Závada regény a Radnóti Színház színpadán

Május 13-án mutatja be a Radnóti Színház Závada Pál Egy piaci nap című kisregényének színpadi változatát, amely az 1946-os kunmadarasi zsidóellenes pogromok történetét dolgozta fel. A színdarab szövegkönyvét a rendező Mohácsi János és testvére, Mohácsi István dramaturg a szerző közreműködésével írta.

Závada Pál valós események nyomán, eredeti dokumentumok felhasználásával dolgozott. Az Egy piaci nap című amellett, hogy kiváló regény, fontos ismeretterjesztő szerepe is van, hiszen a magyar történelmi múlt egy sokak számára máig ismeretlen, rendkívül megrázó, brutális eseménysorát vette alapul: a kunmadarasi zsidók elleni pogromokat. Závada rákérdezett az eset mélyén lévő emberi motivációkra, és ezen keresztül egy nagyívű emberi történetet írt a történelmi traumáinkról és a közösségi felelősségről.
Az előadással kapcsolatban Mohácsi János a színház.org-nak adott interjújában elmondta, hogy szeretné megteremteni a színpadon, hogy „a komplett történet úgy legyen elmesélve, hogy egy percig se unatkozzon a néző. Mivel ez egy igen kellemetlen, keserű történet, ezért próbálunk humorosan fogalmazni.” Majd hozzáfűzte: „Nagyon sokat számít, hogy egy kis közösség hogyan reagál le dolgokat, és akkor, ott pillanatok alatt eszkalálódhat a rossz, engem pedig az érdekel, hogy ez az eszkalálódás hogyan történik meg.”

 

Az előadásra jegyeket itt tudtok vásárolni 2.300 Ft-tól.


vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789631433869
Megjelenés: 2016-06-06
méret: 123 mm x 174 mm

ZÁVADA PÁL

Tovább
Ez is érdekelhet:

MINDENNAPI
2018-05-02 11:28:36

Anya csak egy van, könyv viszont számtalan – 9 könyv anyák napjára

Tovább
INTERJÚ
2019-02-13 09:54:37

„Én sem egy tündérmesében cseperedtem” – Interjú Ozsgyáni Mihállyal

Tovább
INTERJÚ
2020-01-06 16:30:29

Károlyi Csaba kedvenc könyveinek listája

Tovább

1946-os kunmadarasi zsidóellenes pogrom története a Radnóti Színházban.