Új Spiró darab a Katonában

Széljegy címmel mutatják be a hétvégén Spiró György új drámáját a Katona József Színházban. A főbb szerepeket Fullajtár Andrea, Takács Kati, Rezes Judit és Bányai Kelemen Barna játsszák. A darabot Zsámbéki Gábor rendezi.

Az előadáson két középkorú nő, két egykori osztálytárs története elevendik meg. Az egyiknek három gyereke és rengeteg pénze van, a másiknak nincs pénze, és egyedül neveli örökbe fogadott fiát. Az egyik jól menő ügyvédnő, aki ingatlanok értékesítésével foglalkozik, a másik műszaki fordító, aki épp új helyre szeretne költözni. Találkozásukat szerencsésnek is mondhatnánk, ám a mai Magyarországon, sajnos olykor másképp működnek a dolgok, mint ahogy kellene. És az egykori barátok egymásra találásának története helyett egy furcsa lakásüggyel kapcsolatos becsapástörténet bontakozik ki előttünk a színpadon. A dráma teljes szövegkönyvét  a Mozgó Világ oldalán megtaláljátok.

A darab kapcsán Spiró elmondta, hogy megtörtént eset alapján írta, mindössze két hónap alatt. Azért érdekelte, mert úgy érezte „alkalmas lehet arra, hogy bemutassam, hogyan működik mostanában a mindenkit legázoló pofátlan pimaszság ott, ahol a dolgok eldőlnek, a mindennapi életben”.

A komédia ingatlanos-bűnözőjét alakító Bányai Kelemen Barna a vele készült interjúban a következőképp jellemzi a darabot:  „nagyon jó karaktereket ír Spiró ebben a műben”, majd hozzáteszi: „Megmutatja a kisembert, azt a kisstílű csalót, aki maffiózó körökben mozog, az ügyvédnőt, aki az ingatlanoshoz képest teljesen más környezetből jön és az ingatlanos miatt más, rosszabb környezetbe kerül.”

A darab bemutatója március 3-án, szombaton lesz. A darabról és a további előadásokról itt tudtok tájékozódni.


Spiró György

Tovább
Ez is érdekelhet:

MINDENNAPI
2017-11-20 09:46:26

„sötét van nélküled / szemem ki sem nyitom”

Tovább
MINDENNAPI
2018-09-20 16:35:34

Ne sajnáld, ha rágja, ha tépi, épp olvasni tanul

Tovább
SZERINTETEK
2019-01-14 19:00:53

Cixin Liu: A sötét erdő (Háromtest-trilógia 2.)

Tovább

Fullajtár Andrea, Takács Kati, Rezes Judit és Bányai Kelemen Barna játszanak Spiró új darabjában