Vida Gábor és Szilasi László Egerben

Talán nem túlzás azt mondani, hogy az egri Kepes Intézetbe a kortárs magyar irodalom nagyjai hazajárnak. Tavaly Závada Pál, Térey János, Margócsy István és Kepes András voltak az intézmény vendégei, idén januárban pedig Krusovszky Dénes járt náluk. Februárban Erdélyből Vida Gábor, és Szegederől Szilasi László érkezik Észak-Magyarország második legnépesebb városába, hogy könyveiről a Kepes Irodalmi Estek házigazdájával, Molnár Ferenccel beszélgessenek.

Vida Gáborral február 5-én találkozhatnak az egriek, akinek könyve, az Egy dadogás története egy csodálatos memoár, amely a személyes élettörténet elbeszélése mellett bemutatja a korábbi – elsősorban a szülői – generációkat is, ezáltal egyfajta képet ad Erdélyről és Partiumról. Számos díjjal elismert mű 2017 egyik fontos könyve volt.

Szilasi Lászlót már december elején várták Egerbe, ám az esemény betegség miatt elmaradt, ezért most február 19-én kerül sor a közönségtalálkozóra. Luther kutyái című regénye töredékekből, különböző műfajú szövegekből álló mű, mely egy halálos betegségről és az abból való felépülésről szól, tulajdonképpen egy test története. Szilasi kíméletlenül őszinte, ugyanakkor nagyon tudatosan szerkesztett műve igazi csemege a kortárs széppróza kedvelőinek.

 

Jegyárak (egy alkalomra): 400 Ft / diák, nyugdíjas, 800 Ft / felnőttjegy

 


vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789631435726
Megjelenés: 2019-02-15
méret: 30 mm x 120 mm x 197 mm
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789631436778
Megjelenés: 2018-06-05
méret: 125 mm x 197 mm

VIDA GÁBOR

Tovább
Ez is érdekelhet:

MINDENNAPI
2017-11-20 09:46:26

„sötét van nélküled / szemem ki sem nyitom”

Tovább
MINDENNAPI
2018-09-20 16:35:34

Ne sajnáld, ha rágja, ha tépi, épp olvasni tanul

Tovább
SZERINTETEK
2019-01-14 19:00:53

Cixin Liu: A sötét erdő (Háromtest-trilógia 2.)

Tovább

Februárban két írónk is az egri Kepes Intézet vendége lesz.