább követem a megérzéseimet. Tényleg az ihlet segít. Amikor először megjelent a fejemben A vétkes, az akkor még csak egyetlen szereplő, a tizenhét éves Celestine North története volt. Egy fiatal lány szemszögéből elmesélt történet. Ennyi. Tehát nem is ifjúsági könyvet akartam írni, csak ez a perspektíva valahogyan hatással lett az olvasóközönségre is, megváltoztatta a befogadást. A vétkes és A tökéletes nem azért ifjúsági regények, mert ifjúságinak írtam őket, hanem azért, mert akként olvassák.
Szóval, tényleg nagy öröm, hogy új olvasókhoz eljuthattam ezekkel a regényekkel, de az az igazság, hogy ez a sorozat mindenkinek szól, nem csak a tiniknek. Úgy gondolom, hogy akik élvezték a korábbi felnőttregényeimet, A vétkes főhősével ugyanúgy képesek lehetnek azonosulni.  Sőt, talán épp ez a lényeg: semmit nem csináltam másképpen, mint a korábbi regényeim írásakor, csak ezúttal a tini szemszögéből mutatom a sztorit. Nem egyszerűsítettem, nem szépítettem. Lehet, hogy ezért is szeretik. A vétkes és A tökéletes komolyan veszi a fiatalokat. Nagyon.
És ez a történet gyorsabban született, mint bármelyik könyvem korábban. Az első változatot hat hét alatt írtam, abbahagyni se tudtam, amíg a végére nem értem. Lélekből, szívből készült ez a szöveg, ami egyrészt nagyon izgalmas élmény, másrészt meg, azt hiszem, át is jön a szövegen a saját írói szenvedélyem. Ettől lehet az, hogy ez a sorozat sokkal dinamikusabb, robbanékonyabb, mint a többi regényem.

 

Az olvasók legtöbb beszámolója arról szól, hogy mennyire nehezen engedik el a szereplőket az utolsó oldalon. Melyik az a szereplője, akinek a további sorsát a legtöbben szeretnék megismerni? Vagy kicsit másképpen: az összes könyve közül melyikhez térne vissza legszívesebben egy folytatás erejéig?

A tökéletessel, ugye, valójában már meg is tettem egyszer a visszatérését, hiszen az eleve egy folytatás, mert A vétkes lezárása. De tudom, hogy nem erre gondol. Igen, érik bennem az Utóirat: Szeretlek! folytatásának a gondolata, de most még nagyon vegyes érzelmekkel viszonyulok ehhez, nem tudom, jó ötlet lenne-e továbbmesélni azt a történetet.

 

Legfrissebb könyve, a Lantmadár egy imádnivaló ausztrál metaforával dolgozik. Mi inspirálta ennek a regények a megírására, és milyen kutatásokat kellett végezni a szövegfejlesztés előtt?

David Attenborough, illetve az ő egyik dokumentumfilmje inspirált, amelyben szerepelt a fantasztikus lantmadár. Lenyűgözve figyeltem ezt a picike lényt, ahogy saját dombot épít magának az erdő talaján, majd elkezdi utánozni a környezete hangjait, nemcsak a többi madárét, de a mobiltelefonét, autóriasztóét, az exponáló fényképezőgépét, sőt, a fakitermelés gépeinek hangját is. Úgy éreztem, ez annyira különleges, hogy valami többet is jelent önmagánál. Ezért aztán elvittem magammal, emlékként. Aztán meséltem a húgomnak a lantmadárról, megmutattam a filmet is, és rögtön próbáltuk mi is utánozni a hangokat, amiket a madár. Nem annyira ment, persze, de én közben kaptam egy remek ötletet: egy olyan lányról akarok történetet mesélni, aki, mint a lantmadár, bármilyen hangot képes utánozni. Hogyan fogadna el egy ilyen lányt a környezete? Hogyan és miért lehet egyáltalán ilyen képessége valakinek?
Íróilag nagyon komoly kihívás volt a Lantmadár, mert ez a történet a hangokról szól. Nyomtatásban, írásjelekkel jeleníteni meg hangokat, ez nagyon izgalmas dolog. De ami ennél is jobban vonzott a történetben, az az volt, hogy egy madárszerű, a madarakra jellemző tulajdonságokkal bíró emberi szereplővel dolgozhattam. Laura, a főszereplő valójában egy madár emberi manifesztációja.

