Visszatekintés a XX. századra az Írók Boltja januári programjában
A Kádár-korszak kultúráját tematizáló könyvről szóló beszélgetéssel indul az év, szó lesz egy huszadik század elején kibontakozó festői életműről, ahogyan a Rákosi-korszakon átívelő filmművészetről és társadalomtörténetről is, egészen Tar Sándor szövegeinek színházi adaptációiig, továbbá Erdődy Edit munkásságának megidézése révén még a modern magyar dráma kialakulásához vezető utat is nyomon követhetjük, számos egyéb, kortárs művészeti ágazatokat érintő program, illetőleg egy exkluzív születésnapi köszöntés mellett, melynek ünnepeltje a nyolcvan esztendős író, Nyerges András.8. szerda, 17.30
Scolar
Tóth Eszter Zsófia – Poós Zoltán: Csemege ajándékkosár – Fogyasztás és zene a Kádár-korszakban
A szerzőkkel Rozsonits Tamás rockújságíró beszélget.
10. péntek, 17 óra
A szerzőt Erőss Zsolt, Fráter Zoltán, Kornis Mihály, Murányi Gábor,
Tamás Gáspár Miklós és Verebes István köszönti.
Az ünnepelttel Kovács Dezső kritikus, az Art7 művészeti portál főszerkesztője beszélget.
15. szerda, 17 óra
Magyar Nemzeti Galéria
Kolozsváry Marianna (szerk.): Kihűlt világ. Farkas István (1887–1944) művészete
A beszélgetés részvevői: Kolozsváry Marianna, a kiállítás kurátora és Koós Nikolett
16. csütörtök, 17 óra
Gramofon
Máté J. György: Készíts salátát! (jazz, történet, kritika)
A kötetet bemutatja és a szerzővel beszélget Retkes Attila zenetörténész, a Gramofon Könyvek főszerkesztője.
17. péntek, 17 óra
Múlt és Jövő Alapítvány
Gyárfás Endre: Ifjúságom, e zöld vadon
A szerzővel Szunyogh Szabolcs beszélget.
21. kedd, 17 óra
Oriold és Társai
Heinz Böker – Peter Hartwich – Georg Northoff: Neuropszichodinamikus pszichiátria
A beszélgetésben Váradi Enikő, Luthardt Andrea, a könyv fordítói és Harmatta János, a könyv lektora vesz részt.
22. szerda, 17 óra
Selinunte
A mi országunk. Mai magyar színdarabok Tar Sándor nyomán
A beszélgetés résztvevői: Keresztury Tibor, Mészáros Tibor, Mikó Csaba és Sándor L. István
23. csütörtök, 17 óra
Noran Libro
Szentpéteri Nagy Richard Bérc, Vért és Mérv című könyveinek bemutatója
A könyveket bemutatják: Bozóki András, Csink Lóránt és Széky János
A beszélgetést vezeti: Bálint Judit
Közreműködik: Haagen Imre
24. péntek, 17 óra
Kagylókürt folyóirat 72. számának bemutatója
Rácz Géza főszerkesztő beszélget meghívott vendégeivel.
Moderátor: Lőrincz Gabriella
27. hétfő, 17 óra
Balassi Kiadó
Erdődy Edit: A lélek színpadán
A kötetről Angyalosi Gergely, Visy Beatrix és Kappanyos András irodalomtörténészek beszélgetnek.
28. kedd, 17 óra
Hopp Ferenc Ázsiai Művészeti Múzeum
„Művészetről könyvek között” – Indiánok a Duna partján. Baktay Ervin indián könyve
A beszélgetés résztvevői: Dr. Kelényi Béla tibetológus és Főzy Vilma néprajzkutató, valamint a Baktay által alapított törzs tagja, Hegymegi Kiss Áron (Nyílhegy)
Moderátor: Dr. Gyarmati János főmuzeológus (Néprajzi Múzeum)
29. szerda, 17 óra
ÉS-kvartett
A beszélgetés témája: Moesko Péter Megyünk haza című novelláskötete.
Károlyi Csaba beszélgetőtársai:
Deczki Sarolta, Szolláth Dávid és Visy Beatrix
31. péntek, 17 óra
Debreceni Egyetemi Kiadó
Pólik József: Körhinta a viharban
A szerzővel Gelencsér Gábor filmesztéta beszélget.
Megjelenés: 2019-12-31
Megjelenés: 2019-12-02
méret: 190 mm x 125 mm
Megjelenés: 2019-11-20
méret: 240 mm x 190 mm x 14 mm
Megjelenés: 2019-11-19
méret: 148 mm x 16 mm x 210 mm
Megjelenés: 2019-11-12
Megjelenés: 2018-12-05
méret: 195 mm x 125 mm x 15 mm
Megjelenés: 2017-06-08
méret: 210 mm x 140 mm x 12 mm