„...az én Sade márkim például nem egy sátán, inkább csak forradalmár” – Interjú Benyák Zoltánnal

A fülszöveget olvasva szerintem mindenkinek, aki egy kicsit is figyelt magyarórákon, Madách Imrétől Az ember tragédiája ugrik majd be elsőként. Szándékos a párhuzam? Van valami kapcsolat a két mű között?

Az ember tragédiája természetesen nekem is kötelező olvasmány volt. Tetszett a szerkezete, a felépítése. Ennek ellenére Az utolsó emberig írása közben nem is jutott eszembe, hacsak nem tudat alatt. Egyszerűen tudtam, hogy az ember ember elleni örökös harcáról akarok szólni, arról, hogy hová vezethet ez az egész extrém végkifejletben. Mindezt úgy, hogy magvas belsővel rendelkező regény, izgalmas, kalandos legyen. Ebben a kombinációban hiszek.

A könyvedben, amellett, hogy öt izgalmas, mozgalmas történetet mesélsz el, morális kérdésekről gondolkodsz. A főhősnek erkölcsi kérdésben kell döntést hoznia, és ez, ahogy érzékeltem, általában elég rosszul sül el, mintha azt gondolnád, hogy vannak olyan, helyzetek, ahol nem lehet jó döntést hozni, ahol a „jóság” fogalma használhatatlan. Jól látom?

Inkább a jóság relativitását akartam érzékeltetni. Ami egyes korokban hőstett lehet, az pár évvel később gonoszság. A morál, a felfogás nem egy betonépítmény, inkább folyamatosan ingadozó dolog. Ezt a tézist is jól támogatták a különböző korokban játszódó fejezetek. A jó és a rossz harca örök téma az irodalomban, de mélyebbre akartam ásni. Nem elégedhettem meg egy fekete-fehér felállással. A valóság ennél jóval bonyolultabb és ingatagabb.

Igen, a lélek fehérből és feketéből van kikeverve. De mégis, én úgy hiszem, vannak olyan életek, amelyek hófehéren ragyognak, mint Gandhié vagy épp Teréz anyáé volt. Szerinted léteznek jó emberek?

Vannak jó emberek, és önzetlenek. Ez a könyv inkább azokról szól, akik nagyobb vágyakkal bírnak, és a világot akarták jobbá tenni. Az ő cselekedeteik aztán vagy célt érnek, vagy visszájára fordulnak. Azt hiszem, van néhány jó a világban, akik jószándékkal vitték végbe tetteik, csak aztán valami balul sült el, és most rosszként emlékezünk rájuk. És akadnak gonoszok is, akikre most hősi státuszt akasztunk. Nézőpont, vérmérséklet kérdése. Utólag persze könnyű ítélkezni, talán benne kellett volna élni egy ilyen szélsőséges elme fejében, hogy véleményt mondhassunk. A regény erre kiváló eszköz. Azt gondolom, hogy az én Sade márkim például nem egy sátán, inkább csak forradalmár.

Mesélnél a főhőseidről? Mi kapcsolja őket össze? Egyfajta lélekvándorlós históriára számítsanak leendő olvasóid?

Az is van benne. Ez kétségtelen. Az első fejezetben a felfedezések korában járunk, ahol egy új életre vágyó Mylod nevű angol orvos dönt úgy, hogy átkel az újvilágba. Aztán hajótörést szenved, és rövid számkivetettség után egy különös kapitány hajójára keveredik, aki titokzatos dolgot szállít a frissen felfedezett kontinensre.

A másodikban a francia forradalom korába érünk, ahol Latour nevű főszereplőnk kénytelen de Sade márki szolgálatába állni. Valóban volt ilyen segítője a márkinak, én pedig azonnal beleszerettem a nevébe. Latour papneveldébe járt, egy ártatlan szerelmes lélek, a márki pedig… nos, meg akarja mutatni számára a világ igazi arcát.

1888 Londonja mindig is vonzott. Aberline felügyelő Hasfelmetsző után nyomoz. Ráadásul erre a fejezetre már tudjuk, hogy a két visszatérő szereplőnk hogy viszonyul egymáshoz. Mindkettejük módszerei szélsőségesebbek lesznek, miközben London ködös utcáit járjuk, de hát közelegnek a világháborúk, a régi világ alkonya.

