„A szerelem eufóriája képes felszabadítani az írást fékező gátlásokat” – Interjú Nyáry Krisztiánnal

Te még minden bizonnyal írtál szerelmes levelet, s kaptál is. Őrzöd ezeket egy titkos dobozkában? Ha igen, mekkora a kollekciód? Emlékszel-e, miket írtál? Sikerült-e meghódítanod valakit levélben?

Van dobozkám, és egy szűk évtized levelei vannak benne, 12 és 21 korom között kaptam őket. Onnantól megrögzött e-mail használó lettem én is, többé nem nagyon írtam kézzel levelet. Kapni sem kaptam, akkor már egy albérletben éltünk Pécsett a későbbi feleségemmel, legfeljebb cédulákon leveleztünk egy-két sorban. A legizgalmasabbak a gimnazista koromban kapott leveleim, ezekből az derül ki, hogy  néha egyszerre több vasat tartottam a tűzben, a válaszok alapján olykor sikerrel. A szentesi gimnázium dráma-tagozatán sok volt a lány és kevés fiú, el voltunk kényeztetve.

Krúdy pont úgy ír szerelmes levelet, ahogy regényt, József Attila viszont néha elég másként fogalmaz. Milyen meglepetéseket, ínyencségeket találhatunk még a könyvben?

Ne feledkezzünk meg róla, hogy a magánlevél nem műalkotás, mint egy kiadásra szánt elbeszélés. Elsődleges címzettje nem a nagyközönség, hanem egyetlen ember. A levél tartalmát éppen ezért nem csak az írója határozza meg, hanem az is, akinek írta, és az is, amit el akart tőle érni. József Attila nagyon másfajta leveleket írt Szántó Juditnak, akivel a leginkább egyensúlyos kapcsolatban volt, feleségének tartotta, mint Vágó Mártának vagy Kozmutza Flórának, akikkel szemben mindenféle komplexusai voltak. De van még egy szempont: alig találunk olyat az ismert művészek vagy fontos történelmi szereplők levelei között, ahol ne éreznénk, hogy ránk, késői korok olvasóira is gondolt a szerzője. Ezeket a leveleket azért tudjuk elolvasni, mert az íróik vagy a címzettjeik azt akarták, hogy fennmaradjanak. Tudták, vagy legalábbis remélték, hogy életművük lesz olyan fontos, hogy életükre is kíváncsiak leszünk. Móricz Zsigmond például irodalmi műként tekintett legintimebb szerelmes leveleire is, az általa jó sikerültnek ítélt darabokat gondolkodás nélkül beépítette műveibe is. Karinthy Frigyes pedig beleírta a titkos szeretőjének írt titkos levelébe, hogy lehet, hogy ez a levél egyszer érettségi tétel lesz...

A könyvet kötelezővé tenném minden gender- és feminizmus kurzuson: élesen kirajzolódik benne a férfi-nő hierarchia, a „gyengébbik nem” helyzete a világban. Sok férfi egyszerűen nem tekintette egyenrangú félnek még a szerelmét sem… Hogyan változott ez az idők folyamán?

A 19. században nagyon kevés nő élhetett olyan szabadságfokon egy szerelmi kapcsolatban, mint egy férfi. Szendrey Júlia egész élete a szabad párválasztásért és szerelmi egyenjogúságért vívott küzdelemről szólt, el is bukott benne. A szabad ismerkedés joga lényegében csak az arisztokrata vagy nagypolgári nők és néhány művész – többnyire színésznők – privilégiuma volt. Ez a kör aztán folyamatosan bővült a huszadik században, de még így is nehéz olyan egyensúlyos kapcsolatokat találni, mint például a Kosztolányi-házaspáré volt. Kassák Lajos, az irodalmi modernség atyja, olyan ódivatú módon, abszolút domináns félként viszonyult mindkét feleségéhez, mint egy táblabíró.

Vannak egészen csodás, példaértékű kapcsolatokról is szó a könyvben: kiknek a szerelme a legérdekesebb számodra és miért?

Az egyik nagy kedvencem Kazinczy Ferenc és Török Sophie házassága, amely a magyar kultúrtörténet egyik legszebb, legharmonikusabb párkapcsolata. A korban szinte példátlan módon mindenben egyenrangú partnerei voltak egymásnak. Kazinczy egész életében rajongott a feleségéért, aki grófkisasszony létére ment hozzá a nincstelen, börtönviselt irodalmárhoz. Élete végén megírta Pályám emlékezete című életrajzát, mindenki csodálkozott, miért ér véget hirtelen a történet 1804-ben. Pedig egyszerű volt a megfejtés: Kazinczy az ebben az évben kötött házassága volt élete csúcspontja. A feleségét tekintette élete értelmének, minden, ami utána jött, számára legfeljebb utóiratnak számított.

Mit tanulhatunk szerinted az Írjál és szeressél elolvasásakor? Mi volt a „hátsó szándékod” a könyvvel?

Hátsó szándékom, azt hiszem, nem volt. Talán annyi, hogy a szerelmes levél műfaja önmagában cáfolja azt a tézist, hogy érzelmekről írni olyan nehéz dolog, hogy a legtöbb embernek egyszerűen nem megy, ehhez írónak kell lenni. Szerelmes levelet ugyanis mindenki írt már. Úgy tűnik, a szerelem eufóriája képes felszabadítani az írást fékező gátlásokat. Ráadásul nagyon változatos műfajról van szó.  Ahogy egy szerelemnek, párkapcsolatnak megvannak a maga stációi, úgy különböztethetünk meg számos alműfajt a szerelmes levél műfaján belül: a tartózkodó ismerkedés másféle mondatokat kíván, mint a rámenős udvarlás vagy a szenvedélyes vágyakozás, s nagyon más a reménytelen szerelmes kesergése, mint a szakítólevél hűvös hangja. És harminc év házasság után sem ugyanazok a szerelmes szavak, mint az első együtt töltött éjszakát követő napon. A digitális kor sem kell, hogy megállítson senkit, ha le akarja írni az érzelmeit.

Az interjú először a Líra Könyvklub 2018/6-os számában jelent meg.
Fotó: Hencz Péter