A korrupció és az ópiátválság a témája Salman Rushdie új regényének

Valóság és fikció viszonya

A New Yorker újságírója a regény egyik fontos szereplőjének, Dr. R. K. Smile-nak a pályaívét John Kapoorhoz, az Insys Therapeutics alapítójáéhoz hasonlította. Érdeklődésére, hogy vajon mi késztette Rushdie-t Kapoor életének újragondolására, az író úgy felelt, hogy az Insys-sztori kiindulópontot adott egy szélesebb körű vizsgálódáshoz, és mialatt ezt a történetet kutatta, megdöbbenve tapasztalta, hogy az nem csak Kapoorról szól, hanem méginkább az orvosi rendszer korrumpálódásának magátólértetődéségéről, e folyamat gördülékenységéről. Rushdie felismerte, hogy a korrupció nem kizárólagosan az indiai kultúrában van jelen. És végül ez a korrupció lesz az, ami Smile hajdani alkalmazottját és szegénysorsú rokonát, Quichotte-ot a kritikus dolgokkal való szembenézésre készteti, helyest és helytelent különválasztva egymástól.
Arra a kérdésre, hogy egy ennyire aktuális témának milyen lehetőségei vannak fikciós irodalomként, a szerző azt válaszolta, hogy szerinte csak akkor működhet az írás, ha jó történet és sokrétű, összetett karakterek kerekednek belőle, és jelen esetben mindkettőt felkínálta a téma. Az idő múlásával a szöveg referenciapontjai, aktualitásai elhalványulnak, szóval ha a mű kitart, azt csakis az irodalmi értékeinek köszönheti.

Az irónia lehetőségei
A korrupt gyógyszeripari óriás neve Dr. Smile, ami ugyebár mosolyt jelent, a feleségét pedig Happynek hívják, azaz ő maga a boldogság. A névválasztás mögött nem titkoltan kőkemény iróniát vél fölfedezni maga a szerző is. Dr. Smile beszédet tart a korrupció védelme érdekében, amelyre a hatékonyság egyik formájaként tekint: célja, hogy olajozottá tegye a hatalmi gépezetet. Védelmét saját tapasztalataira alapozza: az indiai élet kafkai bürokráciára hasonlító kihívásait kell leküzdenie. Erre a fölvetésre Rushdie felidézte egy indiai újságíró barátját, aki egyszer arról beszélt, hogy a korrupció az egyetlen ellenszere a terrorizmusnak, és úgy fogalmazott: „Csak üljön le ezekkel a srácokkal, nyissa ki a csekkfüzetet, és kérdezze meg: Hány nullát írhatok?” És bárki, aki ismeri Indiát, a pénzügyek „olajozottságát”, az tisztában van azzal, hogy a gépezet jó sok kerekét „meg kell olajozni”. Dr. Smile korrupciós védekezése azt mutatja, hogy ez a fajta attitűd a kultúra szerves része. Ezzel Rushdie nyilvánvalóan nem ért egyet.

Az új könyv eredeti borítója.

Don Quijote megelevenedése

Arra a kérdésre, hogy az idézett részben („A kis király”) Quichotte és az ő bátor küldetése miként válik ennyire hangsúlyossá (különféle más narratív és/vagy metafikciós rétegekkel együtt), a szerző úgy reagált, hogy maga a regény is Quichotte-tal kezdődik, aki az írói szándékot tükrözve egy panorámaképpel vezeti be az olvasót a „road novel”-be, amelyen keresztül a jelenkor őrületét láttatná a nézőpont. Quichotte-ot felzaklatja az a tény, hogy állandóan ki van szolgáltatva a mai junkie kultúrának, ahogyan elődjét és alteregóját, Don Quijotét is az őrületbe kergette saját korának szennykultúrája. És bár Quichotte is  üldöz valakit, egy bizonyos Salma R. kisasszonyt, a tévés hírességet, egy számára teljesen idegent, csakhogy Quichotte gavallérsága nem fogható Quijote az ő Dulcineája iránti érzelmeihez. A szerelem egyfajta tébolyultságáról van szó, amennyire csak lehet. Rushdie bevallása szerint gyakran előfordul vele, hogy a különböző narratív szálak, amelyek az írás kezdeti szakaszában izgatják a fantáziáját, a munka során hirtelen egyetlen művé állnak össze. Rushdie egyrészt sokat morfondírozott egy szemlélődéssel teli, pikareszk szatírán, egy igen idős fajankóval a történet középpontjában, másrészt, ettől elkülönülten, az ópiátválságon, és aztán meglátta, hogyan tud ez a két történet összeolvadni. A történet végén – egy újabb, keserűen ironikus jelenetben – az ópiátszármazékok nyitják meg az utat Quichotte álmának megvalósulásához.

A regény felkerült a Man Booker-díj jelöltlistájára is, melyről korábban cikket is közöltünk.

A szerző fotója

Forrás: The New Yorker