A huszadik század jön. Az eddigieket is élveztem írni, de ezt mindenképpen. Kicsit csavarni akartam a szerkezeten, érzékeltetni a történelem tempóváltozását, és ezt a regénynek is követnie kellett. Ugyanakkora szövegmennyiségbe, amibe eddig egy egész kort írtam, most belesürítettem a második világháborút, a Kennedy-gyilkosságot, az 1956-os Budapestet. A szereplőink már gyorsabban cserélnek testet, nagyobb az elkeseredés, a harcba belefáradás. Aztán a „jó” főszereplőnknek támad egy ötlete, hogy fejezze be kettejük örökös harcát.

Végül a távoli jövőben kalandozunk el, ahol megtudjuk, mi a végkifejlete ennek a párharcnak. A könyv elejébe néha azt az ajánlást írom, hogy közösen kell dolgozunk azon, hogy a valóság más irányba kanyarodjon.  

Miért pont ezeket a történelmi pillanatokat választottad?

Ezek a korszakok személyesen is érdekeltek, de próbáltam azokat a pontokat megkeresni bennük, amikor fordul a történelem kereke, és új fejezet nyílik. Azt hiszem, mind érezzük, hogy léteznek ezek a csomópontok. Legutóbb például szerintem 2001. szeptember 11. volt ilyen.

De nem tudtam volna számomra érdektelen korokról írni. Ezeket mind kedvelem. Szerintem megvolt a maguk romantikája.

Volt-e közülük olyan, amelyiket gyorsan meg tudtad írni, és volt-e olyan, ahol nehezen haladtál, esetleg többszöri nekifutásra készült el a végleges változat?

Én fantáziáló író vagyok. Nem szeretem a kötöttségeket. Itt viszont kellettek a történelmi hátterek, apróságok részletek, amiket be kellett építenem. Ennek ellenére ez nem történelmi tabló, ez még mindig fikció, csak kellettek a megfelelő festékek a képhez. Ezeket előre összeszedtem, és a vázlat mellé raktam mert amikor belemerülök egy korba már nincs megállás. Ha Londonban vagyok, és érzem a cipőm alatt a nyirkos kockaköveket, akkor már nem lehet visszajönni, és az interneten böngészni, hogy milyen gázlámpával világítottak akkoriban.

Írás során mik azok a dolgok, amire figyelni szoktál, például Jonathan Franzenről köztudott, hogy sosem használja kötőszóként azt, hogy „aztán”. Neked is vannak ilyen háziszabályaid?

A szövegminőségre menet közben szoktam figyelni. Most is megírtam mindent tollal füzetbe, majd később átgépeltem. Ilyenkor rengeteget javul a szöveg. Ezen kívül a hangulatra igyekszem koncentrálni. Az egyes jelenetekhez zenéket válogatok össze, ami segít a „révületben”. A nagy illúzió regény esetében ez nagyon érződik. Az utolsó emberignél régi fotók, festmények segítettek a szövegalkotásban.

A könyv fülszövege Neil Gaimant és Stephen Kinget is említi, mint olyan írókat, akikhez valamiféleképp kapcsolható a munkásságod. Kiegészítenéd ezt a listát nekünk? Például kíváncsi lennék arra, hogy az angolszász írók mellett mely magyar szerzők fontosak a számodra?

Konrád György Látogatója örök kedvencem. Mikor az én írásaim depressziósnak nevezik, akkor mindig csak nevetek, és az ő könyvére gondolok. Az nekem egy rettenetes erejű olvasás volt. Faludy György Villon fordításait is szeretem. De mivel a fantázia írásokat szeretem, így magyarokon kívül sokat szoktam olvasni Poe-t, Palahniukot, Vonnegutot.

Számos könyved jelent már meg, és több régebbi kiadványod ma már beszerezhetetlen. Gondolkodtál esetleg már azon, hogy ezeket újra megjelentesd? Vagy számodra mindig az aktuális, vagy épp a készülő könyv a legfontosabb?

Jó lenne a régebbieket is újra nyomdában látni. Az első, még álnéven írt regényemet a Veszett lelkek városát például szeretném újra kiadatni. Aztán jöhetne az Ars Fatalis, Az idő bolondjai, a Csavargók dala. Ezek már kikoptak a boltokból, de megérdemelnék, hogy megint olvassák őket.

Hományi Péter