Tizenegyedjére is Pozsonyi Piknik Budapesten!

2019. szeptember 7-én immár 11. alkalommal újra megrendezésre kerül a Pozsonyi Piknik, Újlipótváros civil, kulturális, összművészeti fesztiválja. A rendezvény az Újpesti rakparton, a Jászai Mari tér és a Szent István Park között várja az idén is a Piknikre látogatók apraja-nagyját. A koncertekkel, színházi és irodalmi műsorokkal, kiállításokkal fűszerezett kulturális kavalkád újra három színpadon egyszerre kínál az idén is sokszínű, klasszikus és kortárs kulturális élményt gyermekeknek és felnőtteknek egyaránt. A program számos műfajban tartogat különleges kulturális csemegét az ide látogató közönség számára: a színház a muzsika és a költészet szerelmeseinek, a látványos utcai flashmobokat, kiállításokat kedvelőknek, a különleges irodalmi csemegék iránt érdeklődőknek, a könnyed nyárbúcsúztató zenei élményeket keresőknek, a klasszikus és világzenei koncertélményre vágyóknak, a gasztronómia szerelmeseinek, a különleges, kézműves vásári hangulat és élményprogram iránt érdeklődőknek vagy egyszerűen csak a kellemes baráti nyáresti beszélgetésre, közösségi élményre vágyóknak.

Helyszín és időpont

A 11. Pozsonyi Piknikre a XIII. kerületi Újpesti rakparton, valamint a Pozsonyi úton a Jászai Mari tér és a Szent István Park közötti területen kerül sor szeptember 7-én délelőtt 10-től. Ez a szombat a hagyományoknak megfelelően egy élménydús napot kínál az itt lakóknak és az ide látogatóknak, tartalmas kulturális programokkal, különleges élményekkel, érdekes látni- és hallani valókkal, finom étkekkel, jó hangulatban eltöltött baráti beszélgetésekkel.

 

Résztvevők és színpadok

A Pozsonyi Pikniken jelen lesznek Pozsony városának előadó művészei is, akik remek programmal csalogatják majd a vendégeket Pozsonyba. Az egésznapos pikniken a vendégeket budapesti és vidéki színházak, könyvkiadók és iparművészek várják, előadásokkal, dedikálásokkal, bemutatókkal.

A résztvevőket a rendezvény három színpadán, a Rakpart Nagyszínpadon, a Fidelio Színpódiumon és a Tündérkert Gyerkőcszínpadon, illetve kísérő rendezvényein több mint 100 produkció és mintegy 50 órányi program várja.

 

Rakpart Nagyszínpad

A Rakpart Nagyszínpad háziasszonya, mint oly sok éve, az idén is Csáki Judit lesz. A színpadon, többek között Kováts Kriszta, a Budapesti Operettszínház, Szent Efrém Férfikar, a Vígszínház, a Pesti Magyar Színház, a József Attila Színház, a Fischer Annie Zeneiskola, a Kifli zenekar és a Roxy stúdió művészei lépnek fel. Itt kerül majd sor a nemzetközi szinten is elismert szlovák népdalénekesek, néptáncművészek és népzenészek, autentikus hagyományőrzők műsorára és a legendás újlipótvárosi énektanár, Sík Olga emléke előtt tisztelgő koncertre egykori tanítványok – köztük Pitti Katalin és Domahidy László – közreműködésével.

A Rakpart Nagyszínpadon kortárs táncszínházi előadásokkal zárul majd a Pozsonyi Piknik, hiszen itt köszönthetjük szombat este a Nemzeti Táncszínház és az idén 20. születésnapját ünneplő, Őze Áron vezette Dunaújvárosi Bartók Táncszínház művészeit.

 

 

Fidelio Színpódium

A Fidelio Színpódium programja az irodalom a kamaraszínházi előadások és a kortárs és klasszikus zenei műfajok kedvelőinek helyszíne. A színpad két műsorvezetője Bősze Ádám és Ozsgyáni Mihály lesz. A produkciók között köszönthetjük a Rózsavölgyi Szalont a Vidám Színpad, a Zeneakadémia, a STETL zenekar, a Gólem Színház, a Játékszín, az Átrium, az ED IS ON, a Staféta, az Önként és Dalolva Társulat művészeit, valamint a Mozsár Műhely előadóit. A Fidelio színpad fővédnöke Jordán Tamás színművész, aki a Piknik szép hagyománya szerint egy általa választott Radnóti verssel köszönti majd a közönséget.

 

 

 

 

Tündérkert Gyerkőc Színpad

A Radnóti utca és a Rakpart zöldterülete gyerkőc birodalommá változik. Itt várja a gyermekekkel érkező családokat a Tündérkert Gyerkőc Színpad, ahol a családok apraja-nagyját a PannKa Közösségi Tér bábos dúdolója, a Ferencvárosi Pinceszínház, a Budaörsi Latinovits Színház, a Pagony, a Holdvilág Kamaraszínház, a Zichy Szín-műhely, a Karinthy Színház, a Jazzformers- és az APNOÉ Zenekar, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem zenészei, énekesei, színészei szórakoztatják majd. A Tündérkert meserengeteg interaktív hétpróbás kalandjátékkal, kézműves workshopokkal, Zenebölcső, Napra-Forgó és Iciri-Piciri zenés, bábos játékkal, meseillusztrátorok és muzsikusok dedikálásával várja a publikumot.

