„Amit kaptam, sokkal több volt annál, mint amit reméltem” – Interjú Elma van Vliettel

Mesélne magáról pár szóban?

Elma van Vliet vagyok, kétgyermekes anyuka: a fiaim Finn (8) és Tom (5). Hollandiában születtem egy kis faluban. Kiskoromban arról álmodoztam, hogy útra kelek és bejárom a világot. Édesanyám maximálisan támogatott abban, hogy tanulhassak és világot lássak. Ezt is tettem. Amikor visszaköltöztem Hollandiába, sokat dolgoztam, rengeteg barát és nagy pörgés volt körülöttem, boldogan éltem az életemet. Ám egy nap telefonon hívtak, és abban a pillanatban megváltozott az egész életem: az édesanyám hívott, hogy elmondja: súlyos beteg. Az orvos közölte velünk, hogy a betegség igen előre haladott állapotban van, és édesanyám hamarosan meg fog halni. Hazafelé úton rádöbbentem, hogy annyi minden van, amit nem tudok az anyukámról. Azt is tudtam, hogy szeretném elmondani neki, mennyire fontos számomra. Mindig csak úgy tekintettem rá, mint egy édesanyára, és a kapcsolatunk igencsak egyoldalú volt – leginkább rólam szólt. Úgy éreztem, hogy ezen változtatnom kell, ezért én magam írtam egy könyvet, amit ajándékba adtam neki. Így született meg az Anya, kérlek, meséld el nekem! Szerettem volna a tudomására hozni, hogy szeretem és borzasztóan kíváncsi vagyok az élettörténetére. Azt gondoltam, hogy a könyv segítségével megkapom a válaszokat a kérdéseimre. Ám amit kaptam, az sokkal több volt annál, mint amit reméltem. A válaszaiból kiindulva elkezdtünk beszélgetni. Olyan történeteket mesélt el nekem, amikről addig nem is hallottam. Szó esett a múltjáról, részletesen elmesélte, hogyan alakult az élete. Én csak hallgattam őt. És ő is meghallgatott engem. Megnyíltunk egymás előtt, és a kapcsolatunk egy egészen új formát öltött. Így történt, hogy egy üres könyv az életem legértékesebb ajándékává változott, amit édesanyámtól kaptam: megszületett kettőnk közös története. Rájöttem, hogy érdekelnek más emberek történetei is, és örömet okoz számomra, ha a könyveim révén erősíthetem az emberi kapcsolatokat. Rengeteg embert kérdeztem meg, amíg írtam a könyveket: gyerekeket faggattam ki, mit kérdeznének a szüleiktől – és persze a szülőktől, mit kérdeznének a gyerekeiktől. Kiderült számomra, hogy sokan szeretnének beszélni az életükről a szeretteiknek, csak eddig nem találták meg a módját, hogyan tegyék mindezt. Engem pont ez motivál, hogy megtaláljam a lehető legváltozatosabb módját, hogyan tehetném még könnyebbé és élvezetesebbé ezeket a beszélgetéseket.

Mennyire változtatta meg a siker az életét?

Az Anya, kérlek… nem azért készült, hogy ez legyen a hivatásom, vagy pénzt keressek vele. De kaptam egy levelet, amelyben egy fiatal lány elmesélte: kiskorában meghalt az édesanyja, de szerencsére mindig ott volt mellette az édesapja. A lány megkért engem, hogy készítsek egy könyvet az édesapjának. Elsírtam magam a lány levelét olvasva, és rájöttem, hogy kell egy emlékkönyv, ami az édesapáknak szól. A szívemre hallgatva otthagytam az addigi munkahelyemet, és könyvírással kezdetem foglalkozni. Megírtam az édesapáknak szóló Apa, kérlek, meséld el nekem! című kötetet, amit a levélíró lány kérése ihletett. Ez volt az első alkalom, hogy a karrieremet nem tudatosan építettem, és ez nagyon furcsa érzés volt. Csupán a szívemre hallgattam, és rengeteg emberrel beszélgettem a kapcsolataikról és az emlékeikről. Pszichológusokat is megkérdeztem, miért olyan fontos, hogy ismerjük a szüleink és családunk múltját. Rájöttem, hogy mindenkinek eljön az életében az a pillanat, amikor tudnia kell, miért is született erre a világra.

Mit jelent Önnek a siker?

Fiatalabb koromban azt hittem, a siker mutatója a pénz, a céges autó és a divatos cuccok – sokkal inkább mások véleménye formálta a gondolkodásomat. Ma azt tartom sikernek, hogy azt csinálhatom, amit szeretek; világszerte fantasztikus emberekkel dolgozhatom, tanítás után el tudok menni a gyerekeimmel ebédelni, és persze ott vannak az élet apró örömei, amik mosolyra fakasztanak. Az is a siker része, hogy a könyveimmel és a termékeimmel egy kicsit jobbá tehetem a világot.

Melyik a legkedvesebb emléke az édesanyjáról?

Rengeteg kedves emlékem van róla, szeretem felidézni, ahogy hétvégén a konyhában órákon át főzött, soha nem sietett, és mindig rengeteg fogással pakolta tele az étkezőasztalt. De sokszor eszembe jut az a nap, amikor először mentem iskolába. Én ragaszkodtam ahhoz, hogy egyedül menjek, amibe édesanyám végül nagy nehezen belement. Sok-sok évvel később tudtam meg, hogy titokban követett: elbújt a fák mögé, nehogy észrevegyem.

Hollandiában hogyan ünneplik az anyák napját a családok?

Itt az a szokás, hogy a gyerekek ágyba viszik az anyukájuknak a reggelit és valami kis ajándékot. Nekem ez az egyik kedvenc napom. Már hetekkel korábban elkezdődik a készülődés, az iskolában is ajándékokat gyártanak a fiaim. Elvileg mindezt titokban kellene tartani, de Tom, a kisebbik fiam annyira izgatott ilyenkor, hogy nem tudja magában tartani, mit alkotott…

M.T.