„A sci-fi valójában a jelenről szól” – Margaret Atwood interjú

2017 Margaret Atwood éve volt. Az írónővel az év elején a The Guardian újságírója készített interjút a Szolgálólány meséjéről, regényeiről és azok adaptációiról.

A szolgálólány meséje a női egyenjogúságért folytatott küzdelem ikonikus sorozatává vált, ugyanakkor a szerző #metoo visszásságaival kapcsolatban is nyilatkozott, magára haragítva ezzel számos feminista aktivistát. A szolgálólány meséjének második évadját – mely már nem Atwood regényén alapszik, csak a világot tartja meg – idén tavasszal kezdik vetíteni, és az írónő, aki olvasta már a forgatókönyv első nyolc fejezetét, izgalmában majd lerágta a körmét.

Atwood az interjú során leszögezi, hogy ő nem próféta. „A sci-fi-ben folyamatosan a mostról van szó. Mi másról lehetne? Rengeteg lehetőség van, de nem tudhatjuk, hogy mi válik valóra.” A szolgálólány meséjét 1984-ben írta, ám Trump megválasztásával a regény visszakerült a bestseller listára. Nők viselték a sorozat emblematikus vörös köpenyét abortuszellenes jogszabályok miatt tüntetéseken, sőt, még a divatbemutatók kifutóin is megjelentek a könyv és sorozat által inspirált ruhák. Atwood elárulta, hogy ő maga egy 1940-es évekbeli hollandiai tisztítószer bájos reklámfigurájáról mintázta.

Úgy gondolja, hogy a siker nem az övé, hiszen ő semmit sem csinált. „Azoké az embereké,” – mondja –  „akik szerepeltek benne, kitalálták és megírták a sorozatot.” Amikor a forgatáson járt, meglepődött azon, hogy a színészek totálisan belemerültek Gileád világába.

Az 1988-as A macska szeme című regénye, amit a „Legyek ura lányoknak”-ként is emlegetnek és rögtön A szolgálólány meséje után írt, realista történet egy iskolás lány terrorizálásáról. „A fiúk körében, egyszerűbben mennek a dolgok, hamar eldől, hogy kié a hatalom” – mondja. A lányoknál „soha nem lehet biztosan tudni, hogy valaki miért népszerű és aztán hirtelen már miért nem.”

Atwood nemrég találkozott egy koreai nővel, aki ezzel a könyvel vigasztalódott, miután szörnyű tapasztalatokra tett szert egy lányiskolában. Az anyja javaslatára írt egy négy pontos bakancslistát, amit teljesít 21 éves koráig, és az egyik pontja az volt, hogy találkozik az írónővel.

Habár A macska szeme láthatóan sokat merít Atwood saját tapasztalataiból sohasem akart memoárt írni. „Mindig sokkal jobban izgatott az, hogy mi van a világban, mint az, hogy mi van bennem”, mondta szárazon. „Nem igazán érdekel a saját mély, sötét pszichém, bár biztosan lenyűgöző.”

Jelenleg azon dolgozik, hogy hangoskönyvre adaptálja az Angel Catbird című képregénysorozatát.


Forrás: theguardian.com


vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789636767068
Megjelenés: 2017-10-25
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789636767051
Megjelenés: 2017-05-12

Margaret Atwood

Tovább
Ez is érdekelhet:

MINDENNAPI
2017-11-20 09:46:26

„sötét van nélküled / szemem ki sem nyitom”

Tovább
MINDENNAPI
2018-09-20 16:35:34

Ne sajnáld, ha rágja, ha tépi, épp olvasni tanul

Tovább
SZERINTETEK
2019-01-14 19:00:53

Cixin Liu: A sötét erdő (Háromtest-trilógia 2.)

Tovább

A lányoknál „soha nem lehet biztosan tudni, hogy valaki miért népszerű és aztán hirtelen már miért nem.” – interjú Margaret Atwooddal.