 

 

„Környéki” események

A Katona József utca és az Újpesti rakpart sarkán újra megrendezik a nagysikerű Balkoncertet, egy olyan „szerenádot”, amit az erkélyről adnak Hábetler András és művész társai az utcán sétálóknak. Lesz „színészsimogató”, újra elindul majd a hajós séta Deák Gáborral és nagy örömmel köszönthetjük majd a Pozsonyi Pikniken a 100 éves Bálint gazdát, aki a könyvbemutató beszélgetés után dedikálja új kötetét. Az idén 30. születésnapját ünneplő Láng Téka standjánál, a Piknik örökös háziasszonya és alapítója Rédei Éva és vendégei várják minden órában új dedikálásokkal a közönséget. Itt 17 órakor kezdődik a Láng Téka XXX, a könyvesbolt születésnapjára megjelent kötet kollektív dedikálása.

 

Könyves és színházi kedvezmények

A közönség nagy örömére a közel 50 színház, 20 könyvkiadó, valamint a kulturális terek standjainál az idén is óriási kedvezménnyel válthatunk bérletet, színházjegyet vagy vásárolhatjuk meg legújabb kedvenc olvasmányunkat. Új programként várja a közönséget az iparművész és design utca, ahol nem csak vásárolhatunk, hanem szemlélői is lehetünk egy-egy alkotás születésének. Az idén sem marad el a látványos tombolahúzás, ahol a tengernyi értékes kulturális program és finomság mellett egy egész hetes Egyiptomba szóló utazást nyerhet a legszerencsésebb látogató.

Természetesen egy egész napos programon nem maradhat senki étel, ital nélkül – a 11. Pozsonyi Pikniken az izgalmas programok mellett gasztronómiai csemegék és a Piknik díjnyertes fesztivál eperbora is várja a látogatókat.

 

A Líra Könyvcsoport dedikálásai

A Manó Könyvek időpontja: 11:00-12:00  (Mechler Anna, Balázsy Panna, Finy Petra)

  

A Magvető Kiadó időpontjai: 13:00-14:00  (Parti Nagy Lajos, Spiró György, Závada Pál), 14:00-15:00 (Darvasi László, Bán Zsófia), 15:00-16:00 (Schein Gábor), 16:00-17:00 (Kemény István, Tóth Krisztina)

 

Az Athenaeum Kiadó időpontjai: 14:00-15:00 (Görög Ibolya, Pataki Éva), 16:00-17:00 (Batka Zoltán, Kiss Judit Ágnes), 17:00-18:00 (Bérczesi Róbert, Kiss László)

 

A Corvina Kiadó időpontja: 17:00-18:00 (Kovács András)

 

 

A rendezvény logójának forrása

 

vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789634036197
Megjelenés: 2023-02-23
méret: 200 mm x 200 mm x 10 mm
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789631438550
Megjelenés: 2020-01-22
méret: 174 mm x 123 mm
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789634036418
Megjelenés: 2020-01-07
méret: 196 mm x 196 mm x 6 mm
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789634030423
Megjelenés: 2019-09-18
méret: 145 mm x 215 mm
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789632939001
Megjelenés: 2019-09-06
méret: 187 mm x 132 mm x 27 mm
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789632939094
Megjelenés: 2019-09-06
méret: 200 mm x 125 mm
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789631366136
Megjelenés: 2019-09-04
méret: 235 mm x 165 mm
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789631438567
Megjelenés: 2019-06-07
méret: 197 mm x 125 mm
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789631438543
Megjelenés: 2019-06-05
méret: 130 mm x 130 mm x 14 mm
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789632938615
Megjelenés: 2019-04-10
méret: 200 mm x 125 mm
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789632938158
Megjelenés: 2019-04-08
méret: 183 mm x 124 mm x 30 mm
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789631438369
Megjelenés: 2019-04-04
méret: 184 mm x 123 mm
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789632938691
Megjelenés: 2019-02-06
méret: 168 mm x 23 mm x 238 mm
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789631436785
Megjelenés: 2018-06-05
méret: 123 mm x 184 mm
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789631436655
Megjelenés: 2018-05-29
méret: 110 mm x 197 mm
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789631436563
Megjelenés: 2018-04-09
méret: 202 mm x 139 mm x 10 mm
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789631436013
Megjelenés: 2017-10-17
méret: 135 mm x 197 mm

Parti Nagy Lajos

Tovább

Tóth Krisztina

Tovább

Kemény István

Tovább

PATAKI ÉVA

Tovább

SCHEIN GÁBOR

Tovább

Görög Ibolya

Tovább

Kovács András

Tovább

Kiss Judit Ágnes

Tovább

Finy Petra

Tovább

DARVASI LÁSZLÓ

Tovább

Bán Zsófia

Tovább

Spiró György

Tovább

ZÁVADA PÁL

Tovább

Mechler Anna

Tovább

Balázsy Panna

Tovább

Kiss László - Bérczesi Róbert

Tovább

Batka Zoltán

Tovább
Ez is érdekelhet:

MINDENNAPI
2017-11-20 09:46:26

„sötét van nélküled / szemem ki sem nyitom”

Tovább
MINDENNAPI
2018-09-20 16:35:34

Ne sajnáld, ha rágja, ha tépi, épp olvasni tanul

Tovább
SZERINTETEK
2019-01-14 19:00:53

Cixin Liu: A sötét erdő (Háromtest-trilógia 2.)

Tovább

Újlipótváros összművészeti fesztiválja szeptember 7-én, szombaton minden eddiginél több programmal várja az érdeklődőket.