 

Mi volt az Ön számára lekedvesebb írói tanács, amit valaha kapott?

Az anyukám tanácsolta, hogy az Utóirat: Szeretlek! első pár fejezetét mutassam meg egy ügynöknek. Bátorított, megtettem, és így, persze, neki köszönhetem a karrieremet is.

 

És mi volt a legrosszabb?

Egyszer egy másik író prédikált nekem annak a fontosságáról, hogy mindig legyek jobb másoknál, és hogy elsőnek kell lenni a sikerlistákon. Én meg azt gondoltam, hogy ez a legnagyobb baromság, amit valaha hallottam.

 

Mi a legfontosabb élettanácsa a tinik számára?

Hogy az egész élet tök jó lesz. Még ha most nehéz is elhinni – de végül minden kialakul, kiforrja magát, és jó lesz.

 

Van valami, amiről nagyon szeretne írni, de eddig még nem volt rá alkalma?

Imádom a régivágású krimiket, mint a Gyilkos sorok meg a Columbo. Nagyon szeretnék valami ilyesmit írni, de úgy, hogy beleépíteném a történetbe a saját érzelmi hullámzásomat is.

 

Két könyvéből készült film, az Utóirat: Szeretlek!-ből és az Ahol a szivárvány végetérből, illetve alkotóként jegyzi a kritika által nagyon magasan értékelt Samantha Who? című sorozatot. Kíváncsi vagyok, hogyan változtatta meg az írásmódját a mozi és a tévé. Hogyan változott meg az évek során a mód, ahogy a könyvíráshoz közelít?

Amikor regényt írok, azt regényként írom, nem egy leendő film alapanyagaként, ez nagyon fontos. De, persze, mivel vizuális alkat vagyok, látom is a történetet, amit írok. Azt hiszem, ez utóbbi az, ami miatt a stúdiók úgy érzik, a munkáim alkalmasak adaptációra. De egy film számára írni, direktben, az nagyon másféle szerkezet, egyszerűen más médium, mint egy regény. Ha regényt próbálsz meg úgy írni, mint egy forgatókönyvet, az a szöveg nem fog működni. A regény mélyebbre ás, igényli az introspekciót, és regényírás közben nagyon hosszan időzöl a szereplőd elméjében. Mert a regény nem csak egy sztori, hanem valami más, mozdulatlanabb is. Ettől él. A filmeket meg csak a folyamatos történés hajtja előre.

 

É. F.

 

Az interjú eredetileg a Könyvklub 2018/3-as számában jelent meg.


vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789632937519
Megjelenés: 2018-06-01
méret: 200 mm x 125 mm x 50 mm
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789632932774
Megjelenés: 2013-08-27
méret: 215 mm x 135 mm

Cecelia Ahern

Tovább
Ez is érdekelhet:

MINDENNAPI
2018-04-03 11:51:30

6 szórakoztató regény, amit el kell olvasnod – Áprilisi (könyv)kivirágzás 3. rész

Tovább
HÍREK
2018-04-17 12:00:06

20+1 könyv, amiért kimegyünk a Könyvfesztiválra

Tovább
MINDENNAPI
2018-05-31 09:36:05

Könyvek napra, félárnyékba és árnyékba! – Romantikus regények a nyárra

Tovább

„Íróilag nagyon komoly kihívás volt a Lantmadár, mert ez a történet a hangokról szól.” – interjú Cecelia Ahernnel.



Hozzászólás írása:




Honlapunk cookie-kat használ az Ön számára elérhető szolgáltatások és beállítások biztosításához, valamint honlapunk látogatottságának figyelemmel kíséréséhez.
Az oldal használatával Ön beleegyezik a cookie-k használatába. A cookie-k kezeléséről IDE kattintva tájékozódhat. Értem